Renner Erika zaklatóját emberölés előkészülete miatt gyanúsították meg.


A férfi kedden este hörgött bele fenyegető szövegeket a lúgos orvos áldozatának kaputelefonjába.

A rendőrség zaklatás miatt indított nyomozást a lúgos orvos áldozatát, Renner Erikát kedden megfenyegető férfi ellen, de az eljárást azóta már az életvédelmi osztály vette át és emberölés előkészületének megalapozott gyanújával folytatják. Az elfogott férfi, a 60 éves R. László a gyanúsítotti kihallgatásán tagadta a bűncselekmény elkövetését.

Szerdán délelőtt Mérő Vera jogvédő Facebook-bejegyzése alapján számoltunk be arról, hogy az előző este megfenyegették a kaputelefonon keresztül Renner Erikát. Mérő már abban a posztban is azt állította, hogy az az R. László volt a fenyegető, aki korábban éveken keresztül zaklatta a nőt. A bejegyzése szerint R. László azt hörögte a kaputelefonba, hogy: "Még egyszer idejövök és megölöm a Renner Erikát."

R. László neve nem ismeretlen az újságírók körében, hiszen a Renner Erika ellen elkövetett lúgos támadás ügyében zajló büntetőeljárás során folyamatosan és nem kért módon osztotta meg velünk a vádlott, Bene Krisztián bűnösségét megkérdőjelező üzeneteit. A férfit végül idén tavasszal tartóztatta le a rendőrség, miután egy bírósági tárgyaláson rátámadt Renner Erikára.

Ám, mint egy hete kiderült, R. Lászlót júliusban a hatóság szabadon engedte, mondván, a bűncselekményt ugyan elkövette, de nem beszámítható, így nincs tudatában cselekménye súlyának. Amikor ez augusztusban kiderült, mind Renner, mind a férfi által ugyancsak zaklatott Mérő Vera számára csak ekkor derült ki, hogy a férfi szabadon van, az elengedéséről a sértetteket nem is értesítették, ráadásul a tavaszi letartóztatással megszűnt a távoltartási végzés a férfi ellen.

A kedd esti fenyegetés nyomán a rendőrség eljárást indított és szerdán őrizetbe vették R. Lászlót, akit eszerint már nem csak zaklatással, hanem emberölés előkészületével is gyanúsítják.

Renner zaklatója a napokban azt nyilatkozta a Blikknek, hogy nem elmebeteg, és nincs meggyőződve a lúgos orvos ártatlanságáról sem, de szerinte Renner Erika félrevezette a hatóságot.

Related posts