Vitályos Eszter: A turizmus 400 ezer család számára nyújt biztos megélhetési lehetőséget | Demokrata Vitályos Eszter hangsúlyozta, hogy a turizmus kiemelkedő szerepet játszik a gazdaságban, hiszen mintegy 400 ezer család számára biztosít stabil jövedelme

Vitályos Eszter bejelentette, hogy a legújabb statisztikai adatok szerint május hónapban Magyarországra több mint 1,7 millió látogató érkezett, ami 3,5%-os növekedést jelent a tavalyi év ugyanazon időszakához képest.
Úgy fogalmazott, a kormány folyamatosan azon dolgozik, hogy egyre több külföldi vendéget csábítson ide, a magyar családok pedig egyre többet költhessenek utazásra és kikapcsolódásra.
Kiemelte, hogy a kormány szándéka az, hogy az ágazat fejlődését és versenyképességét tartósan megőrizze és fokozza. Ennek érdekében új, célzott turisztikai hitelkonstrukciókat tervez bevezetni a szektor számára. Hozzátette, hogy ezek a rendkívül kedvező lehetőségek várhatóan ősszel fognak rendelkezésre állni.
A kormányszóvivő a beruházásról azt mondta, a TOP Plusz programban 63,5 millió forintból "páratlan természeti környezetben az ország egyik legszebb helyén épült fel". Hozzátette, a legfontosabb az, hogy ide családok járjanak akár gyalog, akár kerékpárral, akik elcsendesedve pihennek meg csodálva a táj különleges harmóniáját. "Azt kívánom, hogy ez a kilátó a legfontosabbakat szolgálja: a családjainkat, a közösségeinket, az ő kikapcsolódásukat és feltöltődésüket" - tette hozzá Vitályos Eszter.
Kiss János, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt átadón köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vett a kiáltó megvalósításában. Kiemelte, számos beruházás készült el az elmúlt időszakban a településen, példaként említette a megújult orvosi rendelőt, közutakat és templomokat valamint az újonnan létrehozott játszóteret.
Szilva István, a Fidesz-KDNP polgármestere kifejtette, hogy a Méhész-tetőn kialakított kilátó régóta dédelgetett álma volt a helyi közösségnek. Ezzel a fejlesztéssel Sajóbábony mostantól a turizmus térképére is felkerült, új lehetőségeket teremtve a látogatók számára.
A Bábony-kilátó környezetében egy pihenőparkot is kialakítottak, ahová napelemes világítást és egy szelfi-pontot is telepítettek, a mintegy 12 méteres kiáltóban pedig közösségi és önkormányzati finanszírozásból egy panoráma távcsövet is beszereztek.