**Villáminterjú Kiss Bencével: A káromkodás mint a műveltség része** Kiss Bencével, a közismert íróval és gondolkodóval beszélgettünk a káromkodás világáról, és arról, hogyan kapcsolódik ez a nyelvhasználat a kultúrához és a személyes kifejezéshez. **Nő

- Rendszerint jól. Fontosnak tartom, hogy jól kezdjem a napot. Éveken át rohantam, zombi üzemmódban toltam, ameddig reggel vezettem műsort. Ez most sokkal nyugisabb. Felkelek, ha már a párom nem tette meg, akkor megetetem a kutyákat, meg a tyúkokat, ha tél van, rakok tüzet. Van egy jó barátom, akivel hosszú ideje kávézom reggelente. Nem annyira a kávézás maga, hanem, hogy kicsit beszélgetünk, néha személyesebbet, néha technikai dolgokat.

Milyen félelmek rejlenek a szívek mélyén? Mi az, ami a legjobban aggaszt? Talán a jövő ismeretlensége, vagy az elvesztés gondolata? Esetleg a magány, amikor senki nincs mellettünk? Mindenkinek megvannak a maga démonai, amikkel szembenéz. Te mitől félsz a legjobban?

- Attól, hogy a cicámat valami baj éri. 16 éves, 16 éve mindig aggódom, ha elutazok valahová, hogy mi van vele. Nyilván irracionális félelem, de hát melyik félelem nem az?

és a frász tör ki, ha nem tudom mi van vele. Valami létszorongást mondana más, de nem, nekem ez a dilim.

Melyik az a vonás, amit a legnagyobb megvetéssel szemlélsz saját magadban?

- Hogy hirtelen haragomban csúnyán odamondok. Különösen, ha az igazságérzetemet sértik meg, nagyon el tud borulni az agyam, sokszor érzem, hogy jobb, ha a dühöm miatt ólomszerűvé válik a testem... Van egy poén, ami úgy hangzik: Uram, adj türelmet, mert ha erőt adsz, baj lesz. Na, így vagyok ezzel én is, később meg sajnálom.

Ki az az élő személy, akinek a munkája és életútja a legnagyobb hatással volt rád? Kinek az inspiráló története vagy értékrendje az, ami a legmélyebb tiszteletet ébreszti benned?

A középiskolai magyartanárom, Salek bácsi, igazi formálója volt a gondolkodásomnak. A mai napig az ő mentalitása inspirál: mindig arra ösztönöz, hogy kritikusan álljak hozzá a világ dolgaihoz, és merjem megkérdőjelezni a megszokottakat, mindezt mégis egyfajta szeretetteljes nyitottsággal. Talán giccsesen hangzik, de ő az a belső iránytű, ami folyamatosan terelget az utamon.

- Milyen szavakat vagy kifejezéseket használsz túl gyakran?

- Hm, és öööö, hát, izé... Műsorvezetőként ez elég gyakori jelenség nálam. Általában azt árulja el, hogy épp gondolkodom, vagy éppen csak a szürkeállományom fáradt el. Na meg persze, néha el is szaladnak a szitokszavak, de azokat jobb, ha nem is említem, mert a nyomdafesték nem bírná el őket. Másrészről viszont...

meg egy rendes káromkodás egyben az általános műveltség bizonyítéka is: kell benne szerepeljen egy bibliai helyszín, egy külföldi név vagy személyiség, egy, a magyarokra nézve súlyos történelmi esemény, hogy legyen valami szép mondat belőle. Illusztrálom: Hogy az a Sinai Nagy Hegyen felfelé futó Napóleon fattya vigasztalná Mohácsról hazafele... és itt még szépen beszéltünk - igaz, a mondat folytatható.

Milyen különleges képesség az, amelyre a legnagyobb vágyat érzed?

Kettős vágyam van: szeretném elsajátítani a fém- és faipari mesterségeket. Mindkettővel szívesen foglalkozom, hiszen sok gyakorlati dolgot szeretnék megvalósítani a ház körül, de sajnos a tudásom még nem elegendő hozzá. Inkább a barkácsolás szórakoztató, de kissé esetlen vonalán mozgok, mintsem a figyelemre méltó amatőrök táborába tartoznék. Az idő viszont mellettem áll, és a YouTube is remek tanítómesteremmé vált... Úgy érzem, hogy folyamatosan fejlődöm, de még csak az út elején járok.

- Mit értékelsz legjobban a barátaidban?

Azt, hogy ott vannak melletted, valóban sokat számít. Ahogy a régi mondás tartja: a barátok a nehéz időkben mutatják meg igazi értéküket – talán közhely, de mély igazság rejlik benne.

Gyakran töprengek azon, hogy mikor válik ez a helyzet visszaéléssé, de valójában nehezen tudom ezt pontosan megfogalmazni. Szóval, talán azt mondhatnám, hogy örömmel tölt el, hogy elviselik a sokszínűségemet, akár így, akár úgy.

- Hol élnél a legszívesebben?

- Csak egyet lehet választani? Akkor legyen Izland. Szeretem az ország vérmérsékletét: talpraesett emberek, akik dolgoznak, azt hiszem, elég sokat, de a nap végén mondjuk, elmennek egy koncertre a juhok mellől. Ha létezik olyan, hogy zord szépség, akkor ott a természet ezt hozza. De sok a bájos kis faház, okos arcú ember, és amit nagyon szeretek, hogy a tájban úgy tűnik, hogy valaki eldobált találomra 3-3 juhot. Valami vidéki úton zötyögsz, és egyszer csak ott legel három bárány. Mész pár kilométert és megint. Nagyon hangulatos.

- Mi az a legértékesebb kincs az életedben, amit a legjobban megbecsülsz?

A cicát már korábban említettem. 16 éve osztja meg velem az életemet, és valószínűleg a Hohenzollern-Sigmaringen család távoli rokona lehet. Igazi uralkodói jelleggel bír: megjelenése előkelő és felsőbbrendű, és néha úgy tűnik, hogy a figyelme igazi kitüntetés számomra.

Természetesen, sokkal kellemesebb, ha egy hűvös téli napon a magamra terített takaró alatt kuckózva, együtt pihenhetünk, miközben valami izgalmas sorozatot nézünk.

Mi a legkedvesebb időtöltésed?

Egy izgalmas ember valószínűleg valami extrém dolgot javasolna, mint például bungee jumping vagy hasonló kaland. Én viszont másképp látom a dolgokat. Az aktív kikapcsolódás nem feltétlenül rossz, de én inkább a passzív élvezetekre esküszöm. Szeretek nyugodt környezetben lenni. Az egyetemi éveim alatt alakult ki bennem az a vágy, hogy ha tehetem, elmegyek moziba. Nem okoz gondot, ha egyedül teszem ezt, sosem érzem magam magányosnak ilyenkor. Igazán filmes vagyok, és az egyik legnagyobb örömöm, amikor a bal kezemben egy ízletes, de egészségtelen üdítő, a jobban pedig valami finom, zsíros falatka van, miközben élvezettel nézem, ahogy két űrhajó egymásnak esik. De ha komolyabbra fordítom a szót, a számomra a pihenés lényegét a filmek nézésében találom.