Álcázott tudatlanság és halogatott felelősség – Amikor felnőtt férfiak gyermeki módon lépnek fel.

Ki szervezi meg a gyerek születésnapi buliját? Ki tudja, mikor kell beadni az iskolai papírokat? Ki figyel arra, hogy legyen vacsora, tiszta ruha és időben befizetett számlák? És ki az, aki mindeközben csak annyit kérdez: "Mit kell csinálnom?"

Sok férfi egy váratlan és fájdalmas pillanatban ébred rá, hogy évek óta észrevétlenül elkerüli a szülői és háztartási kötelezettségeket. A "manchild" jelenség olyan felnőtt férfiakat takar, akik érzelmileg és gyakorlatilag gyermeki viselkedést mutatnak. Ez a helyzet nemcsak a párkapcsolat dinamikáját borítja fel, hanem hosszú távon komoly terhet ró a másik félre is.

Az utóbbi időben számos izgalmas történetre bukkantam az internet mélyén. Ezek közül most néhányat megosztok veletek, és szakértői tanácsokkal is fűszerezem őket, hogy még értékesebb legyen a mondanivalójuk.

Louis számára természetes volt, hogy a párja gondoskodik a háztartásról, megteremti a meleg, családias légkört, emlékezteti a születésnapokra, intézi az iskolai ügyeket, és elviszi az gyerekeket orvoshoz. Nem szándékosan kerülte ezeket a feladatokat, de nem is vállalta őket.

Egy délután az iskola atlétikai pályáján állt, ahol a fiai, Thomas és az ikertestvére, Charlie versenyeztek. A bemondó éppen a távolugrás indulóit sorolta, amikor Thomas arca hirtelen elkomorult. A neve nem hangzott el, és a versenyszám, amire hónapok óta készült, nélküle kezdődött el.

Louis egy időben megkérte Charlie-t, hogy nézze meg a programfüzetben a távolugrás kezdési időpontját. A fiú azonban tévesen olvasta le az időt, és anélkül, hogy utánajárt volna, teljesen elhitte a hibás információt. Ennek következtében késve érkeztek a pályához. Mire végre odaértek, Thomas versenyszáma már elkezdődött, és a verseny izgalma már a levegőben vibrált.

Egyetlen másodperc alatt semmivé foszlott a hosszú időn át tartó felkészülés.

Csak azért, mert a felelősséget, amit neki, felnőttként kellett volna vállalnia, egy 11 éves gyerekre bízta. Mire észbe kapott, már túl késő volt. Thomas a pálya szélén állt, próbálta visszatartani a könnyeit. A többi gyerek sorra készült az ugrásra, a szüleik pedig büszkén biztatták őket.

Ez a pillanat végre rávilágított arra, amit eddig elhanyagolt. Elvált szülőként Louis és volt felesége fele-fele arányban osztoztak a gyerekek nevelésén, de Louis gyakran nem vette komolyan a szülői kötelezettségeit. Inkább a "menő apuka" szerepét öltötte magára, ami azt jelentette, hogy inkább a szórakozásra összpontosított, mintsem a felelősségeit ellássa. Olyan volt, mint egy jó barát, aki szívesen játszik, de a gyerekeinek valójában egy olyan stabil, határozott felnőttre volt szükségük, aki irányt mutat nekik az életben.

A "manchild" fogalma olyan felnőtt férfiakat ír le, akik képesek elkerülni a mindennapi kötelezettségeket, mintha csak gyerekek lennének. Ez a jelenség a felelősségvállalás elodázásával vagy a tudatlanság színlelésével nyilvánul meg, és gyakran a felnőtté válás elmaradását jelzi. Az ilyen férfiak hajlamosak a felnőtt élet kihívásaitól való menekülésre, mintha a valóság elől ködös, gyermeki álmokba menekülnének.

Gyakran előfordul, hogy látszólag ártalmatlan kifejezések rejtenek magukban mélyebb jelentéseket, mint például:

A végeredmény azonban ugyanaz: az egyik fél végzi az érzelmi és logisztikai munka túlnyomó részét, míg a másik passzív marad, és csak utasításra cselekszik.

A pszichológusok véleménye szerint ez nem csupán a lustaság megnyilvánulása, hanem egy tudatos vagy félig tudatos döntés, amely mögött mélyebb stratégiák állnak.

A "színlelt tudatlanság" jelensége – amikor valaki szándékosan úgy tesz, mintha nem lenne tisztában egy feladat elvégzésének módjával, csupán azért, hogy más végezze el helyette – nem csupán a párkapcsolatok harmóniáját rendíti meg, hanem érzelmi távolságot is kialakít. Ez a manipulációs forma hosszú távon feszültségeket generál, és a kölcsönös bizalom megingásához vezethet, ami végső soron elhidegüléshez is hozzájárulhat.

Bonnie Scott, a Mindful Kindness Counseling szakértője rámutat, hogy a mindennapi élet apró részleteiben gyakran felfedezhetők a figyelemre méltó jelenségek. Így fogalmaz: "Sokszor úgy viselkednek, mintha nem lennének tudatában azoknak a dolgoknak, amelyek a legtöbb szülő számára alapvető fontosságúak – mint például az a szokás, hogy az iskola befejezésével ajándékot kell adni a tanárnak."

Az utóbbi évek popkulturális diskurzusában egyre nagyobb figyelmet kapott egy különös jelenség, amelyre Sabrina Carpenter "Manchild" című nyári slágere is éles fényt vet. A dal női narrátora nem csupán egyéni tapasztalatait osztja meg, hanem egy szélesebb társadalmi problémát is reflektál: azt, hogy sok felnőtt férfi gyermeki mentalitással közelít a párkapcsolatokhoz. Ez a tendencia egyfajta kritikaként szolgál, amely rávilágít arra, hogy a felnőtté válás nem csupán életkor kérdése, hanem a felelősségvállalás és a érettség hiányának komoly következményei is lehetnek a modern kapcsolatokban.

Vannak helyzetek, amikor a halogatás, és a színlelt tudatlanság hirtelen tarthatatlanná válik. Ilyen, amikor egy férfi apává válik. Rene Garcia, a Garcia Mental Health tulajdonosa és vezető terapeutája 23 éves volt, amikor megtudta, hogy apa lesz. "Még le sem diplomáztam, amikor az első lányom megszületett.

Szerettem volna támogatni a páromat, de tehetetlennek éreztem magam" - idézte fel.

Garcia számára a legnagyobb kihívást a következetlenség jelentette. "Képes voltam jól megfogalmazni a céljaimat, de a megvalósítás már egészen más feladat volt. Megbízhatatlanná váltam, és az emberek egyre inkább elvesztették a belém vetett bizalmukat. Ez súlyosan befolyásolta a kapcsolataimat a hozzám közel állókkal." Úgy érezte, hogy a probléma gyökere nem a környezetében, hanem saját magában keresendő. "A változás arra késztetett, hogy szembenézzek azokkal a részeimmel, amelyeket eddig tudatosan háttérbe szorítottam. Talán önvédelmi mechanizmusokból. Az motivált, hogy megszakítsam az ismétlődő, káros ciklusokat."

Mások életében egy váratlan tragédia hozza el a változást, de Thomas Westerholtz, terapeuta és édesapa számára ez a pillanat másképp alakult. Amikor fiánál ritka betegséget diagnosztizáltak, szembesült saját érzelmi hiányosságaival. "Amikor a gyereked az életéért küzd, nem bújhatsz el a teljesítmény mögött. Rájöttem, hogy túl sokat vállaltam magamra. Dolgoztam, ott voltam fizikailag, de érzelmileg távol voltam a családomtól. Nem engedhettem meg magamnak, hogy félelembe burkolózva éljek" – mesélte a HuffPostnak.

Korábban úgy gondolta, hogy a párja automatikusan biztosítja az érzelmi hátteret, és elintézi a napi teendők zömének lebonyolítását.

Idővel azonban ez a teher teljesen kimerítette a párját, miközben a köztük lévő kapcsolat is meggyengült. A felesége túlterheltté vált, ő pedig egyre inkább érzelmileg eltávolodott tőle.

Reena B. Patel pszichológus szerint a változás kulcsa abban rejlik, hogy először is észleljük: a felelősség elhárítása gyakran egyfajta védekező mechanizmusként működik. "A legfontosabb kérdés, amit egy férfinak érdemes feltennie saját magának:

Védekező álláspontot fogok képviselni, amikor felelősségre vonnak.

„Ha a válasz igen, az annak a jele, hogy tudja: nem terheli magát feleslegesen” – mondja Patel. A változás első lépése gyakran kényelmetlen, hiszen őszintén kell beszélni a partnerrel a közös felelősségekről. Például ezt így fogalmazhatnánk meg: „Szeretném, ha biztos lehetnél abban, hogy aktívan részt veszek a közös életünk irányításában. Ülhetnénk le együtt, hogy átbeszéljük a heti feladatainkat?”

Garcia számára a tervezés vált a kulcsfontosságú áttöréssé. "Régen sosem foglalkoztam a tervezéssel. Most már tudom, hogy ha nem írom be a dolgaimat, és nem kerülnek be a naptáramba, akkor szinte biztos, hogy nem fognak megtörténni." Westerholtz viszont lemondott a büszkeségéről, és tudatos rendszert alakított ki: heti megbeszéléseket tart a párjával, közösen vezetik a digitális naptárt, és emlékeztetőket állítanak be még a legapróbb dolgokra is, mint például az ebédcsomag vagy az orvosi vizsgálat. "A láthatóság és a felelősség kéz a kézben jár" - mondja.