A műjégpálya lelátójáról szigorú őrök kísérték figyelemmel az úri hölgyek minden mozdulatát.
Ma már csak filmekben láthatók azok a szigorú tekintetű, összeráncolt szemöldökű idősebb asszonyok, akik egykor a fiatal lányok erkölcseire vigyáztak a közösségi élet színterein. Azonban Budapesten még a 20. század elején is megszokottak voltak a nemes hölgyeket védő gardedámok.
A gardedámok, vagy ahogy sokan ismerik őket, a kísérő hölgyek, a 19. és 20. század fordulójának társadalmi színpadán egyedülálló és jelentős szereplők voltak. Ezek a nők nem csupán társaságot adtak, hanem a társadalmi normák és elvárások között navigálva fontos közvetítők szerepét is betöltötték.
A 19. században a hölgyek védelme már nem csupán a fizikai erőszaktól szólt, hanem inkább a jó erkölcs megóvását célozta meg. Ebben az időszakban a gardedámok általában idősebb nőrokonok voltak, akik a fiatal lányokat kísérték különféle társasági eseményekre, mint bálok, vacsorák, hangversenyek vagy utazások. E szigorú felügyelet célja az volt, hogy megakadályozza, hogy a lányok esetleg illetlen helyzetbe kerüljenek, ami árnyékot vethetett volna a jó hírükre. Ezek a női kísérők nem haboztak közbelépni, ha úgy érezték, hogy védenceik becsülete veszélyben forog.
Budapest a 19. század végén és a 20. század elején virágzó kulturális központ volt, ahol bálok, estélyek és társasági események követték egymást. Az Andrássy út, a Vigadó, a Gellért fürdő és más ikonikus helyszínek nemcsak a szórakozás, hanem a társadalmi kapcsolatok építésének színterei is voltak.
Gondoskodtak arról, hogy a fiatal hölgyek mindig megfelelő társaságban legyenek, és elkerüljék a botrányos helyzeteket. Ezzel összefüggésben egy különös történet is napvilágot látott. Károlyi Mihály már jó ideje vonzalmat érzett Andrássy Katinka iránt, és ez a kölcsönös érzés nem maradt titokban. Egy bál során Katinkának sikerült ügyesen elkerülnie gardedámját, és egy rejtett hátsó lépcsőn át a teraszra surrannia, ahol megélték első csókjukat. A fiatalok titkos románca azonban nem maradt rejtve, és végül lebuktak. Az Andrássy családnak így egy teljes hónapot kellett türelmetlenül várnia, míg Károlyi végre elhatározta magát, hogy megkéri Katinka kezét, ezzel megelőzve a lehetséges botrányt.
A lopott csók egyébként a Park Clubban (a mai Stefánia Palota) történt, amely egyedülálló volt abból a szempontból, hogy hölgyek is lehettek a tagjai, és olyan híres családok sarjai fordultak meg az itt rendezett eseményeken, mint az Andrássy, az Esterházy vagy a Széchenyi.
Egy különleges ismerkedési helyszín volt a Lechner Ödön által tervezett jégpavilon, amely 1875 és 1893 között működött. A keleti motívumokkal gazdagon díszített épületben a központi csarnok egyik szélén büfé várta a látogatókat, míg a másik oldalon egy melegedő helyiség biztosította a kényelmet a fázós korcsolyázóknak. A tetőteraszon zenekar játszott, hogy kellemes atmoszférát teremtsen, míg a földszinti, üvegablakos nagyteremben, a korcsolyacsatoló fölött, a gardedámok figyelték a jégen sikló hölgyek erkölcseit. Az úrilányok azonban szigorú társadalmi normák szerint éltek: nem léphettek be a közönséges sörözőkbe, mulatókba, kávézókba, pezsgőspavilonokba vagy a Vurstlira, ahová a társadalom alsóbb rétegei szabadon beléphettek. A jégpavilon világában a társadalmi osztályok közötti határok jól láthatóak voltak, és a hölgyek szigorú etikett szerint éltek, elkerülve a "nem kívánatos" helyszíneket.
A gardedám jelenléte mellett az ismerkedés igencsak bonyolulttá vált, de nem teljesen reménytelen. A lányok számára szigorú viselkedési normák léteztek - megtanították nekik, hogyan rejtsék el érzelmeiket, miként álljanak, és hogyan viselkedjenek a nyilvános helyeken. Mindezek ellenére a bálokon, bár szigorú keretek között zajlottak, mégis adódtak alkalmak, amikor lehetőség nyílt a közeledésre vagy legalábbis a beszélgetésre.
Bár a bálok gyakran szolgáltak a hölgyek és jövendőbeli férjeik találkozásának színhelyéül, a gardedámok éber tekintete miatt a szimpátia nyílt kifejezése nem volt éppen könnyű feladat. A tágas bálteremben a fal melletti székekben kényelmesen elhelyezkedtek a kísérők és gardedámok, míg a fiatal férfiak a tánctér közepéről figyelték a lányokat. Ha valamelyikük szívébe zárta egy hölgyet, akit sem ő, sem a családja nem ismert, barátai között kezdett kutatni, míg akadt egy ismerős, aki elvezette őt a lány őrzőjéhez. Ekkor a gardedámok között megkezdődött a pletykálkodás: kihez tartozik az illető, milyen családi háttérrel bír, és vajon mit örökölhet a szüleitől.
Sok esetben az ismerkedés során az egyetlen kommunikációs lehetőséget a különböző nonverbális jelzések teremtették meg. Például, ha a hölgy kézfogása határozott és energikus volt, az bizakodásra adhatott okot. Előfordulhatott az is, hogy a fiatalember egy kis, ügyes trükkel eltulajdonított egy tárgyat – mint például egy legyezőt, zsebkendőt vagy kesztyűt – a kiszemelt hölgytől, hogy másnap "véletlenül" megjelenhessen nála, mint aki a hátrahagyott kiegészítőt szeretné visszaszerezni.
A hölgyek legyezőik segítségével rendkívül elegáns és kifinomult módon tudták kifejezni titkos üzeneteiket, még idősebb nőrokonaik társaságában is. A Rizsporos Hétköznapok blogja összegyűjtötte a legyezővel való kommunikáció legérdekesebb és legszínesebb jeleit:
A zárt és nyitott legyező nem csupán dekoráció volt, hanem mély jelentéssel bírt. A zárt legyező a "Szeret engem?" kérdést hordozta magában, míg ha a bal kézben pörgette a hölgy, az üzenet radikálisan megváltozott: "Hagyjál békén!" A legyező viselésének módja is elengedhetetlen volt az üzenetek kommunikálásában. Ha a jobb kézen lógott a zárt legyező, az azt jelezte, hogy a hölgy férjet keres; viszont ha a bal karon helyezkedett el, az már a férfi iránti eljegyzést sugallta. A gardedámok jelenléte is külön figyelmet érdemelt: ha az úrilány félig nyitott legyezőjét az arca elé emelte, ezzel azt a figyelmeztetést adta, hogy "Vigyázz! Figyelnek bennünket!" Mindezek a finom jelek egy különösen árnyalt és titokzatos világot teremtettek, ahol a kommunikáció a legapróbb részletekben rejlett.
Az első világháborút követően a társadalmi normák fokozatosan fellazultak, ami új lehetőségeket teremtett a nők számára, akik egyre függetlenebbé váltak, és az egyenjogúsági mozgalmak is megerősödtek. Az autók és más modern közlekedési eszközök elterjedése jelentős mértékben csökkentette a gardedámok szerepét, lehetővé téve, hogy a fiatal nők szabadabban mozogjanak. A társkeresési hagyományok is átalakuláson mentek keresztül: a fiatalok egyre kevésbé voltak alávetve családjaik döntéseinek, és elkezdtek tanulni, ami új lehetőségeket nyitott meg számukra a kapcsolatok terén, hiszen most már a megszokott környezetükön kívül is bátran ismerkedhettek. A táncos rendezvényeken fokozatosan eltűntek a gardedámok, ám Budapest utcái, ahol egykor sétáltak, ma is őrzik annak a korszaknak a szellemét, amikor a társadalmi normák merev keretek között szabályozták az emberi interakciókat.
