A versenyvizsga-felkészítő program idei kiadása sikeresen lezárult, és a résztvevők elégedettsége magáért beszél!


A Communitas Alapítvány, az RMDSZ, a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet és a Babeș-Bolyai Tudományegyetem közös szervezésében idén második alkalommal valósult meg a pedagógusok számára szervezett versenyvizsga-felkészítő program. A kezdeményezés célja továbbra is az, hogy átfogó, gyakorlati támogatást nyújtson mindazoknak, akik a pedagógusi versenyvizsgára készülnek.

A tavalyi sikerre építve a szervezők bővítették a célcsoportot, és először szerveztek felkészítőt az elemi oktatásban tanítók számára is. Az érdeklődés olyan nagy volt, hogy az elemi oktatásra jelentkezőket három külön csoportba kellett osztani. A felkészítő tanfolyam tantárgyanként tagolt, jól strukturált tematikára épült, és online formában zajlott. A résztvevők tapasztalt oktatóktól kaptak iránymutatást, hozzáférést kidolgozott tételekhez, bemutatókhoz és egyéb segédanyagokhoz. A visszajelzésekben sokan kiemelték, hogy a képzés segített rendszerezni a tudásukat, rávilágított a vizsga követelményeire, és új motivációt adott a továbblépéshez. Mások a képzés felépítettségét és gyakorlatiasságát méltatták.

A szervezők elkötelezettek amellett, hogy a jövőben is folytassák a programot, és a beérkezett javaslatok alapján még inkább személyre szabott és hatékony képzési lehetőségeket kínáljanak. Többen jelezték, hogy különösen érdeklődnek a magyar és román tantárgyak iránt, és szívesen részt vennének több alkalmon, hogy alaposabban elmélyülhessenek az egyes témákban, mint például az irodalom, nyelvtan vagy módszertan. Ahogy a képzés kezdetén is hirdették, a pedagógusi vizsgán 9-es vagy annál jobb eredményt elérő résztvevők jutalomként visszakapják a programhoz való hozzájárulásuk összegét. Külön öröm, hogy 21 pedagógus teljesítette ezt a kihívást, ami valóban figyelemre méltó eredmény.

A programban összesen 236 pedagógus vett részt, közülük 138-an a címzetes pedagógusi versenyvizsgán, míg a többiek a pedagógusi véglegesítő vizsgát választották. A vizsgázók között 70-en az elemi oktatás szakra jelentkeztek, 27-en a matematikát, 5-en a fizikát, 8-an a biológiát, 23-an a testnevelést, és 5-en a kémiát célozták meg. A résztvevők közül 109-en értek el legalább 7-es átlagot, ami a minimális pontszám ahhoz, hogy valaki határozatlan idejű (titular) állást nyerjen el, ne csupán ideiglenes helyettesítést. Ez a teljesítmény körülbelül 77%-os sikerarányt mutat, szemben az országos átlag 44%-ával. Az eredmények egyértelműen alátámasztják, hogy a magyar pedagógusok felkészültsége és elhivatottsága kiemelkedő a országos szinten is. (RMDSZ-közlemény)

Related posts