Semmelweis Ignácot szinte élete végéig folyamatosan elutasították és gúnyolták, mintha a tudományos közélet nem tudta volna értékelni forradalmi ötleteit.
Semmelweis Ignác életműve nemcsak az orvostudomány történetének kiemelkedő állomása, hanem egy meg nem értett zsenialitás példája is, amely milliók életét változtathatta volna meg, ha a kor orvosi közössége nem zárkózik el az újdonságoktól. Az 2023-as "Semmelweis" című film körüli viták jól tükrözik, mennyire megosztó figura is volt ő. Sokan lelkesednek a film dramatizált ábrázolásáért, míg mások a filmes interpretációt, az orvosi hitelességet vagy a történelmi hűséget bírálják. A mozi középpontjában a hősies Semmelweis áll, akit Vecsei H. Miklós alakít, és aki látszólag egyedül küzd a tudományos tények elismeréséért, miközben a korabeli orvostársadalom ellenállásával néz szembe. A film bemutatja a kézmosás fontosságát, mint forradalmi újítást, amelynek elterjedése megmenthette volna sok nő életét a szülés során. De vajon mennyire hűen tükrözi ez a drámai narratíva a valóságot? A történelmi Semmelweis küzdelme nem csupán a tudományos bizonyítékok felmutatásáról szólt, hanem egy mélyebb társadalmi és kulturális ellenszélről is, amely megnehezítette új nézeteinek elfogadását. A film színes hőstörténete mögött ott rejtőzik az a valóság, amelyben az innovációk gyakran szembesülnek a hagyományos gondolkodásmóddal, és az újítókat nemcsak elutasítják, hanem sokszor el is hallgattatják. A valóság tehát árnyaltabb és bonyolultabb, mint ahogyan azt a film bemutatja, és Semmelweis öröksége továbbra is kihívásokkal teli diskurzusokat generál az orvostudományban és azon túl.
Semmelweis Ignác Fülöp 1818. július 1-jén látta meg a napvilágot Budán, a Semmelweis József és Müller Teréz által nevelt tíz gyermek közül ő volt az ötödik. A fűszerkereskedő dinasztia örököse kezdetben jogi tanulmányokat folytatott a bécsi egyetemen, ám később az orvostudomány világára váltott. 1844-ben sikeresen megszerezte orvosi diplomáját, és még ugyanebben az évben elnyerte a szülésmesteri oklevelét, valamint a sebészdoktori címet. Két év elteltével Johann Klein professzor mellett kezdett dolgozni mint asszisztens a Bécsi Általános Kórház I. Szülészeti Klinikáján, ahol később jelentős felfedezéseket tett.
A kórházban két szülészeti osztály működött: az I. Klinikán, ahol orvosok és orvostanhallgatók végezték a munkájukat, a gyermekágyi láz következtében tapasztalt anyai halálozási arány körülbelül 10% körül mozgott. Ezzel szemben a II. Klinikán, ahol a szülésznők dolgoztak, ez az arány 4% alá csökkent. Nem meglepő, hogy a nők mindent elkövettek, hogy a II. Klinikára kerüljenek, hiszen az I. Klinikától mindenki félt. Semmelweis, a kórház orvosa, szintén zavarodott volt a gyakori gyermekágyi láz jelensége miatt, és elhatározta, hogy alaposan utánajár a halálozási arány magas számának a saját munkahelyén.
Ehhez azt is tudni kell, hogy akkoriban az olyan orvosok, mint amilyen Semmelweis Ignác, már nem úgy gondoltak a betegségekre, mint amiket a rossz levegő vagy a gonosz szellemek okoznak.
Semmelweis Ignác forradalmi felfedezése 1847-ben következett be, közvetlenül barátja, Jakob Kolletschka tragikus halála után. Kolletschka véletlenül megszúrta magát egy szikével, miközben egy gyermekágyi lázban elhunyt nő boncolásán dolgozott (más források szerint egy diákja okozta a balesetet). A boncolás során megfigyelt elváltozások meglepően hasonlítottak azokéhoz, akik a gyermekágyi láz következtében vesztették életüket. Semmelweis azonnal észrevette a két esemény közötti összefüggést, ami új irányt adott a szülészeti gyakorlatnak.
Azt hangoztatta, hogy az orvosok és az orvostanhallgatók a boncteremben lévő kórokozókat a kezeik révén juttatják el az I. Szülészeti Klinikán kezelt betegekhez. Ez magyarázatot ad arra, hogy a II. Klinikán tanuló szülésznők, akik nem vettek részt boncolásokon és nem érintkeztek holttestekkel, miért nem találkoztak annyi gyermekágyi lázban elhunyt esettel.
Ezt a lépést azért választotta, mert meg volt győződve arról, hogy a klóros oldat a leghatékonyabb módszer a fertőzött boncszövetek kellemetlen szagának semlegesítésére. Abban az időszakban még nem ismerték a baktériumok és kórokozók létezését, így úgy gondolta, hogy ezzel a módszerrel sikerül eltávolítania a szennyeződéseket, amelyeket valószínűleg a kezek közvetítettek. Ennek következményeként az I. Klinikán a halálozási arány drámai mértékben, 90%-kal csökkent, majd ez az arány a II. Klinikán még alacsonyabb szintre esett vissza, sőt idővel még kedvezőbb értékeket mutatott.
