Örömteli táncest a komolyság jegyében - a Túri Éva Nyugdíjas Torna Csoport év végi ünnepsége
A Túri Éva Nyugdíjas Torna Csoport pénteken tartotta meg évzáró rendezvényét Kecskeméten, a református konviktusban. A köszöntők során a népes tagság meghallgatta az év első 11 hónapjának eredményeit, visszaemlékezések és számok tükrében. A város nevében pedig köszöntőt mondott Nemcsik Mátyás, a Fejlődő Város Bizottság elnöke.
A Túri Éva Nyugdíjas Torna Csoport hagyományos év végi vacsoraestjén a szenior örömtánc táncosai varázsolták el a közönséget. Kecskemét nyugdíjas közösségének egy jelentős része nem csupán a pihenést választja, hanem aktívan részt vesz különböző sporteseményeken, élvezve a mozgás örömét és a közös élményeket.
A Túri Éva Nyugdíjas Torna Csoport tagjai a hét négy napján 2-2 foglalkozást tartanak, melyen aktívan tornáznak a hölgyek és urak. A csoport elnevezése tisztelgés alapítójuk, Probojáczné Túri Éva sport- és közéleti ember, testnevelőtanár munkássága és odaadó munkája előtt, akit bő egy évvel ezelőtt veszítettek el.
Az évzáró rendezvényen jelen volt Probojácz Miklós, aki felesége, valamint lányuk, Probojácz Éva mellett támogatta az eseményt. A Fejlődő Város Bizottság elnöke, Nemcsik Mátyás, szívélyes üdvözletét küldte az aktív nyugdíjasok felé, míg a rendezvényen Király József önkormányzati képviselő is megtisztelte jelenlétével a megjelenteket.
Szabóné Eszter, valamint Kormányosné Makai Eszter pedig a városi nyugdíjas szövetséget képviselte az eseményen, amelyen az éves beszámoló mellett külön köszöntötték a legaktívabb tornászokat is.