"Prágában a Nemzeti Színházat két fiatalnak ajándékozták, ami Bodó Viktor megfogalmazása szerint hazánk színházi világában a passzivitás általános problémáját tükrözi."

A színész-rendező úgy érzi, hogy hazájában feketelistára került. Ugyanakkor a fogadalma felét már megbánta, hiszen az SZFE-re való belépést nem tervezi megkísérelni.

Bodó Viktor egy átfogó interjút nyújtott a Forbesnak, amelyben részletesen mesélt a Budapesti Színészképző elindításáról, amely tavaly ősszel a Jurányi Házban látott napvilágot. Kiemelte, hogy az oktatási intézményük, bár a Színház- és Filmművészeti Egyetemhez viszonyítva kisebb léptékű, mégis egyetemi szintű képzést kínál, és célja, hogy a fiatal színészek számára egy új, izgalmas lehetőséget biztosítson a fejlődésre és a szakmai tapasztalatszerzésre.

Bodó így fogalmazta meg a működésünket: "Az órarendünk szinte teljesen megegyezik az egyetemi struktúrákkal, sőt, nálunk minden reggel beiktatunk valamilyen mozgásformát. Jelenleg a második trimeszterben járunk az első évfolyamon. Örömmel jelenthetjük, hogy mind a tizenhat hallgatónk, aki a program kezdetén csatlakozott, itt van, annak ellenére, hogy a szabályaink meglehetősen szigorúak: maximum hatszor hiányozhatnak igazolatlanul, és ha bármilyen alkohol- vagy drogprobléma merül fel, azonnali következményekkel kell számolniuk. Természetesen rendelkezésre állunk, ha tanácsra van szükségük, és szívesen beszélgetünk velük arról, hova fordulhatnak a hasonló problémák kezelésével kapcsolatban, de a nulla tolerancia elvét szigorúan érvényesítjük. A diákok jól alkalmazkodnak ehhez. Valójában a szabályok világosak és érthetőek, így a légkör sem olyan rideg és szigorú, mint azt sokan gondolnák."

A színész-rendező részletesebben osztotta meg gondolatait saját produkcióiról is.

Egyébként szinte mindig felmerül, hogy jó lenne filmre vinni egy-egy előadásomat. Különböző producerekkel ültem már le, és hallgattam őket, de ugye mi feketelistán vagyunk, állami támogatást nem kapunk. Kis pénzeket lehetne innen-onnan szerezni, de amikor eljutunk odáig, hogy kiszámoljuk, mennyi lenne egy film költségvetése, ezek a beszélgetések barátságosan véget érnek."

Arra a kérdésre, hogy mennyire kilátástalan a magyar színházi szcénában dolgozók élete, azt válaszolta:

Gyakran tapasztalom, hogy amikor megkérdezek egy tehetséges fiatal művészt, kiderül, hogy fogalma sincs arról, mi vár rá a következő munkahelyén. Lehetséges, hogy a jövő évben lesz egy pályázat, amely révén létrehozhatnak valamilyen produkciót, de ez inkább a bizonytalanságot fokozza. Én viszont szerencsés helyzetben vagyok, mert rendszeresen visszatérek nyugat-európai színházakhoz, és nagyjából két évre előre tudom, hogy ott milyen rendezéseket fogok vinni. Az itthoni színházi világban azonban óriási különbségek vannak a kiváltságosabb intézmények és a többi társulat tagjainak anyagi helyzete között, ami sajnos a filmiparra is igaz. Az egész helyzet annyira elrugaszkodott a normáktól, hogy nem is tudom, hogyan lehetne erről értelmesen beszélni. Egy pályakezdő színházi fizetésből a lakásbérleti díj és a rezsi kifizetése után a büfé számlája is komoly kihívást jelent, ami igazán méltatlan a szakmában dolgozók számára.

Bodó általában elkerüli a kiváltságos helyszíneken bemutatott kurzusdarabokat, de van néhány előadás, amit szívesen megnézett volna:

Vannak olyan alkotások, amelyek teljesen feleslegesek, tele vannak giccses megoldásokkal, harsány díszletekkel és szakmai hiányosságokkal, egyenesen pénzkidobásnak tűnnek. Az időm pedig így is szűkös, nem szeretném azt pazarolni, hogy később csalódottan álljak fel egy előadás végén. Ugyanakkor már most kezdem megbánni, hogy megfogadtam: soha nem lépek be az SZFE falai közé. Mert bizony akadnak olyan osztályok, amelyek vizsgáit szívesen megnéztem volna.

A magyarországi színházi előadások minőségéről azonban nincs valami jó véleménnyel:

Ez az ország egy kicsit megmerevedett a régi esztétikai normák fogságában, ami miatt a színházak óvatosak, inkább a biztosra mennek, tartanak attól, hogy elveszítik a közönségüket. Pedig a nézők egy része éppen arra vágyik, hogy valami friss, más és izgalmas történjen. Sok színházban hiányzik a tudatos tervezés, a repertoárban mindenféle darab keveredik, ami nem mindig szolgálja a minőséget. Ha egy kicsit messzebbre nézünk, például Bécs irányába, ott egészen más esztétikai irányvonalak érvényesülnek, és a független színházak sokkal nagyobb megbecsülésnek örvendenek. Az igazi előrelépés mindig a független alkotóktól származik.

És hogy mi lehet ennek az oka?

Nálunk valami különös dolog zajlik, ami miatt a színház világában egyre inkább eluralkodik az enerváltság. Ennek hátterében valószínűleg a reményvesztettség, a tüntetések sorozatos kudarca és a nagy pillanatok utáni kiábrándultság áll. Az emberek lelkében valami megfáradt, és ez a színpadokra is rányomja a bélyegét.

Bodó úgy gondolja, hogy érdemes lenne figyelembe venni néhány inspiráló külföldi példát, mint például a prágai nemzeti intézmény működését.

Prágában a Nemzeti Színházat két fiatal művészre bízták, ami olyan, mintha itthon a Nemzeti Színházat mondjuk Hegymegi Máté és Kovács D. Dani irányítaná. Az az elképzelés, hogy szabad kezet kapnak, és azt csinálnak, amit jónak látnak, igazán inspiráló. A hatalom nem szól bele a munkájukba, ami remek lehetőséget ad arra, hogy a fiatalok friss energiáikkal és új ötleteikkel valósítsanak meg projekteket. Jelenleg azonban Magyarországon ez a forgatókönyv szinte lehetetlennek tűnik, hiszen a kompromisszumok és a politikai befolyás mindent átjár.

- A színész-rendező kifejezte aggodalmát a hazai helyzet szomorú állapotáról.