"Brazíliában akadtunk rá erre a különleges jelenségre, amely olyan, mint egy szellem."

Hinkó Emil története igazi rejtélyekkel teli kaland, amely tele van meglepetésekkel és kérdésekkel. A budapesti építész életét egy váratlan ajándék, egy olaszországi utazás formálta át annyira, hogy végül a fociedzői pályára lépett. Ezt a pályát Brazíliában folytatta, ahol nemcsak díszpolgárrá vált, hanem a közélet egyik ismert alakjává is előlépett. Európában azonban kevesen tudnak arról, mi történt vele, és a sorsának titkai homályban maradtak.

Valóban kihívást jelentő fejtörő lenne, ha bármelyik futballszurkolónak feltennénk a kérdést:

Az a korábbi magyar csatár, aki játékosként és edzőként is tevékenykedett Olaszországban, de leginkább Brazíliában vált ismertté, nem más, mint Bódog Árpád. Ő az, akinek a neve sokak számára összefonódik a brazil labdarúgás történetével, köszönhetően az ott eltöltött idejének és a helyi futballra gyakorolt hatásának.

Ha hosszú gondolkodás után sem találja a megoldást, ne keseredjen el. Ez a feladvány szinte mindenkinek kifogásolható lenne. Az alany, Hinkó Emil, nem is a futballban betöltött szerepe miatt vált híressé. Az, hogy találkoztam a nevével, csupán a véletlen műve; bár választhattam volna bármelyik brazil csapatot, 2019-ben a Fortalezát kezdtem el követni. Érdekesség, hogy ez a tengerparti város az, ahol a nevét a legjobban megismerték.

Hinkó Emil 1901-ben látta meg a napvilágot Budapesten. Édesapja, Hinkó Kálmán, építészmérnökként dolgozott, így nem meglepő, hogy Emil is e pálya iránt vonzódott. A főváros, mint életének kulcsfontosságú színtere, nem csupán a labdarúgás iránti szenvedélyét ébresztette fel, hanem a Magyar Királyi Állami Ipariskola falai között is kibontakozhatott tehetsége. Rajzolásban kiemelkedő volt, de a tanulmányai során különösen a modellek tervezésére és kivitelezésére specializálódott. Ezt követően azonban az események sora egyre homályosabbá válik.

Hinkóról rendkívül kevés információ maradt meg digitálisan, a korabeli újságcikkeket pedig szinte lehetetlen begyűjteni, ráadásul eleve kevés írás foglalkozott a magyar építész-futballistával. Egy olasz újságcikk szerint a Magyar Atlétikai Clubban ismerkedett meg a futballal, erről azonban feljegyzés és kép sem árulkodik, megkeresésünkre a MAC sem tudott minket információval ellátni. Ugyanakkor az tény, hogy

A Piacenza labdarúgócsapata 1922-1923-as idényében különleges események színhelyévé vált, hiszen a klub csatára egyben edzői feladatokat is ellátott. Ezzel a lépéssel ő lett a Piacenza történetének első külföldi játékosa és edzője, új fejezetet nyitva a csapat életében.

Kétségtelen, hogy tanulmányait Budapesten zárta le, hiszen rövid időn belül a magyar fővárosban kezdett el dolgozni. Azonban az első világháborút követő turbulens időszak valószínűleg arra késztette, hogy elgondolkodjon a külföldi munkalehetőségeken. A diplomáját 1920 májusában szerezte meg, és valószínű, hogy 1921 és 1922 között új országba költözött. Egy olasz újságcikk is felfedi, hogy édesapja ajándékaként egy utazást kapott, amelyre két zsidó barátjával együtt indult el.

Eredetileg Rómába utazott, de több város építkezésén is felbukkant. Az ajándék részeként megfordult a főváros mellett Reggio Calabriában, Messinában és Tripoliban is, minden bizonnyal így kerülhetett Piacenzába is. Az ottani focicsapatot 1919-ben alapították, három évvel később pedig Hinkót nevezték ki játékos-edzőnek, igaz, nem tartozott a legügyesebbek közé.

1922 augusztusában új kihívás elé nézett, amikor játékos-edzőként csatlakozott a csapathoz. Középcsatárként figyelemre méltó testalkata volt, ám játéka nemcsak a méretéről, hanem technikai tudásáról is árulkodott. Lövései erősek és céltudatosak voltak, ami sokszor meghatározta a mérkőzések kimenetelét. Ugyanakkor mozgásának lassúsága és nehézkessége nem igazán illett a csapat dinamikus játékstílusához. Míg a letisztult Duna-parti iskolához szokott játékos inkább a cselezést és a rövid passzokat részesítette előnyben, addig társai a gyorsabb, direktebb játékra építettek. Teljesítménye ingadozó volt, mind játékosként, mind edzőként. A sajtó különösen kegyetlen volt vele, a fasiszta La Scure nevű lap rendszeresen bírálta. Végül 1923 áprilisában, egy katasztrofális barátságos mérkőzés következtében bocsátották el a csapattól, ami újabb fordulatot hozott életében.

- írta a storiapiacenza1919.it portál.

Sajnos a labdarúgó karrierjéről nem sokat tudunk, de már a rendelkezésre álló információk megszerzése is figyelemre méltó teljesítmény. Hinkót külföldön nem Emilként, hanem Emílióként ismerik, ám számos helyen tévesen Stefanóként emlegetik a nevét. A zavaros helyzet tisztázásáért a fent említett szurkolói oldal vezetője, Davide Solenghi felelős, aki alaposan tanulmányozza a titokzatos magyar edző életútját.

Hinkó iránti szenvedélyem egy hosszú és kimerítő kutatás gyümölcse lett. Olaszországban alig ismerik a futballista múltját, és nekem is majdnem egy évtizedbe telt, mire bizonyítékot találtam arra, hogy ez a Hinkó az, aki később Brazíliába költözött. Az olasz labdarúgás hivatalos irataiban sosem bukkant fel, sem közleményekben, sem a csapatváltásra jogosult játékosok listáján. Csak helyi újságok említik, ami miatt rendkívül nehéz volt információt gyűjteni róla. Olaszországban olyan, mint egy kísértet, akit nehezen lehet nyomozni. A milánói levéltárat a második világháború során elpusztították, míg a genovai levéltár az 1970-es árvíz áldozata lett.

- osztotta meg lapunkkal Solenghi a kutatás során felmerülő kihívásokat.

Hinkó életútja 1927-ig terjedt Olaszország szívében, ahol számos települést megjárt. Különösen Milánó volt számára jelentős állomás, ahol Ulisse Stacchini felfedezte tehetségét és mentorálni kezdte. Eleinte az építkezések felügyeletét látta el, de hamarosan tervezői zsenialitása révén egyre fontosabb projektekbe vonták be, köztük a Stazione di Milano Centrale, a város ikonikus központi vasúti pályaudvarának tervezésébe és kivitelezésébe. Milánóban eltöltött közel három éve alatt rengeteg tapasztalatot szerzett, majd 1925-ben Genovába költözött, végül pedig néhány olasz társával együtt Brazíliába indult új kalandokra.

Az eredeti tervek szerint Belémben telepedett volna le a többiekkel, de az ottani klíma nem nyerte el a tetszését, ezért fogta magát, és egyedül áttelepült Fortalezába. Korábban csak átutazóban látta a várost, amely azonban ennyi idő alatt is megtetszett neki. Jó választásnak bizonyult, az ő szakmai hátterével gyorsan kapott munkát, főleg épületek tervezésével foglalkozott a környéken, de később építőanyagot is árult a cége.

Emílio Hinkó első projektjei elsősorban a helyi orvosok számára készült lakásokra és a Messejana kórházra összpontosítottak. Az 1940-es években katonai épületek tervezésébe is belefogott, ekkor már birtokában volt a brazil állampolgárságnak is. Manapság a helyiek szinte mindannyian ismerik a nevét, ami nem meglepő, hiszen számos építkezés fűződik a nevéhez. Az általa tervezett projekteket a kollégiumoktól kezdve a templomokon át egészen a ma is álló kúriákig és felhőkarcolókig megtalálhatjuk, mindegyik tanúskodik a munkásságáról és örökségéről.

Még a labdarúgás iránti szeretete is megjelenik Ceará állam fővárosában, a Náutico Atlético Cearense, az 1952-ben felavatott székházának tervezését is ő végezte. Rengeteget dolgozott, a cége olyan nagyra nőtt, hogy Brazília több városában is irodát nyitott, de csempegyárat, fűrésztelepet és kőbányát is irányított. Kiemelkedő tevékenységéért Fortaleza díszpolgára lett 1984-ben.

Hinkó Emil, a figyelemre méltó építész, 1987-ben súlyos agyvérzést szenvedett el, és a következő évek során még három hasonló tragédiával kellett szembenéznie. Végül, 2002. január 4-én, életének századik évében hunyt el fortalezai otthonában. Élete hosszú és gazdag volt, amelynek munkásságát Romeu Duarte részletesen bemutatja az "Emílio Hinko, Arquiteto - O Último Eclético" című könyvében. Különös és egyben szomorú, hogy noha hat fiútestvére volt és papíron a Hinkó testvérek vállalkozásának is tagja, emlékét mára csupán Brazíliában őrzik.