Nyitra megye elnöke méltatta Nagy Kinga komáromi diáklány teljesítményét, elismerve ezzel kiemelkedő munkáját és hozzájárulását közösségéhez. Kinga elhivatottsága és kitartása példaértékű, hiszen nemcsak a tanulmányi eredményei figyelemre méltóak, hanem a

Nyitra megye elnöke, Branislav Becík június 16-án találkozott a megye legtehetségesebb diákjaival. A Selye János Gimnázium büszkesége, Nagy Kinga, a VIII. N osztály kiválósága, az idei tanév díjazottjaként részesült elismerésben.
Osztályfőnöke és felkészítő tanára, dr. Králik Zsuzsanna így jellemezte a kitüntetettet: "Megtisztelő számomra, hogy Kinga érdemelte ki ezt a rangos díjat, én lehettem nyolc évig az osztályfőnöke, és talán írhatom, mentora. A siker a diákok tehetségét tükrözi, de ebben a tanárnak is szerepe van. Itt is kettőn áll a vásár. Ha a tanár pedagógusként vagy szakmai felkészültség terén nem megfelelő, akkor nem tudja kibontakoztatni a tehetséges diákot. Ez fordítva is igaz, lehet az a legjobb pedagógus és a legjobb tudású szakember, de ha nem tudja a diákot kellőképp motiválni a gyakorlásra, akkor ott nem lesz eredmény.
Több tucat versenyen mérettette meg magát, és minden alkalommal lenyűgöző teljesítményekkel örvendeztette meg a közönséget. Különféle helyezésekkel büszkélkedhet, amelyek mind az ő tehetségét és kitartását dicsérik.
Gyönyörű szavalataival minden évben színesítette iskolai rendezvényeinket, sokoldalú tehetség. Az utóbbi években a színészmesterség rabjává is vált, amit végtelen odaadással, alázattal, szorgalommal művelt. Az idei szalagavatói darabban a Pomádé Patty-jét - a túlbuzgó diákönkormányzat jó kislányát - játszotta zseniálisan.
Kinga egy igazi színes egyéniség volt az osztályban, aki segítőkészsége és öntudatossága révén sokak szívébe belopta magát. Az iskolai életét mindig a megbízhatóság jellemezte, így diáktársai és tanárai is számíthattak rá. Tiszteletteljes magatartása miatt szoros és baráti kapcsolatokat alakított ki környezetében, ami hozzájárult ahhoz, hogy a közösség aktív és elismert tagjává váljon. Szorgalma és céltudatossága különösen kiemelkedett, hiszen gimnáziumi évei alatt rendre kitűnő eredményeket ért el, és számos dicséretet zsebelt be.
A valódi áttörést a 2023-as év hozta el, amikor a Tompa Mihály Vers- és Prózamondó Versenyen országos szinten a második helyezést érte el. Ezt követően, a következő évben a XVII. Kaszás Attila Versmondó Fesztivál fődíját nyerte el, bizonyítva tehetségét és elkötelezettségét a művészet iránt.
Idén április végén pedig a Tompa Mihály Vers- és Prózamondó Verseny országos döntőjén kétszer szavalhatta el Villon Nyári balladáját a szegény Lovise-ról, hiszen a képzeletbeli dobogó legfelső fokára állhatott.
Meggyőződésem, hogy a sors nem véletlenül irányította Kingát erre az útra, amelyen végre rátaláltam. Pedagógusai, szerető és támogató családja, valamint barátai mindannyian joggal lehetnek büszkék kivételes tehetségére és szorgalmára, amelyek együtt csodás eredményekhez vezettek. Szívből gratulálunk neki!