Nagy Márton megosztotta, hogy milyen befektetési lehetőségek vonzották volna mostanában a saját tőkéjét.
Ha lett volna módom rá, akkor a reptér annyira jó üzlet volt, hogy a saját pénzemet is abba fektettem volna - fogalmazott szerdán Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter Kőrösi Csoma Sándor-díjátadón. A tárcavezető itt külön felhívta a figyelmet a turizmus a magyar nemzetgazdaságban betöltött szerepére: "a turizmus sikerei pedig nem kis mértékben a minőségi emberi erőforrás, a szakma "nemzeti bajnok" teljesítményeiből állnak össze, amelyek kitüntetésre, ünneplésre méltók." Nagy Márton azt is elmondta, hogy jövőre kezdődik a hármas terminált érintő beruházás.
Szerdán kilenc kiemelkedő személyiség részesült a turizmus legmagasabb állami elismerésében, a Kőrösi Csoma Sándor-díjban. Ez a rangos kitüntetés három kategóriában kerül odaítélésre, és olyan szakemberek nyerhetik el, akik példamutató elhivatottsággal és szakmai tudással járultak hozzá Magyarország turizmusának fejlődéséhez.
Az elismeréseket Nagy Márton, a turizmusért is felelős nemzetgazdasági miniszter és Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója adta át. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter köszöntőjében úgy fogalmazott:
Hónapról hónapra erősödő teljesítményével az ágazat a magyar gazdaság eredményességéhez is nagyban hozzájárult, idén annak egyik legfontosabb hajtóereje. A turizmus sikerei pedig nem kis mértékben a minőségi emberi erőforrás, a szakma "nemzeti bajnok" teljesítményeiből állnak össze, amelyek kitüntetésre, ünneplésre méltók.
A tárcavezető azt is kiemelte, napi szinten egyeztet a magyar turizmus fejlesztéséről. "Jelentem ma már ezzel a kérdéssel foglalkoztam, hogy Magyarország eggyel jobb hely legyen." Ugyanakkor kiemelte, hogy január óta, amióta a turisztikával kiegészült a portfóliója, sokat tanult.
Nagy Márton felhívta a figyelmet, hogy a turisztikai szektor jól teljesít. "Ezt ünnepelni pedig mindig hálás feladat. Az év első tíz hónap azt mutatja, hogy a turisztikai szektorban konjunktúra van." Októberben tovább nőtt a szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma, mind a belföldi, de különösen a külföldi turisták által - írtuk meg korábban a KSH alapján.
2024 októberében közel 1,5 millió látogató töltött el összesen 3,4 millió vendégéjszakát a különböző turisztikai szálláshelyeken, beleértve a kereskedelmi, magán és egyéb típusokat is. A vendégek száma 15 százalékkal, míg a vendégéjszakáké 8,5 százalékkal nőtt az előző évhez képest. Szezonálisan kiigazítva a számokat, a vendégek bővülése 15, a vendégéjszakáké pedig 7,6 százalékos emelkedést mutatott a 2023 októberéhez viszonyítva.
A vendégéjszakák 71 százaléka kötődött a kereskedelmi szálláshelyekhez, ahol a forgalom 5,7 százalékkal meghaladta az előző évit. A magán- és egyéb szálláshelyeken 16 százalékkal több vendégéjszakát regisztráltak, mint egy évvel korábban.
Arra is kitért, a turisztikai eredmények azt mutatják, hogy uniós szinten Magyarország az élmezőnyben van, a nemzetgazdasági hozzájárulás több mint 12 százalék. A tárcavezető szerint 2030-ra elérheti a 16 százalékot a GDP-hozzájárulásban. Nagy Márton azt is kiemelte, hogy a reptér hármas termináljára jövő év elején kerülhet sor.
Érdemes hangsúlyozni, hogy nemrégiben arról írtunk, hogy a reptér megvásárlása a vártnál előbb hozhatja meg a gyümölcsét. A Budapest Airport Zrt. elnöke lapunknak elmondta, hogy bár a budapesti repülőtér hármas termináljának megépítése már folyamatban van, a gyorsforgalmi, vasúti és egyéb infrastrukturális fejlesztések is elengedhetetlenek ahhoz, hogy a reptérfejlesztés valóban megtérülő beruházássá válhasson. Ráadásul a megtérülés időpontja akár korábban is bekövetkezhet, mint ahogy azt előre jeleztük.
Lóga Máté hangsúlyozta, hogy bár még akadt néhány befejező simítás a hitelezőkkel kötött megállapodások kapcsán, ezeket maradéktalanul teljesítettük. Ennek köszönhetően kijelenthetjük, hogy a tranzakció végérvényesen lezárult. A működtetés terén pedig megalakult az új menedzsment, amelyben nemcsak francia, hanem magyar iparági szakértők is helyet kaptak, mindketten nemzetközi elismerésnek örvendve.
Idén nyolc kivételes személyiség részesült a Kőrösi Csoma Sándor-díjban: