Mostanában csak a népzene varázsát tudom élvezni, minden más zene eltűnt az életemből.
Milyen érzés volt, amikor megtudtátok, hogy idén kettőtöket ítéltek a legjobbaknak?
Nagy Marcell: Az ímél érkezése meglepetésként ért, amikor értesültem a díjamról. El sem tudtam képzelni, milyen érzés lesz átvenni, de amikor végre ott álltam a gálán, egy hihetetlen boldogság és izgalom töltött el. Különösen hálás vagyok Zs. Vincze Zsuzsának és Zsuráfszky Zoltánnak, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes vezetőinek és Kossuth-díjas művészeknek, hogy lehetőségeket biztosítanak számomra, és bizalmat szavaznak nekem. Ez a díj arra motivál, hogy még intenzívebben és még elkötelezettebben dolgozzak a próbateremben, és a színpadon olyan értékes pillanatokat teremtsenek, amelyek a nézők számára maradandó emlékeket nyújtanak. Az elismerés nemcsak az elköteleződésemet erősíti, hanem arra is ösztönöz, hogy a tánc mellett kultúránk egészét még nagyobb alázattal képviseljem, hiszen ezt a díjat felelősségteljesen kell viselnem.
Szappanos Lili: Megdöbbentem, amikor megtudtam, hogy nekem ítélték ezt a jelentős szakmai elismerést; hirtelen szavakat sem találtam. Különösen jólesett, amikor Juhász Zsolt, a Duna Művészegyüttes vezetője bejelentette a hírt, és körém gyűltek a barátok, akik gratuláltak és megöleltek. Az egész díjátadó alatt izgalom fogott el, de anyukám mellettem állt, és láttam rajta, mennyire büszke rám. Ez az élmény örökre a szívemben marad.
Marci, te a bőrödet hagytad hátra, nem csizmás léptekkel táncoltál a parkettán. Lili, te pedig a szüleidtől örökölted a népi hagyományok iránti vonzalmat.
Marcell: Hajdúnánáson nőttem fel, ahol a népi kultúrával való találkozásom alapvetően formálta az életemet. Hároméves koromban kezdtem el focizni, és egy ideig komolyan fontolgattam, hogy hivatásos futballista leszek. Az alapfokú művészeti iskolában indultak a tanulmányaim, ahol a néptánc kötelező tantárgy volt. Harmadik osztályos koromban azonban úgy döntöttem, hogy a saját utamat járom, és ettől kezdve párhuzamosan foglalkoztam a focival és a tánccal. Márton Attila, a Cifraszűr Néptáncegyesület elnöke és az Aranyszalma Néptáncegyüttes vezetője, aki egykori néptánctanárom és ma már barátomként tekint rám, számos versenyre vitt el, ahol szép eredményeket értem el. Így a foci fokozatosan háttérbe szorult, és végül a nyíregyházi művészeti szakgimnáziumban folytattam a tanulmányaimat. Édesapámmal, aki focibíró, sokáig vitatkoztunk, mert ő határozottan azt akarta, hogy a focipályán folytassam pályafutásom. Én viszont kitartottam amellett, hogy hivatásos néptáncos szeretnék lenni Zsuráfszky Zoltánnál a Magyar Nemzeti Táncegyüttesben. Nem állt mögöttem B terv, csak az álmaim. Számos versenyre jártam, és Pesten megnyertem az első, gyerekkategóriában rendezett legényesversenyt, ami új kapcsolatokat hozott az életembe, és egyre mélyebben beleszerettem a népi kultúrába. Végül felvettek az együttesbe, ahol lenyűgözött, ahogy a tehetséges táncművészek mellett a zenészek gyakorlását hallgattam az öltözőben. A népzene és a néptánc mindennél fontosabb számomra, olyannyira, hogy ma már más muzsikát alig hallgatok. Érdekes, hogy ükapám hajdúnánási híres gulyás volt, aki szívesen nótázott, míg a nagyapám harmonikán játszott, így a zene mindig is jelen volt az életemben.
Lili: Az életem szorosan összefonódik a tánccal, hiszen édesanyám és édesapám hivatásos táncosok voltak. Anyukám a Balettintézetben végzett, és a karrierjük kezdetén mindketten a Magyar Állami Népi Együttes színpadán táncoltak. Később apukám a Budapest Táncegyütteshez csatlakozott, ahol folytatta pályafutását. Ekkoriban sokat vitt magával előadásokra, főleg gyerekműsorokra, és én ilyenkor gyakran a női öltözőben várakoztam, miközben a lányok készültek a fellépésekre. Még ma is élénken él bennem a várszínházi öltözők jellegzetes illata. Ez a világ teljesen magával ragadott! A család barátai, akik szintén a tánc világában mozognak, évtizedek óta összejárnak, és ennek a közösségnek a része a népzene, a néptánc és a közös mulatozás. Itt nőttem fel, és ebben a miliőben érzem magam igazán otthon.
Szakirányú iskolákba, azt követően pedig a pályára kerülve hogyan álltátok a sarat?
Lili: Az általános iskolai éveimet egy alternatív iskolában töltöttem, aminek a családias hangulatát annyira szerettem, hogy meglehetősen nehezemre esett otthagyni. A táncművészetin ennek éppen az ellenkezőjét tapasztaltam. Mivel az oktatás teljesen más szempontrendszer és elv szerint működik, nehezemre esett beleszokni. Hálás vagyok Hortobágyi Gyöngyvér, Végső Miklós, Ónodi Béla, Rémi Tünde és Appelshoffer János mestereimnek, mivel szakmailag és emberileg egyaránt sokat fejlődtem a kezük alatt. Először a Magyar Állami Népi Együttesbe jártam gyakorlatra, majd fél év után átkerültem a Duna Művészegyüttesbe, ahol azóta is táncolok. A néptánc kortárs, táncszínházi és egyben hagyományos, kettősséget hordozó vonalával, ami itt jellemző, jól tudok együtt menni. Mindemellett az a stílus is kedves a szívemnek, amit édesapám képvisel. Az ő alkotói tevékenységét meghatározza a paraszti kultúra valósága, azon belül az emberi közösségek működése annak szépségeivel és árnyoldalaival egyaránt. Kifejezetten kedveli a groteszk történeteket, melyekhez jó humorral és megértéssel viszonyul. Ilyen attitűddel állítja színpadra koreográfiáit.
Marcell: Nyíregyházán végeztem, ott érettségiztem, majd felvettek a Magyar Nemzeti Táncegyüttesbe. Egy néptáncosnak, főleg vidéki iskolából érkezőnek és fiúnak nehéz hivatásos társulatoknál elhelyezkednie, különösen fővárosiaknál. Tele vannak ugyanis, és a fiúk nem hagyják őket ott olyan sűrűn, mint a lányok, akik férjhez mennek, babát várnak. A vidéken tanuló fiataloknak sok versenyre kell járniuk, hogy észrevegyék, elfogadják őket. Zsuráfszky Zoltán a felvételi második rostáján, egy műsorban kipróbálta, hogyan tudunk együtt dolgozni. Nem sokkal ezt követően arra keltem, hogy csörög a telefonom: Sánta Gergő hívott, az együttes tánckarvezetője, hogy felvettek. Gyerekkori álmom vált valóra! Hívtam az édesanyámat, hogy négy nap múlva kezdek Budapesten. Szegény egész életén át attól rettegett, hogy egyszer elköltözöm más városba, de ezzel együtt is rendkívül büszke volt rám, és édesapámmal együtt mindenben segített. Nagyon izgatott voltam, és az első időkben leginkább az foglalkoztatott, megfelelek-e az elvárásoknak, mert azonnal sok lehetőséget kaptam. Sikerült bizonyítanom. A táncost az segíti a legjobban a fejlődésben, ha minél többet lép fel és sokat tud gyakorolni. Hálás vagyok, hogy ez nekem rögtön megadatott. A munkalégkör is fontos: nálunk a kollégák bármiben segítenek. Nemcsak szakmailag, de a magánéletemben is számíthatok rájuk. Már attól is szerencsésnek érzem magamat, hogy olyan emberek között dolgozhatok, akiktől azáltal is napról napra tanulok, ha csak nézem, hogyan táncolnak a próbateremben vagy a színpadon. Csodálatos táncosok!
Milyen szerepálmaitok vannak, és hol szeretnétek tartani pár év múlva?
Marcell: Szólistakarrierre vágyom, és arra, hogy a társulat megbecsült tagja legyek, akire a többiek számíthatnak. Szeretném, ha a fiatal táncosok úgy néznének rám, ahogy én most a tapasztalt kollégáimra tekintek. A Magyar Nemzeti Táncegyüttesnek gazdag öröksége van a Martin-archívumokkal, és az a legnagyobb álmom, hogy ezek közül a Kalotaszegben – ahol már beugróként megízleltem a táncot – állandó tagként léphessek színpadra. Gyerekként nap mint nap ezeket a felvételeket néztem, és Kalotaszeg különösen közel áll a szívemhez, hiszen számos barátom él azon a csodás vidéken.
Lili: Ez a pálya még számomra is új és izgalmas terület. Nagy megtiszteltetés, hogy Juhász Zsolt bizalmát élvezhetem, hiszen az ő támogatásával rengeteget fejlődöm előadói szempontból. A Szerelemkert című darabban két szólószerepet is rám bízott, ami nagyon örömteli, de egyúttal izgalommal is tölti el a szívemet. Kicsit megijedtem, mert a szólista szerepkör valódi kihívást jelent, és nem igazán vagyok az a típus, aki szívesen áll a reflektorfényben. Mindent megteszek, hogy a legjobbat nyújtsam, de nem gyakran érzem úgy, hogy elégedett vagyok saját teljesítményemmel. Remélem, hogy az előadások során egyre magabiztosabb leszek, és Zsolt továbbra is bátorítani fog, hogy ilyen feladatokat vállaljak.
