Már nem Bartosz Grzelak irányítja az Újpest FC-t, hiszen a klub vezetőedzői posztján új arcot keresnek.

Az újpesti klub nem sokkal a szombati, Győrrel szemben 3-2-re elveszített hazai bajnokit követően közölte, hogy Bartosz Grzelakkal közösen döntöttek arról, hogy a lengyel születésű svéd trénernek megszűnik a megbízatása.
Bár az idei szezon során számos pozitív eredmény és előrelépés valósult meg, a klub vezetősége úgy döntött, hogy a jelenlegi helyzet megkívánja az új impulzusok bevezetését, valamint egy alternatív szakmai megközelítést. Ezzel a lépéssel szeretnék biztosítani, hogy az Újpest FC elérje kitűzött céljait, és a csapat játéka méltó legyen a látványos futball iránti szenvedéllyel rendelkező szurkolók elvárásaihoz - olvasható a lila-fehér együttes hivatalos közleményében.
A 46 éves Grzelak tavaly júliusban vette át az együttes irányítását. A lila-fehérek az őszi szezonban nem szerepeltek rosszul, idén azonban a bajnokságban csak egyetlen mérkőzést nyertek meg.
A klub hétfőn délelőtt bejelenti a közönségnek az új edző kilétét.