Mága Zoltán Újévi koncertjén az Arénában különleges élményben volt része a közönségnek, mivel az Európai Unió minden tagállamából érkező tehetséges művészek ünnepelték együtt az új év kezdetét. Az esemény nem csupán zenei csemege volt, hanem egy igazi kul


Az este varázslatos pillanatai közé tartozott Alapi István, az Artisjus és Fonogram díjas gitáros és zeneszerző fellépése, valamint Mága Zoltán AC/DC feldolgozása, amely igazi zenei csemegének bizonyult.

Mága Zoltán újévi koncertjei, valamint fellépései a világ számos pontján, mind-mind arra utalnak, hogy a cigányzene és a népzene szervesen beágyazódik a globális kultúrába. Ezt a gondolatot erősíti meg a többszörös arany- és platinalemezes énekes, valamint a Budapest Dal győztese, Mága Jennifer, aki egy különleges és egyedi értelmezésben mutatta be azt a szerb dalt, melyet a romák nemzetközi jelképének is tartanak. Az előadás különlegességét fokozza Rontó Attila gitárművész és Farkas István autentikus roma énekes közreműködése, valamint Túri Lajos Péter és Társulata táncművészeinek lenyűgöző tánca, amely még inkább kiemeli a zene és tánc összefonódását.

A Budapesti Újévi Koncert nemes hagyományává vált az is, hogy Mága Zoltán meghívására a Nemzet Színészei és Magyarország legnagyobb színészikonjai közösen köszöntik az új évet és az Aréna közönségét, így ezek a pillanatok mindig egyediek, csodálatosak. Ezúttal Aranyosi Ervin: Hadd kívánjak! című versét közösen mondta el Básti Juli Kossuth-díjas színművész, Csikos Sándor a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, Hegedűs D. Géza a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész-rendező, Jordán Tamás a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező, színigazgató, Koltai Róbert Jászai Mari-díjas színművész, filmrendező, érdemes művész, valamint Szacsvay László a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész, és Molnár Piroska a Nemzet Színésze címmel kitüntetett Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész, majd közösen énekelték el Seress Rezső: Szeressük egymást gyerekek című örökzöldjét.

Mága Zoltán, a Liszt Ferenc- és Prima Primissima-díjas hegedűművész, újévi pohárköszöntőjében nem csupán egy szimbolikus koccintásra hívta fel a figyelmet, hanem az összefogás és a remény üzenetét is megfogalmazta az új év kezdetén. Szavai szerint kívánja, hogy az elkövetkező év mindannyiunk számára megerősítse a szeretet, a béke és a remény jegyében teljessé váló, biztonságos jövőt. Arra buzdított, hogy tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy Magyarország, Európa és a világ újra naggyá, szabaddá és boldoggá váljon. Hangsúlyozta, hogy a béke, amely a világ álmát jelenti, az emberiség közös feladata, és csakis együttes akarattal, egymás iránti tisztelettel és összefogással érhetjük el céljainkat és valósíthatjuk meg álmainkat. Zárásként a Szeretet hegedűse arra kérte az embereket, hogy álljanak össze a béke, a szabadság és az egyetértés érdekében, hangsúlyozva azok fontosságát, amelyek mindannyiunkat összekapcsolnak. Boldog új évet kívánt Magyarország, Európa és a világ minden polgárának!

Az "Együtt vagyunk Európa" jelmondatú XVII. Budapesti Újévi Koncert csúcspontjaként felcsendült a 40 évvel ezelőtt, 1985-ben készült We Are the World / Mi vagyunk a világ című ikonikus dal, amelyet az akkori időszak 45 legnagyobb sztárzenésze közösen adott elő. Ezt a dalt máig a segítségnyújtás és a remény szimbólumaként ünnepeljük. Az esemény során az Európai Unió minden tagállamából érkező művészek együtt léptek a színpadra, hogy közösen adják elő ezt a jelentős üzenetet. A 27 ország által egyszerre megfogalmazott békeüzenetet a közönség hatalmas, zúgó tapsviharral köszöntötte.

A gálakoncerten átadásra került a Budapesti Újévi Koncert díja, amelyet elsőként a tizenhatszoros Grammy-díjas David Foster, majd a következő években a háromszoros Kossuth-díjas színművész Törőcsik Mari, a világhírű hegedűművész, Shlomo Mintz, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas színművész, rendező Bodrogi Gyula, valamint a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, zeneszerző, Szakcsi Lakatos Béla, és a cigánydal éneklés koronázott királynője, a Kossuth-díjas Bangó Margit is megkapott. A rangos elismerést, amely a Hollóházi manufaktúra egyedi tervezésű, Mága Zoltán nevét viselő porcelánhegedűje és vázája jelenti, ebben az évben a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, rendező, Prima Primissima díjas, érdemes és kiváló művész, egyetemi docens, Hegedűs D. Géza kapta. A Budapesti Újévi Koncert nemzetközi Gáladíját a Németországban élő és alkotó Mándoki László, művésznevén Leslie Mandoki Kossuth-díjjal és Fonogram Életműdíjjal kitüntetett zenész és zenei producer kapta.

Az újévi koncert már hosszú évtizedek óta hagyományt teremtett, amelynek keretében Mága Zoltán, a Pro Caritate-díj büszke birtokosa, gálakoncertjének bevételét minden évben egy kiemelkedő karitatív célra fordítja. Idén a figyelem középpontjában a Baptista Szeretetszolgálat által üzemeltetett, Közép-Európában páratlan Tábitha Gyermekhospice Ház kibővítése állt. Mága Zoltán hárommillió forintos támogatással járult hozzá a ház fejlesztéséhez és a támogató program működéséhez, az adományról szóló okiratot pedig az Aréna színpadán adta át a karitatív szervezet képviselőinek, ezzel is hangsúlyozva a segítés fontosságát.

A közönség a délutáni jótékonysági esemény és az esti ünnepi gálakoncert során is állva, hatalmas tapssal fejezte ki háláját Mága Zoltán iránt, aki több mint 500 fellépő közreműködésével megalkotta ezt a lenyűgöző produkciót. A XVII. Budapesti Újévi koncertet Szente Vajk, a Jászai-díjas színész-rendező irányította, míg a zenei élményt a Budapesti Primarius Szimfonikus Zenekar Balassa Krisztián vezényletével, valamint a Budapesti Gipsy Virtuózok színesítették. A rendezvény művészeti vezetését a Liszt Ferenc-díjas zeneszerző, Zsoldos Béla látta el, míg a műsorvezetői feladatokat Liptai Claudia színművész teljesítette.

Related posts