Köteles Lajos: Az Alternatívák Palettája egy Unortodox Rendszerváltás Kapcsán A rendszerváltás fogalma gyakran társul a hagyományos politikai és gazdasági átalakulásokkal, azonban Köteles Lajos egy új perspektívát kínál: az unortodox megközelítéseket. Mu

Minden korszak egyszer véget ér, de a folytatás milyensége nagymértékben függ a hatalom struktúrájától és az azt irányító egyén(ek) jellemzőitől. Sokan azt hiszik, hogy egy ország sorsa kizárólag a politikai akarat kérdése, azonban ez nem teljesen tükrözi a valóságot. A történések egy folyamatosan alakuló történelmi, társadalmi, tudati és globális hatalmi hálóban zajlanak, ahol a belpolitika csupán egy a sok tényező közül. A társadalom átalakulása és megújulása a lelkek mélyén kezdődik. Az emberek egyre inkább elégedetlenek a fennálló viszonyokkal, és vágyakoznak valami újra, valami másra. Amikor ez az érzés a lakosság többségét áthatja, akkor megteremtődik a változás lehetősége. Azonban ahhoz, hogy a meglévő rendszer elutasítása ne csupán spontán akciókban merüljön ki, vagy ne zárja be az embereket a káosz örvényébe, szükség van egy jól szervezett, tudatos politikai erőre, amelyet a közösség ismer és elfogad. Ez az erő képes célt és irányt adni a változásoknak, valamint kordában tartani az érzelmek természetes kitörését. Ha ez a politikai entitás kellően felkészült a szükséges átalakításokra, akkor egy új politikai struktúrát hozhat létre, amely megfelel a nép igényeinek, és új lehetőségeket teremt az ország fejlődéséhez. A jövőbeni változások tartalma és lehetséges irányai széles spektrumon mozoghatnak, de a történelmi párhuzamok ismeretének segítségével modellek alkothatók, amelyek hosszabb távra előre jelzik a lehetséges kimeneteleket. Ezek a modellek az adott rendszerben rejlő belső összefüggések kiemelésére szolgálnak, ezért elkerülhetetlenül egyszerűsítik a valóságot, figyelmen kívül hagyva számos tényezőt. Mégis, a megalkotásuk hasznos lehet, mert előrevetítik a jövőbeli események lehetséges fordulatait.

Egy ismeretlen szerző egykor olyan alapmodellt készített, amelyben egy adott ország sorsa összefonódott a karizmatikus Vezér sorsával. Valószínűleg Ceaușescu Romániája volt az elemzett ország, de a modell érvényes Sztálin Szovjetuniójára, Rákosi Magyarországára, vagy más, hasonló belső rendszerű országokra is, mert a Vezér körül kialakult "egypártrendszer" azonos reakciókkal működik. Bár a különféle történelmi korok eltérőek és az általuk teremtett helyzetek is sokszínűek, a vezérek uralmát felváltó történelmi kiutak azonosságai alapján mégis érdemes végiggondolni a változások lehetséges forgatókönyveit.

A Vezér még hosszú ideig fennmarad a trónon.

A hűbéri rendszer fokozatosan megerősödik, miközben a hatalmat fenyegető, vagy annak tartott egyének elleni leszámolások rutinszerűvé válnak. A külső és belső ellenségek keresése folyamatosan zajlik, és a nemzeti ideológiák politikai manipulációja egyre súlyosabb torzulásokon megy keresztül. A rendszer alapvető jellemzője a közvetlen irányítás, a helyzetek sürgős megoldására irányuló intézkedések, a különféle klánok megerősödése, valamint a kiterjedt hivatalos és önkéntes besúgói hálózat működése. Ezen felül a mindent átható korrupció és a hazugságokra épített propaganda dominálja a közbeszédet és a politikai diskurzust.

A konszolidációs kísérletek során gyakran megfigyelhető, hogy a különböző társadalmi csoportok egymás ellen kerülnek, miközben a vezetők manipulációval próbálják megszerezni a hatalmat. Azok, akik nem hajlandók engedményeket tenni, gyakran marginalizálódnak, míg a politikai játszmák során a választási győzelmek érdekében különféle "jóléti" intézkedéseket alkalmaznak. A hatalom megőrzése érdekében a parlamenti többségre támaszkodva akár az alkotmány módosítására is sor kerülhet, sőt, elnöki hatalmi struktúrák is kialakulhatnak a régi-új vezető irányítása alatt. Ennek következményeként az ország fokozatosan elszigetelődik, gazdaságilag lemarad, és egy hasonló rendszert működtető birodalom szatellitjévé válik.

A rendszer megbicsaklását egy gazdasági válság váltja ki, amelyet külföldi segítség és ellenőrzés kísér, s ennek nyomán egy új gazdasági és politikai struktúra alakul ki. E folyamat előfeltétele a demokratikus intézmények függetlenségének visszaállítása.

A demokratikus világba való visszailleszkedés és az európai szintű életminőség megvalósításához 20-30 év szükséges.

A Vezér végső órája elérkezett. Az árnyak sűrűsödtek a trónteremben, ahol a hatalom és a félelem korábban összefonódott. Az emberek suttogtak, és a levegő feszültsége tapintható volt. Senki sem merte kiejteni a nevét, de mindenki tudta, hogy a Vezér, aki évek óta irányította sorsukat, most elhagyja ezt a világot. A harcok és intrikák hosszú évei után a Vezér magányosan ült a trónján, testét a betegség gyengítette, lelke pedig a bűntudat súlya alatt roskadozott. Az álmok, amelyek egykor hatalmas birodalmat ígértek, most csak emlékek voltak, és a hatalom iránti vágy, amely minden lépését vezérelte, végül elérte a végzetét. Az utolsó lélegzetvétel előtt a Vezér tekintete a távolba révedt. Az emlékek, a győzelmek és a vereségek, a hűséges és áruló alattvalók arca mind megjelent előtte. A trónja körüli csend egyre mélyült, ahogy a végső pillanatok közeledtek. A Vezér halála nem csupán egy ember távozását jelentette; egy korszak véget ért. Az utódok számára most megnyílt a lehetőség, hogy új utakat járjanak be, de a kérdés az volt: vajon tanulnak-e a múlt hibáiból, vagy ismételten a hatalom és az intrikák útjára lépnek? Az árnyékok, amelyek a tróntermet benépesítették, hamarosan új arcokat öltöttek, de a Vezér emléke örökre megmaradt a történelem lapjain.

2.1. A Vezér távozása, de pártja továbbra is hatalmon marad A Vezér életének végéhez érkezik, ám a párt, amelynek irányítását gyakorolta, továbbra is megőrzi pozícióját a politikai porondon. Az öröksége és a követői elkötelezettsége biztosítja, hogy a párt befolyása továbbra is domináljon, miközben új vezetők lépnek a színpadra, hogy folytassák a megkezdett utat. Az események alakulása és a hatalom átruházása izgalmas kihívásokat és lehetőségeket rejt magában, amelyek formálják a jövő politikai táját.

A hatalomért folyó küzdelemben az uralkodó párt vezérjelöltjei, szélsőséges csoportok és politikai kalandorok egyaránt részt vesznek, miközben az állam struktúrája szétesik, és a jogállam fokozatosan diszfunkcionálissá válik. Ez a "weimarizálódás" a jogi keretek spontán felbomlását és a diktatúra kialakulásának folyamatát jelzi, mely radikálisan átalakítja a politikai tájat. Ha a harcok során egy új, karizmatikus vezető emelkedik ki a zűrzavarból, először a valódi és a potenciális ellenfeleivel való leszámolásra fog összpontosítani, akár kirakatpereken keresztül is. Ezt követően egy új vezérkultusz bontakozhat ki, amely bár eltérhet az előzőtől, de elkerülhetetlenül az egyszemélyi uralom újjáépítéséhez vezethet.

Amennyiben az új vezető valóban demokratikus irányvonalat kíván képviselni, elengedhetetlen, hogy megszüntesse az előző hatalmi struktúra működését. Ezt követően sürgősen szükség van a politikai kinevezettek leváltására, hogy helyükre olyan szakemberek léphessenek, akik a közérdeket szolgálják. A demokratikus intézmények és az önkormányzatok függetlenségének helyreállítása, valamint a média és a tanszabadság biztosítása nélkülözhetetlen lépés a szabad társadalom kiépítésében. Az ország jövőjét olyan alapokra kell helyezni, amelyek szoros együttműködést keresnek az európai demokráciák világával.

A végeredményhez, egy európai szintű demokratikus államrendszer és életminőség létrehozásához 20-30 év szükséges.

2.2. A Vezér végleg eltávozik az élők sorából, és ezzel a bázisát képező párt darabjaira hullik.

A hatalomért folytatott küzdelem a korábbi, szervezett ellenzéki csoportok, valamint a mérsékelt és demokratikus pártok között zajlik. A rendszerváltás zűrzavaros időszakában átmeneti bizalmi válság és káosz is megjelenhet, de a szomszédos demokratikus államok és az Európai Unió közreműködése révén a helyzet fokozatosan stabilizálódik. Az államberendezkedés egyre inkább a demokratikus normákhoz igazodik, az állam és az egyházak közötti szoros kapcsolat fokozatosan felbomlik, míg a nyugati kapcsolatok újjászervezése hozzájárul az ország gazdasági megerősödéséhez is. A társadalom lassan "nagykorúvá" válik, és az alattvalókból a demokrácia elkötelezett támogatóivá lépnek elő.

Az európai életminőség 20-30 év alatt formálódik ki.

3. A Vezér nem engedi el a hatalom gyeplőjét.

Elképzelhető, hogy a Vezér parlamenti többsége és a hűséges rendőrség támogatásával, egy váratlan krízisre vagy külföldi beavatkozásra hivatkozva, elhalasztja a választásokat, miközben szigorú rendkívüli állapotot hirdet ki. Ennek következményeként látszatpereket indít, börtönbe záratja vagy száműzi politikai ellenfeleit, ezzel megalapozva egy soha nem látott diktatúra kialakulását. (A helyzet komolyságát jól mutatja, hogy még a demokratikus országokban is megvalósulhat ilyen forgatókönyv, ahogyan azt Trump tevékenysége is illusztrálja.)

Az ország egyre mélyebb apátiába süllyed, és akik tehetik, elhagyják szülőföldjüket. A demokratikus államokkal ápolt nemzetközi kapcsolatok formálisak és minimálisak, a gazdaság pedig egy birodalom "járószalagjára" kerül, ahol a biztonság csupán a hatalmasok jóindulatán múlik. A hatalom gyakorlása terrorba fordul, és ez a helyzet mindaddig fennmarad, amíg a Vezér el nem távozik az élből, vagy valamelyik hűséges embere puccsal le nem váltja. Ekkor ismét a második alternatíva megvalósulásának lehetősége kerülhet a középpontba, mint egy valósággá váló forgatókönyv.

4. A Vezér és csapata súlyos vereséget szenved el a választások során.

4.1. A Vezér külföldre menekül, vagy börtönbe kerül.

Amennyiben a Vezér pártja megőrzi erejét, úgy a parlamenten belül és a társadalom minden szegletében folyamatos belső ellenállással, hangulatkeltéssel és különféle tömegmegmozdulásokkal próbálja megnehezíteni az új kormány működését. Ehhez a "kőbe vésett" törvények védelme, a pártból kikerült gazdagok, valamint a kulcsfontosságú állami pozíciókat továbbra is betöltő párttagok támogatása biztosítja a szükséges jogi és anyagi hátteret. A célja nem más, mint a kormány megbuktatása, amely a gyorsan felszítható társadalmi elégedetlenség következtében reális esélyt kap. Ha ez sikerrel jár, egy újabb diktatúra köszönthet ránk.

Az ország egyre mélyebb apátiába süllyed, és akik tehetik, elhagyják szülőföldjüket. A demokratikus államokkal ápolt nemzetközi kapcsolatok formálisak és minimálisak, a gazdaság pedig egy birodalom "járószalagjára" kerül, ahol a biztonság csupán a hatalmasok jóindulatán múlik. A hatalom gyakorlása terrorba fordul, és ez a helyzet mindaddig fennmarad, amíg a Vezér el nem távozik az élből, vagy valamelyik hűséges embere puccsal le nem váltja. Ekkor ismét a második alternatíva megvalósulásának lehetősége kerülhet a középpontba, mint egy valósággá váló forgatókönyv..

4.2. A Vezérrel szemben egy jelentős nagyságú ellenerő szerveződik.

Ez a lépés lehetővé teszi, hogy a fegyveres erők támogatását megszerezzék, és országos méretű akciókkal gátat szabjanak a hatalom megőrzésének, ezáltal megelőzve egy lehetséges polgárháború kitörését. Ehhez széleskörű és komoly támogatást élveznek az európai demokratikus államoktól. Sötét és feszültségekkel teli évek állnak előttünk.

Az európai demokráciákhoz való visszatérés időszaka körülbelül 15-20 évre nyúlik vissza.

***

Egy dolog biztos: előbb-utóbb minden vezető eltávozik a hatalomból, és az általuk felépített "történelmi kitérő" sokféle irányba sodorhat minket. Ahhoz, hogy Európa felé tereljük a dolgokat, érdemes minden lehetséges szcenárióra felkészülni. Fontos, hogy különböző helyzetkezelési és stabilizációs stratégiákat dolgozzunk ki, valamint egy átfogó politikai és szakmai rendszerváltási tervet állítsunk össze. Ennek a programnak nemcsak a korábbi ellenzéki pártok támogatását kell elnyernie, hanem a társadalom széles rétegeinek egyetértését is biztosítania kell, hogy valóban megvalósulhasson a változás.

Egy átmeneti rendszerváltó korszakban a politikusi helyett célszerű egy közbizalmat elnyerő "szakértői kormány" létrehozása, amely a feladatát jelentő általános stabilizáció után átadja a helyét egy új, demokratikus választáson létrejött kormányzó erőnek. Az alternatívák mindegyike azt jelzi, hogy a következő évtizedben új próbatételek várnak a társadalomra, ami figyelmeztető lehet a feltörekvő politikusoknak, hogy visszafogja őket a féktelen ígérgetésektől.