Kit szeretett Piton professzor? – Alan Rickman emlékére Piton professzor, a varázslóvilág egyik legkomplexebb és legvitatottabb alakja, mindig is rejtélyes ködbe burkolta érzelmeit. De ha mélyebbre ásunk, felfedezhetjük, hogy szíve titkos zugában egy kül
Alan Rickman alkatilag hasonlított a legismertebb karakterére, a boldogtalan professzorra, Perselus Pitonra, hiszen mindketten hosszútávfutók voltak a maguk módján. Rickman életében azonban a sors kedvezőbben alakult, mint Pitoné: tinédzserkorában sikerült összejönnie álmai nőjével, akivel aztán együtt is élték le az életüket. A színész, akinek már a hangja is elbűvölte a közönséget, és tehetsége sem volt elhanyagolható, sajnos kilenc évvel ezelőtt, nem sokkal a hetvenedik születésnapja előtt távozott az élők sorából. Kurucz Adrienn írása.
Hasnyálmirigyrák végzett vele, ám ő az utolsó pillanatokig elkötelezetten dolgozott. Betegsége, halála és temetése körüli hírek éppoly szűkszavúan érkeztek, mint ahogyan élete privát részletei is mindig titokban maradtak. Az angol sajtóból annyit lehetett megtudni, hogy hamvait a családja hazavitte, és hogy halála előtt, végrendeletében feleségét jelölte meg örököseként.
Sokan ekkor döbbentek rá, hogy a férfi életében egyáltalán létezett egy feleség.
Az esküvőn nem voltak vendégek, csak ők ketten, a hatvanhat éves ifjú pár. Egy interjúban árulta el egyszer, hogy már nem vadházasok, ugyanis egybekeltek New Yorkban, aztán átsétáltak a Brooklyn hídon, és megvacsoráztak. A menyasszony pedig kapott egy gyűrűt, igaz, azóta sem viseli. A színész még azt is hozzátette: mint minden párnak, nekik is joguk van a saját szabályaik szerint élni a közös életüket. Azt, hogy pontosan mik voltak ezek a szabályok, nem részletezte, de egy másik interjúban célzott rá, hogy a felesége türelmes, miként a szentek.
Kétségtelen, hogy nem volt egyszerű ember, már csak az életstílusa miatt sem. Sokat volt távol, és rengeteg időt töltött munkával. Eközben a felesége saját életét élte, egy egészen eltérő karriert építve magának, amely sosem volt közvetlenül összefonódva Rickman életével, de valószínűleg mindig is támogatta őt a háttérből.
Tizennyolc évesek voltak, amikor megismerkedtek. Mindketten szegény munkáscsaládból származtak, Rickman ráadásul félárva volt, az apja meghalt, amikor nyolcéves volt, egy külvárosi lakótelepen nevelte fel őt és három testvérét az anyja. A nehéz indulást nem feledték, egész életükben szenvedélyesen jótékonykodtak és politizáltak, Rickman csakúgy, mint a felesége. Az asszony a Munkáspárt parlamenti képviselője volt a kilencvenes években, visszavonulása óta pedig egyetemen tanít közgazdaságtant.
Főiskolára járt, majd sikeres vállalkozást indított. De 26 éves korában úgy döntött, visszatér gyerekkori álmához, és megpróbálkozik a színészettel. Nem kellett túl sok kört futnia, viszonylagos "túlkorossága" ellenére rögvest elnyert egy rangos színművészeti ösztöndíjat, és már a tanulmányai alatt felhívta magára a figyelmet néhány színpadi alakításával. Habár a világhírt a filmezés hozza majd meg számára - negyvenéves kora után -, Rickman szakmai életének legalább annyira fontos része maradt mindig a színház, mint a mozi.
1986-ban, a Veszedelmes viszonyok című híres-neves előadásban Valmont-t alakította óriási sikerrel. A darab nyomán film is készült, ej, de imádjuk, viszont az John Malkovichcsal, mert Rickman nem ért rá forgatni. Igent mondott ugyanis a Drágán add az életed!-re. A Broadway-ováció utószele ugyanis Los Angelesbe sodorta, és állítólag két nappal a megérkezése után felajánlották neki Hans Gruber, a maffiózó szerepét. Azt mondják, Rickman először kiakadt, hogy akciófilmbe hívják, de aztán az ügynöke rábeszélte a szerepre.
A történet szerint a rendezőnek nem volt egyszerű dolga, hiszen a főszereplő nem éppen a legalázatosabb típus volt. Ötleteit bátran megosztotta a stábbal, ami sokakat meglepett, hiszen egy elsőfilmes színésztől nem ezt várták. Bár sokaknak nem tetszett a megközelítése, idővel rájöttek, hogy érdemes figyelni rá. Ennek eredményeként nemcsak a jeleneteket alakították át, hanem a karaktere öltözetét is újragondolták. Így született meg a híres öltönyös Gruber alakja. Noha kezdetben visszautasította ezt a szerepet, később elismerte, hogy pályafutása egyik legfontosabb állomása volt ez a figura, amellyel 41 évesen berobbant Hollywood világába.
A "Robin Hood, a tolvajok fejedelme" című kalandfilmben Kevin Costner ellenfelét, a nottinghami bírót alakította, aki egy igazi vicces és egyben félelmetes rockerként lépett a nézők elé. E karakter megformálásáért a Brit Filmakadémia díját is elnyerte. Nem csupán ebben a szerepében volt emlékezetes, hiszen Raszputyinként az 1995-ös HBO-tévéfilmben is lenyűgözte a közönséget, amelyért Emmy-díjat és Golden Globe-ot is bezsebelt.
Amúgy nem érdekelték a díjak. Azt mondta, a díjakat a szerepek kapják, nem a színészek.
Sokan úgy emlékeznek rá, mint aljas, vérszomjas intrikáló, de ez csak egy része az igazságnak. Nők ezreinek szívét rabolta el, köztük az enyémet is, amikor Brandon ezredest alakította az Értelem és érzelem 1995-ös adaptációjában. De nemcsak ebben a romantikus szerepben brillírozott; a Hósütiben is megmutatta tehetségét, ahol egy autista nő (Sigourney Weaver) szívéhez próbálja megtalálni az utat, és ez a teljesítmény is rendkívüli érzékenységgel párosult. A vígjátékok világában is otthonosan mozgott; a magánéletben állítólag visszahúzódó, szelíd természetű ember volt, akit viszont a humor különösen megáldott. Gondoljunk csak a Dogmára, ahol egy zsémbes arkangyalt formált meg, vagy a Galaxy Quest - Galaktitkos küldetésre, ami a Star Trek paródiájaként vált népszerűvé. És ne feledkezzünk meg a Galaxis útikalauz stopposoknak sem, ahol ő volt Marvin, a melankolikus robot hangja. Mindezek a szerepek nemcsak a tehetségét mutatták meg, hanem azt is, hogy mennyire sokoldalú színész volt.
Álljunk meg egy pillanatra, és hallgassunk meg egy szót, vagy inkább egy hangot! A szinkronizálás révén leginkább Tahi Tóth László hangjához kötjük Alan Rickmant, de a színész igazi, eredeti hangja is lenyűgöző, megismételhetetlen és legendás. Brit fonetikai szakemberek elemezték, hogy miért olyan magával ragadó Rickman hangja, és arra a következtetésre jutottak, hogy orgánuma a Jeremy Irons és Michael Gambon hangjának különleges elegyét idézi, amely a (női) fül számára igazi zenei élményt nyújt.
Nos, most elérkeztünk a Harry Potter-filmek varázslatos világához: tíz év leforgása alatt nyolc részt készítettek, és Piton, vagy ahogy sokan ismerik, Rickman, az egyik legfontosabb karaktert alakította. A sorozat hatalmas népszerűséget hozott a színész számára, különösen a fiatal közönség körében, akik azóta is imádják ezt a lenyűgöző univerzumnak köszönhetően.
Amit eddig nem említettem, az az, hogy a rendezés terén is érdekelt voltam: Kate Winslet szereplésével láthattuk őt a Little Chaos című romantikus drámában, míg Emma Thompson egy korábbi filmben, a Téli vendégben bűvölte el a közönséget. Rickman és Thompson között jó barátság szövődött, és számos közös projektet valósítottak meg, például Az áruló csókjában, de a legnagyobb sikerüket talán az Igazából szerelem című filmben érték el. Egy érdekes anekdota szerint, amikor egy újságíró rákérdezett, hogy mi az, amit még nem csináltak együtt, Rickman ironikusan megjegyezte, hogy "gyereket például nem, de szinte mindent kipipáltunk már".
Rickman és felesége nem alapítottak családot, életüket a hivatásuknak szentelték – persze, néha egymásra is jutott idő. A színész, akit a Harry Potter filmek egykori fiatal szereplői egyöntetűen melegszívű, vicces és nagylelkű emberként idéznek fel, egy interjúban megosztotta, hogy vágyott egy nagyobb családra, de ez mindig két ember közös döntésén múlik. "Ha most hirtelen három tízéves gyerek pottyanna közénk, akkor valóban ideális család lehetnénk" - tűnődött. Valószínű, hogy a kisebb gyerekekkel járó feladatokat az asszony nem vállalta volna magára, hiszen Rickman élete a munkáról szólt, és neki is fontos volt a saját karrierje; nem akarta, hogy férje árnyékában éljen.
Minden párnak megvan a maga külön világ, saját szabályrendszerük, amibe senki másnak nincs beleszólása – ez az ő döntésük, az ő életük. Rickmant sokan csodálták, de sokan nem ismerhették igazán. Teljes lényével, minden érzésével a játékba merült, de titkait szigorúan megőrizte. Olyan volt ő, mint egy mestermágus, akárcsak Perselus Piton, aki rejtélyes aurájával és mély tudásával mindig képes volt meglepni a körülötte lévőket.
