Európa kiszorulhat az afrikai kontinens színteréről.

Afrika az utóbbi időszakban nem csupán gazdasági, hanem katonai szempontból is a nagyhatalmak rivalizálásának színhelyévé lépett elő - írja a Világgazdaság. A kontinensen Kína és az Egyesült Államok is jelentős jelenlétet mutat, ám eltérő megközelítéseket alkalmaznak céljaik elérésére.

Az elmúlt évtizedek Kína jelenlétének jelentős növekedését hozták Afrikában, olyannyira, hogy a földrész a kínai külpolitika egyik fókuszpontjává vált. Az ázsiai óriás stratégiája a gazdasági együttműködésen alapul, ezen belül is az infrastruktúra-fejlesztések és nyersanyag-kitermelés áll a középpontban. Befektetéseivel kapcsolatban nem támaszt politikai feltételeket, ami igen vonzó kontrasztot jelent a nyugati felfogással szemben.

Afrika gazdasági integrációjában komoly szerepe van a kínai Övezet és út kezdeményezésnek (Belt and Road Initiative). A program infrastruktúra-projektek finanszírozását biztosítja, ezek tervezését pedig gyakran kínai cégek végzik. A "kölcsönös előnyök" elve alapján a projektek egyaránt elősegítik az afrikai gazdaságok erősödését és Kína politikai befolyásának növekedését.

Kína két kulcsfontosságú területre összpontosít Afrikában: a nyersanyagok kitermelésére és a helyi piacok kiaknázására. Az afrikai államok bőséges ásványkincsekkel rendelkeznek, köztük olajjal, rézzel és kobalttal, amelyek elengedhetetlenek a kínai ipar fejlődéséhez. Ráadásul Afrika hatalmas fogyasztói piacot kínál a kínai gyártóknak, tovább erősítve Kína gazdasági pozícióját a kontinensen.

Az Egyesült Államok hosszú ideig segélyalapú viszonyt ápolt az afrikai országokkal, miközben politikai és katonai befolyását is szilárdította a kontinensen. A 2022-ben bevezetett Afrika-stratégia azonban jelentős fordulatot ígér a korábbi megközelítésekhez képest, hiszen célja, hogy egyenrangú partnerséget alakítson ki az afrikai államokkal. Ezt a stratégiát a Joe Biden vezette demokrata adminisztráció állította össze, és olyan elemeket is tartalmaz, amelyeket Donald Trump kormányzata nem feltétlenül hagy majd változatlanul.

Amerika gazdasági stratégiája a kereskedelem és a befektetések köré épül, amelynek egyik fontos pillére az African Growth and Opportunity Act (AGOA). Ez a kezdeményezés kulcsszerepet játszik az amerikai és afrikai kereskedelmi kapcsolatok megerősítésében. Az AGOA nem csupán lehetőségeket teremt, hanem alternatívát is kínál Kína fokozódó gazdasági befolyásával szemben, mindeközben pedig hozzájárul az afrikai országok gazdasági fejlődéséhez. Ezek a programok tehát nemcsak a kereskedelmi kapcsolatok bővítését célozzák, hanem a fenntartható növekedés támogatását is, amely a jövőbeni együttműködés alapját képezheti.

Az afrikai kontinens demográfiai és gazdasági lehetőségei kiemelkedő figyelmet érdemelnek, mivel a prognózisok szerint 2050-re a világ népességének 15%-át fogják alkotni. Az afrikai ásványkincsek kulcsszerepet töltenek be a zöldenergia-átmenet elősegítésében. Az Egyesült Államok célkitűzései között szerepel ezen erőforrások fenntartható kiaknázása, valamint Afrika aktív bevonása a globális kihívások megoldásába.

A legfontosabb elemek egyikeként az új stratégia hangsúlyozza az afrikai vezetők bevonását és véleményük felerősítését a nemzetközi döntéshozatalban. Az Egyesült Államok elismeri Afrika kulcsszerepét a globális kihívások, például a járványok vagy az élelmiszer-biztonság kezelésében, és ennek érdekében széles körű együttműködést kíván kialakítani az afrikai kormányokkal és a civil társadalom képviselőivel.

Az Afrika által felkínált gazdag lehetőségek ellenére az Európai Unió úgy tűnik, hogy nem találja meg a számításait, és fokozatosan háttérbe szorul a kontinensen. E jelenség gyökerei részben a történelem mélyére nyúlnak vissza, hiszen az uniós tagállamok, mint Franciaország, Belgium és Portugália, amelyek egykor gyarmatosító hatalomként működtek, hiába próbálnak fenntartani szoros kapcsolatokat egykori gyarmataikkal, a múlt árnyai még mindig negatív fényben tüntetik fel őket.

Franciaország például olyan kétoldalú megállapodásokat kötött a függetlenné vált gyarmataival, amelyek országonként eltérő feltételeket tartalmaztak. Ezek a megállapodások nem csupán jelentős gazdasági befolyást biztosítottak a francia állam számára, hanem lehetőséget adtak arra is, hogy katonai erőket állomásoztasson az újonnan függetlenedett országok területén – nyilatkozta korábban lapunknak Soós Eszter Petronella, a Milton Friedman Egyetem adjunktusa és politológus.

A Világgazdaságban Abdelmalek Alaoui, a Guepard Group tanácsadó cég és a Marokkói Stratégiai Intelligencia Intézet vezetője kifejtette, hogy a jelenlegi Európa és Afrika közötti viszony diszfunkcionális. Szerinte Európa hajlamos arra, hogy erkölcsi alapokon próbálja meg kioktatni Afrikát, miközben saját magatartása nem mindig mentes az erkölcsi kérdésektől.

A szakértő költői kérdést fogalmazott meg, ezzel provokálva a hallgatóság gondolkodását.

Európa jelenlegi helyzete Afrikában nem követi sem Kína, sem az Egyesült Államok stratégiáit, és még a saját, egyedi megközelítése sem igazán körvonalazódik. A kontinensek közötti kapcsolatok inkább bilaterális megállapodásokra épülnek, amelyeket Alaoui szerint nem feltétlenül lehet negatívan értékelni. Európa olyan fontos területeken találhatna értékes lehetőségeket, mint az energiabiztonság, turizmus, technológiai fejlődés vagy infrastrukturális projektek, amelyek mindkét fél számára előnyöket nyújthatnának.