Juhász Árpád, aki csendesen eltűnt az élet színpadáról | ma7.sk

Aki azt reméli, hogy ez a szöveg végre felfedi a Juhász Árpád körüli titkokat, sajnos csalódni fog. Abban viszont biztosak lehetünk, hogy Schäffer Árpád 1894 decemberében, tehát immár 130 éve látta meg a napvilágot Szepsiben. Azonban a vészkorszakot túlélve, a sorsáról mindezidáig nem derült ki semmi konkrétum. Egyedül annyit tudunk, hogy 1946 januárjában még dedikált valahol Budapesten, ám innentől kezdve minden információ elvész a homályban.

Juhász Árpád egy zsidó család gyermekeként látta meg a napvilágot Szepsiben, egy olyan helyen, amely mára már elfeledte nevét és örökségét.

A helyi könyvtár polcain nem található egyetlen műve sem, és emlékét a közösség sem őrzi, akárcsak Gyenes Izsóét, aki később hegedűművészként vált Kaposvár díszpolgárává. Idősebb fia, Reményi Gyenes István, kiemelkedő költő, sanzonok és musicalszövegek fordítója, emellett autós újságíróként is tevékenykedik. Öccse, János, Juan Gyenes néven ismert fotográfusként elérte a világ hírnevét.

Igaz, Szepsiben a zsinagóga is gyalázatos állapotban van, bár a város polgármestere, Slavomír Borovský érdeklődésünkre elmondta, hogy

A zsinagóga felújítási projektje befejeződött, és a költségei körülbelül másfél millió euróra rúgnak. Jelenleg már csupán a megfelelő pályázati kiírásra várnak, hogy elindulhasson a szükséges finanszírozás megszerzése.

Érdemes lenne felfedezni a város neves zsidó személyiségeit, így például Schäffer Árpád életét is. Ő Schäffer Samu (1869-1923) és Friedländer Szidónia (1872-1937) fiaként jött a világra, és mindössze 22 évesen döntött úgy, hogy magyarosítja a nevét, hiszen a „schäffer” németül juhászt jelent. Szepsiben évszázadok óta gazdag zsidó közösség él, akik főként kereskedelemmel foglalkoztak. A tokaji bor jelentős részét az ő közvetítésük révén értékesítették. Mivel hosszú időn keresztül kitiltották őket a városokból, többségük Bodollón telepedett le, ami ma Szepsi városrészének számít. A Bodollói Izraelita Rabbinátus csak 1850-ben költözött át Szepsibe, így a zsidó hagyományok és közösségi élet is újra virágzásnak indult.

.

Az iskolái során a Kárpát-medence különféle, egymástól távol eső városaiban szerezte tudását. Tanulmányait Bécsben, Besztercebányán és Miskolcon végezte, majd az újságírói pályát választotta. E karrierje alatt számos városban megfordult, többek között Szatmáron, Debrecenben, Szegeden, Kolozsváron és Budapesten, ahol írásait olyan elismert lapok közlik, mint a Pesti Napló. Mindig nyíltan vállalta baloldali nézeteit, és miután a Tanácsköztársaság megbukott, úgy döntött, hogy jobb, ha elhagyja az országot. A húszas évek elején fél Európát bejárja, mielőtt visszatérne szülőföldjére, az akkor már Csehszlovákiához tartozó Felvidékre. Iglón, Munkácson dolgozik, majd hosszabb időre Kassára költözik, ahol a Kassai Újság munkatársa lesz, és a Renaissance Könyvtár szerkesztésével is foglalkozik.

A kassai kulturális és tudományos-ismeretterjesztő egyesület a két világháború közötti időszakban tevékenykedett, és a polgári baloldali eszmék szellemében alakult.

Juhász mellett Jarnó József és Palotai Boris voltak a társaság szellemi motorjai, akik számos izgalmas eseményt szerveztek. Különösen emlékezetes volt az 1926 novemberében megrendezett Móricz-est, amely kiemelkedett a rendezvényeik közül.

Megpróbálkoztak könyvkiadással is, melyet a Kassai Napló ilyen célra előkészített hasábjaiból fűztek össze (Kaczér Illés: Dr. Hulla, Jarnó József: Önarckép, Darkó István: A legnagyobb úr, Farkas István: Egyszerű történetek), de ők jelentették meg Juhász Árpád Búcsúzó című verseskötetét is. Tervezték egy József Attila verseskötet kiadását is Tüzek éneke címen, de ez a kötet különböző okok miatt végül is nem jelent meg.

Még csak középiskolás, amikor bemutatkozik a költészet világában első verseskötetével, mely az "Elfojtott könnyek" címet viseli. Alig húszéves korában, a Gobelin című novelláskötetével folytatja írói pályafutását, majd a nagy háború kitörésének évében megjelenik debütáló regénye, az "Aranypohár". E műveket még Schäffer Árpád álnév alatt találhatják meg az antikváriumok polcain!

A húszas és harmincas évek során számos verseskötete, mint például a "Köszöntés messziről", "Felkiáltójel", "Búcsúzó", "Testamentum" és "Szabadság himnusza", látott napvilágot, bár ezek a művek csupán mérsékelt szakmai és olvasói elismerést kaptak. Ekkoriban Sziklay Ferenc 1926-ban kiadott antológiájában így ír magáról:

Verseskötetei mellett három regénye is napvilágot lát. Ezek közül egyik sem aratott osztatlan sikert, sőt, mindkét politikai irányzat éles kritikájával illeti őket. Mégis, figyelemre méltó, hogy a művekről számos írás születik. Az "Úri kaszinó" című regény, amelyet joggal nevezhetnénk Flaubert vagy Móricz kisvárosi-színhelyek bírálatának egyenes ági folytatásának, Komlós Aladár tollából a Nyugat hasábjain, míg Fábry a kolozsvári Korunkban osztja meg véleményét. Érdemes idézni Komlós kritikájából:

Fábry, a provokatív humorista, nem fukarkodik a kritikával, amikor a "Kvaterkaregény" című művet értékeli – sommásan lesújtó véleménye nem éppen dicsérő szavakat hordoz. A Murín ház is a célkeresztjébe kerül, amely szintén a kisvárosi középosztály nyomasztó és reménytelen mindennapjait tárja fel, erőteljes társadalomkritikai éllel. Ezzel szemben a Hamlet dám királyfi modern kapitalista díszletek közé helyezi Shakespeare klasszikusát, új perspektívába állítva a történetet. Juhász, az alkotó, előszavában elárulja, miért érezte szükségét, hogy a nagy angol drámaírót "társzerzőként" bevonja, hiszen már fiatal korában is lenyűgözte a művészete. És mivel a dráma formája mindig is vonzotta, nem meglepő, hogy ebbe a keretbe álmodta bele saját gondolatait és érzéseit.

Emil Rusko közreműködésével készül a "Vörös majom" című szatirikus dráma, amely a kassai Nemzeti Színház színpadán debütál. Az előadás egyedi humorral és éles társadalmi kritikával fűszerezett történetet kínál, amely a nézőket gondolkodásra készteti.

A harmincas évek második felében antifasiszta népfrontos mozgalmakban aktívan részt vett; előadásokat tartott a szovjet irodalom és a színházi kérdések témájában, valamint cikkeket és verseket publikált a Magyar Nap című lapban. Egy időszakra a kassai rádió magyar adásának szerkesztői feladatait is ellátta. A mai napig rejtély övezi, miért döntött 1938-ban a budapesti élet mellett, bár tudjuk, hogy sokan a Horthy-rendszertől reméltek menedéket az Európát gyorsan elérő fasizmus elől. Így tett Szenes Erzsi, Rév József és Dávid Teréz is, akik szintén a fővárosba menekültek. Azonban nem mindenki számára bizonyult kedvezőnek a sorsuk.

Mindenképpen érdemes megemlíteni a dráma-társszerző nevét, akiről nem feledkezik meg a szlovák irodalom és folklór, de aki megérdemli azt is, hogy mi, magyarok is őrizzük az emlékezetünkben, hisz nemcsak ezt a drámát jegyezte Juhász Árpáddal, hanem számos magyar alkotást fordított le szlovákra, így Ady és József Attila verseit, ahogy Dávid Teréz, Szabó Béla és Fábry Zoltán írásait is.

Rusko 1900-ban látta meg a napvilágot az egykor virágzó bányavárosban, Libetbányán (Ľubietová), amely mára már teljesen elvesztette korábbi jelentőségét. Tanulmányait a Monarchia időszakában a lévai tanítóképző intézetben kezdte, de a Csehszlovákia megalakulásával fejezte be tanulmányait. Először Alsómicsinyén, a Beniczky család egykori otthonában tanított, majd a közeli Dubravicára került. Kassára való áthelyezése után a Slovenský východ című lap munkatársaként tevékenykedett, ahol felfedezte a rádiózás iránti szenvedélyét, amely végül elragadta szívét.

Először Kassán tölti be a Radiojournal vezetői posztját, majd 1939 és 1945 között Pozsonyban a rádió főigazgatójaként tevékenykedik. Juhászhoz hasonlóan ő is több verseskötettel indítja szépirodalmi pályafutását, mint például az "Új idők reggelén" és a "Jártam az utam", de drámai művei is jelentős számban születnek, köztük a Juhásszal közösen írt "Vörös majom", valamint a "Lángok", az "Örvény" és az "Új idők jönnek", amelyeket többnyire társszerzőkkel alkotott. Számos rádiójáték szerzője, átírója, dramaturgja és rendezője, és ő az, aki a kortárs szlovák irodalmat közelebb hozza a rádióhallgatókhoz. A harmincas évek során egyre inkább a népi folklór iránt érdeklődik, és 1948-ban az egyik alapítója lesz a napjainkig működő SĽUK-nak.

Lányai közül Milada a rádió világát választotta, míg Zora a televízió varázsát ölelte magához. Sajnos, viszonylag korán eltávozott, és sosem élhette meg a 61. születésnapját.

Juhász Árpád a "Harminc év" című versében megemlíti, hogy a Ruskoval ellentétben ő hány évet élt, de ennek pontos számát jelenleg senki sem ismeri. Létezik olyan lexikon, amely 1945-öt jelöli meg, mint az elhalálozás évét, míg egy Petőfi Irodalmi Múzeumból származó bejegyzés arról számol be, hogy 1946 januárjában még dedikált eseményen vett részt. Ezt követően azonban nyoma veszett, és a sorsa rejtély maradt.

- sóhajt fel a Leszámolás című versében. Igazán érdekes lenne megismerni a sorsát, és hogy hogyan tűnt el nyomtalanul a háború után, de talán még ennél is szomorúbb, hogy szülővárosa teljesen elfeledte őt. Tisztelt szepsiek, most én szólok.