Új filmes projektbe vágott bele a nemzetközi hírnévnek örvendő miskolci tehetség, Balla Riana Emma.


Nem volt olyan nagyon régen, amikor első saját filmje, a Rianás hatalmas siker lett, amely világszerte több mint száz díjat nyert. Most jön a Sorsszimfónia, amiben akár mi magunk is szerepelhetünk. A forgatás egy részét ugyanis Miskolcon végzik, ahova háttérszereplőket keres a stáb.

A részleteket az egyik főszereplő, Balla Riana Emma mondta el, amit a Miskolciszemelvenyek.blog.hu hasábjain olvashattunk elsőként.

A "Sorsszimfónia" munkacímmel fémjelzett kisjátékfilm végleges forgatókönyve nemrégiben készült el, azonban az első inspiráció már két évvel ezelőtt született. Ekkor egy filmfesztivál keretein belül mindössze két hetem volt, hogy kitaláljak, leforgassak és összevágjak egy ötperces kisfilmet. E film címe "Parallel" lett, és abban az én pályafutásom korai szakasza és Maria Callas karrierjének kezdeti időszakai közötti párhuzamokat vontunk.

Az is zenés, inspiráló film, akárcsak a Könnyű szárnyakat adjatok lesz, de a közeli pályázati határidő miatt kevés volt a rendelkezésre álló forgatási idő, illetve a felszerelés hiánya, helyszín hiánya miatt nem tudott a történet kibontakozni. Ám rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk, és sokan javasolták, hogy egy hosszabb terjedelmű filmet is alkothatnánk ebben a témában. Többen fel is ajánlották, hogy segítenek ennek megvalósításában. Így eljátszhattam a gondolattal, hogy rövidesen megvalósulhat ez a projekt, és így is lett.

Néhány hónappal ezelőtt kezdtünk el igazán belemerülni a filmterv kidolgozásába. Gondosan megalkottam a karaktereket, hogy mindegyikük valamilyen mélyebb jelentést hordozzon a történet szövetében, és egy inspiráló, magával ragadó cselekményt formáltam meg. A történet három főszereplője: Ava (Balla Riana Emma), Albert (Koltai Róbert) és Henrik (Hoffman Ferenc). Ava, aki a történet szívében helyezkedik el, az ifjúság szimbóluma: azoknak a fiataloknak a megtestesítője, akikben ott rejlik a tehetség és az ambíció, csupán a megfelelő támogatásra van szükségük ahhoz, hogy kibontakozhassanak. Henrik és Albert karakterei pedig két eltérő embertípust képviselnek. Henrik a karrierre fókuszáló, céltudatos ember, akit az anyagi siker hajt, míg Albert az élet másik oldalát mutatja be. Ez a bölcs, idős úriember csendes, de mély megértéssel rendelkezik, optimizmusa és érzelmi intelligenciája kiemeli őt a tömegből.

A filmben valós életből merített elemek is megtalálhatóak, amelyek szoros kapcsolatban állnak az én saját tapasztalataimmal. Ezáltal, bár az alkotás optimista és derűs hangulatot áraszt, mégis hiteles és életszerű képet fest. A forgatás augusztus végén kezdődik, de a nagyközönség csak jövőre ismerheti meg a művet. A kisfilmet nemzetközi színtéren szeretnénk bemutatni, elsősorban külföldi filmfesztiválokon való szereplést tervezünk.

Hatalmas megtiszteltetés, hogy Koltai Róbert Művész Úrral dolgozhatok egy filmben, ráadásul saját alkotásomban vállalt szerepet, mely igazán nagy elismerést jelent a számomra. Alig várom, hogy megkezdődjön a forgatás, melyhez olyan remek helyszínek állnak rendelkezésre Miskolc városában, mint például a Népkerti Vigadó, a Hotel Aurora, a Gárdonyi Géza Művelődési Ház parkja vagy épp "A Leves és Burger" étterem. Nagyszerű érzés, hogy a városomban készülhet egy olyan projekt, amely hírét viszi Miskolcnak a nemzetközi versenyeken.

A stábtagok között számos miskolci Művészbarátunk található, mint például Dr. Romhányi Róbert, aki zeneművészként ismert, vagy Reiman Zoltán, a neves író, valamint Lovass Adél, aki író és színésznő egyaránt. Számos költő is részt vesz a munkálatokban, köztük Dr. Jacsó Pál és Némethi Lajos, akik lelkesen hozzájárulnak a forgatás előkészületeihez. Külön öröm számunkra, hogy a stáb tagjai között üdvözölhetjük az Ad Hoc Vokál, a Tapolcai Kerek Kórus és az Alsóvadászi Harmónia Közösségi Vegyeskart is. Amikor megkerestük őket, azonnal kifejezték támogatásukat, és ezek a kis figyelmességek, kedves gesztusok a filmben is visszaköszönnek.

A Népkerti Vigadó egy különleges és fontos helyszín a filmes forgatások világában, ahol 2025. augusztus 28-án, 15 órától egy színpadi jelenetet rögzítenek. Erre az eseményre olyan háttérművészek (statiszták) jelentkezését várják, akik 18 és 50 év közöttiek, és szeretnének bepillantani a filmkészítés izgalmas világába. Ez nemcsak remek alkalom a szakmai tapasztalatszerzésre, hanem lehetőséget kínál arra is, hogy olyan elismert művészek mellett tűnjenek fel, mint Koltai Róbert, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja és a Köztársasági Érdemrend középkeresztjével kitüntetett művész, valamint a számos nemzetközi filmdíjat elnyert Balla Riana Emma. Ne hagyd ki ezt a felejthetetlen lehetőséget, és légy része a film varázslatos világának!

Jelentkezni 1db arcközeli fényképpel lehet a [email protected] e-mail címen.

A rendezői székben Daragó Laura áll, aki nem csupán a hazai, hanem a nemzetközi filmes színtéren is elismert alkotónak számít. Munkássága során számos rangos díjat zsebelt be, többek között a 2023-as chicagói Best of Fest elismerést, amely az év legjobb elsőfilmes rendezőjének jár. Ezen kívül Las Vegasban a Legjobb Női Filmkészítő és a Legjobb Elsőfilmes Rendező díjait is elnyerte, míg Svédországban szintén a Legjobb Női Filmkészítőként ismerték el tehetségét. Ez csak néhány a sok elismerés közül, amelyek tükrözik szakmai kiválóságát. A cikk további részleteiért kattintson az eredeti forrásra!

Related posts