Izrael naponta tíz órás "humanitárius szünetet" hirdet a Gázai övezetben, amely lehetőséget teremt a lakosság számára, hogy élelemhez és szükséges ellátmányhoz jusson a konfliktus sújtotta területen.


A segélyek elosztásának nehézségei és a nemzetközi közösség nyomása miatt, több mint egy év elteltével, az IDF ismét napi tízórás humanitárius szünetet hirdetett a Gázai övezet különböző részein, beleértve Gáza városát is, a következő értesítésig. Ezen kívül, az izraeli légierő a háború kezdete óta először élelmiszercsomagokat juttatott el légi úton, ejtőernyő segítségével az övezetbe.

Vasárnap reggel a politikai vezetés döntésének nyomán helyreállt az áramszolgáltatás a Gázai övezet déli tengervíz-sótalanító létesítményében. Az IDF tájékoztatása szerint a létesítmény körülbelül kilencszázezer ember vízellátását fogja biztosítani.

Az IDF közlése szerint a humanitárius "taktikai szünet" naponta, helyi idő szerint délelőtt tíz és este nyolc között lesz érvényben, és elsősorban azon térségekben, ahol nem folynak hadműveletek, vagyis főleg al-Mavászíban, Dír al-Baláhban és Gáza városban. A döntés az ENSZ-szel és nemzetközi segélyszervezetekkel végzett egyeztetések nyomán született.

A szünet célja, hogy elősegítse az élelmiszer és a gyógyszer biztonságos eljuttatását a rászoruló civilekhez. Az IDF kijelölt állandó biztonsági folyosókat is, ahol reggel hattól éjjel tizenegyig ahol szabadon mozoghatnak az ENSZ és más humanitárius szervezetek segélykonvojai.

Az izraeli külügyminisztérium szombaton azt állította, hogy "az ENSZ eddig nem tudta szétosztani a Gázai övezetbe hozott nagy mennyiségű segélyt. Várhatóan ezúttal késedelem és kifogások nélkül sikerül ezt megtennie." A minisztérium azt is megjegyezte, hogy Izrael elutasítja a Gázai övezet lakosságának szándékos éheztetésével kapcsolatos vádakat, és hozzátették, hogy a Hamász propagandacélokból terjeszti a súlyosan alultáplált gyermekek képeit.

Az izraeli politikai vezetők világossá tették, hogy a legújabb intézkedés nem jelenti a katonai műveletek leállítását, és a harc a terroristák infrastruktúrája ellen továbbra is folytatódik. E héten több mint 250 teherautónyi segély érkezett Gázába, miközben további számos jármű várakozik az átkelőpontokon. Emellett újabb segélykonvojok is útnak indultak, például Jordániából, ahol hatvan teherautót indítottak útnak, miután Izrael hozzájárult ahhoz, hogy a segélyek nemzetközi szervezetek közvetítésével jussanak el az övezetbe.

A gázai egészségügyi minisztérium, amely az iszlamista Hamász terrorszervezet irányítása alatt áll, újabb öt halálesetet regisztrált, melyek az alultápláltság következményeiként következtek be. A hivatalos statisztikák szerint a régióban eddig összesen 127 ember vesztette életét éhség következtében, köztük nyolcvanöt gyermek.

Related posts