Sárospatakon, a festői Vízikapunál tűz ütött ki egy lakószobában lévő konténerben. A lángok gyorsan terjedtek, ami aggasztotta a környék lakóit. A helyszínre érkező tűzoltók gyorsan beavatkoztak, és sikerült megfékezniük a tüzet. A balesetről készült képe
Sárospatakon pénteken és szombaton nemzetközi tűz- és katasztrófavédelmi konferenciát és gyakorlatot rendeztek. Az esemény a PREVCOM projekt keretében valósult meg, mely az Interreg Magyarország-Szlovákia Program Kisprojekt Alap támogatásával zajlott. Célja a határokon átívelő társadalmi kohézió és a tűz- és katasztrófavédelem területén kialakított partnerségek erősítése volt - tájékoztatta a sajtót Varga András tűzoltó alezredes, aki a rendező szervezet elnöke is. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Tűzoltó Szövetség mint vezető partner, a tornai, restei és makranci önkéntes tűzoltószervezetek közreműködésével valósította meg a részben a nagyközönség számára is nyitott programot. Szombaton a Rákóczi-vár közelében, a Vízikapunál zajlottak a bemutatók, ahol a hazai és szlovákiai önkéntes tűzoltó egységek Kovács Sándor nyugállományú tűzoltó alezredes szakértelmével és magyarázataival kísérve mutatták be tevékenységüket.
Egyebek mellett képet kaphattak az érdeklődők arról, hogyan hat a tűzre a nyílászárók kinyitása, vagy bezárása, emellett arról is, hogy mi fogadja a tűzoltókat akkor, amikor egy 3-700, vagy akár ezer Celsius fokos hővel égő lakás oltásához kivonulnak. Ezzel együtt megismertették a jelenlévőket a tűzoltás menetével is, majd később oltottak tálcatüzet is, sőt szó esett a "csendes gyilkos," vagyis a szén-monoxid veszélyeiről. Az önkéntesek azt is megmutatták, hogyan történik a mentés egy olyan járműből, amelyre fa dőlt.