Az újév a Bitcoin lendületes emelkedésével kezdődött, a kriptopiac pedig újra virágzásnak indult – számol be róla a Világgazdaság.


Az alternatív devizák piaca Trump győzelme után sorra döntögette a rekordokat, de az óév végére a helyzet drámaian megváltozott, és a mínuszok uralták a színtér. Az új év beköszöntével azonban friss impulzusokat kapott a bitcoin, amely nemcsak saját magát, hanem a kisebb kriptoeszközöket is magával rántotta a fellendülés irányába.

Nem sokáig tartja magát a bitcoin árfolyama a 100 ezer dolláros lélektani határ alatt, hiszen az új év kezdetén dinamikus emelkedésnek indult. Ez a növekedés különösen figyelemre méltó a 2024 végén tapasztalt, átmeneti tőkekivonási hullám után, amely sok befektetőt megijesztett.

A bitcoin ismét lendületbe jött, és a kisebb tokenek is egyre inkább felzárkóznak a népszerűség vonalán.

A befektetők december utolsó heteiben egyértelműen a kockázatok csökkentésére összpontosítottak a kriptopiacon. Az év végére mind a tokenjeiktől, mind pedig az ETF-jeiktől gyors ütemben megszabadultak, ami jelentős eladói nyomást eredményezett. Ennek következtében az amerikai tőzsdén kereskedett bitcoin alapok december 19-én elképesztő, 680 millió dolláros nettó tőkét veszítettek el, ezzel új rekordot állítva fel a tőkeeltávolítás terén.

ami Donald Trump november 5-i győzelme óta jellemezte a szektort, sőt, egyenesen történelmi árfolyamcsúcsig is tolta a legnagyobb kriptodeviza jegyzését. A bitcoin ETF-jei január 3-án történetük ötödik legjobb napját élték meg, miután a Bloomberg adatai szerint 908 millió dollárral tudták növelni kezelt tőkéjük mennyiségét, egyértelműen lezárva ezzel a negatív trendet.

Ez a trendforduló a bitcoin árfolyamán is egyértelműen megmutatkozik: a token december közepén elérte a 108 ezer dolláros rekordot, ám az óév végére 13,5 százalékos csökkenésbe fordult. Az új év első napjaival azonban hirtelen felfelé ívelt a jegyzés, és az év első hetében 5,66 százalékos emelkedést mutatott, ami másfél hónapja nem tapasztalt dinamizmust jelzett az alternatív devizapiac legnagyobb szereplője körül.

A bitcoin felfutása pedig a második legnagyobb kriptodevizát, az ethert is magával húzta, mely 9 százalékkal erősödött az idén, ahogy a legnagyobb mémcoin, az Elon Musk által sokat emlegetett dogecoin is jó formába lendült, 18 százalékkal kerülve feljebb az idén.

A kriptopiaci optimizmus hosszabb távú fennmaradásához elengedhetetlen lesz, hogy Trump inkább előbb, mintsem utóbb elkezdje beváltani azokat az ígéreteit, amiket a szektor befektetői felé tett a választási hajrában szavazataik megszerzése érdekében. A republikánus politikus többek között vállalta, hogy létrehoz egy stratégiai bitcointartalékot az Egyesült Államokban, és hogy mind felügyeleti, mind szabályozási oldalról igyekszik majd egyengetni a kriptodevizák útját az országban.

Related posts