Bendarzsevszkij Anton véleménye a békéről: a legnagyobb kihívás talán az, hogy mivel lehetne megnyerni Vlagyimir Putyin támogatását.

Miért nem elég a fegyverszünet, miért csak a tartós béke jelent megoldást az orosz-ukrán konfliktusban? Mi az adu ukrán és mi orosz kézben a béketárgyalásokon? Mit kínált Zelenszkij a Nyugatnak és Donald Trumpnak is? Mi Fehéroroszország szerepe és pozíciója a térségben? Realitás-e Ukrajna uniós csatlakozása? Ezekről is beszélt Bendarzsevszkij Anton, a posztszovjet térség szakértője, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában.

2022. február 24-én Oroszország megkezdte Ukrajna elleni invázióját, amely azóta is tart, és már majdnem három éve folytatódik. Azóta sok kérdés merült fel, különösen az, hogy mennyire van esélyünk a béke elérésére. Vajon közelebb kerültünk már a konfliktus lezárásához, vagy még mindig távolabb állunk a megoldástól?

Azt nem, senki nem tudja megmondani, hogy ez a béke, ha lesz béke, akkor egy hónappal később, vagy hat hónappal később, vagy egy évvel később fog bekövetkezni. Azt látjuk, hogy az Egyesült Államok részéről most legalább van politikai akarat a rendezésre. Ezt a fajta stratégiát hiányoltam az előző amerikai adminisztrációból, most az újban ez mintha meglenne. Emiatt egyrészt azt látjuk, hogy a háború elmozdulhat egy folyamatosan tartó állapotból a rendezés irányába, másrészt viszont az is igaz, hogy a háború három éve után a felek kezdenek kifáradni. Ukrajnában - nem a következő hónapokban, de mondjuk egy év múlva - az emberi erőforrás hiánya fog problémát okozni, Oroszországban valószínűleg a katonai eszközöké, itt most a páncélozott harci járművekre gondolok, ezeket szovjet korszakból származó járművekkel pótolták. Előbb-utóbb problémák fognak jelentkezni, a két harcoló felet is szorítja az idő, hogy ha látják azt, hogy most még nem, de egy év múlva már a fronton is problémát fog okozni az emberi erőforrás vagy a katonai eszköz hiánya, akkor valószínűleg megpróbálják az idei évben valahogy megoldani, vagy legalábbis csökkenteni az intenzitását a harcoknak, és mivel van politikai akarat egy fontos szereplő részéről, azt gondolom, hogy legalábbis a feltételeknek egy része adott ahhoz, hogy az idei évben valamiféle rendezést lássunk.

Donald Trump időnyomás alatt áll, hiszen az amerikai választási kampány során gyors és hatékony megoldásokat ígért. Ez a helyzet különösen nagy terhet ró a vállára, hiszen a választók elvárásai és a politikai rivalizálás folyamatosan fokozódik. Az őszinte válaszok és a gyors cselekvés kulcsfontosságúak lehetnek ahhoz, hogy megőrizze támogatottságát és megfeleljen a választási kihívásoknak. Mindezek mellett fontos kérdés, hogy mennyire képes valóban tartani az ígéreteit a rá nehezedő nyomás alatt.

Bármilyen katonai eredmény, amely a háború során bekövetkezik, hozzájárulhat az adott politikai vezető tőkéjének növeléséhez. Nem szükséges, hogy béke legyen, hiszen már az is óriási előrelépés, ha a harci cselekmények intenzitása csökken, vagy ha a felek hajlandóak leülni a tárgyalóasztalhoz. Ugyanakkor számos kihívás és buktató nehezítheti ezt a folyamatot. Például Oroszország meggyőződése, miszerint az idő az ő malmukra hajtja a vizet, komoly akadályt jelenthet; meg kell találni a módot, hogy rávegyük őket a tárgyalások megkezdésére. Ám még ha el is indul a párbeszéd, semmi sem garantálja, hogy az eredményes lesz. Gondoljunk csak a 2022 március-áprilisi tárgyalási folyamatra, amely végül zsákutcába jutott. Nem egyszerű eldönteni, hogy kik és milyen okok miatt akadtak el a megbeszélések. Ukrajna részéről az a remény fogalmazódott meg, hogy esetleg kedvezőbb pozícióban kerülhetnek ki a tárgyalásokból, míg Oroszország a maga részéről olyan ultimátumokat próbált rákényszeríteni, amelyek elfogadhatatlanok voltak a másik fél számára. Akárhogy is, a tárgyalások megtörténtek, de eredmény nélkül maradtak. Jelen helyzetben sincs biztosíték arra, hogy a következő megbeszélések bármiféle konkrét előrelépést hoznának. Donald Trump szempontjából már az is jelentős eredmény lenne, ha sikerülne a feleket leültetni egymással való diskurzusra. Az amerikaiak most azon fáradoznak, hogy elindítsák ezeket a fontos tárgyalásokat.

Hetek óta téma, hogy mikor lehetne egy Vlagyimir Putyin-Donald Trump-találkozó, de nem látjuk még az előkészítését egy ilyen találkozónak.

Valóban nem látjuk a nyilvánosságban, de nem tudjuk, hogy mi történik a háttérben, sőt biztos vagyok benne, hogy az előkészítés nem január 20-ával indult el, amikor Donald Trumpot beiktatták, hanem már a megválasztása utáni időszakban nagyban elindultak a háttértárgyalások. Az előkészítés vélhetően most is tart, nem lennék meglepve, ha a következő hónapok során ez a találkozó létrejönne. Valószínűleg ez meg fogja előzni az orosz-ukrán tárgyalások elindulását. Valószínűleg előbb egy Putyin-Trump-találkozót fogunk látni, majd pedig utána a tárgyalásokat.

Kin múlik leginkább a béke ebben a helyzetben?

Oroszország szerepe a háború kirobbanásában nem kétséges; az agresszió forrása egyértelműen Moszkva. Ha a Kreml nem lépett volna fel katonai erővel, valószínűleg nem lennénk itt, ahol most vagyunk, és nem folyna háború. Az orosz vezetés eddig nem tette világossá, hogy pontosan mik a háborús céljai, és a különböző elemzők eltérő véleményeket fogalmaznak meg. Személyes véleményem szerint Oroszország egyfajta birodalomépítő háborút folytat, ahol nem csupán a Donyeck és Luhanszk térségekre van szüksége, hanem Ukrajna egészére törekszik. Amennyiben nem sikerül megfékezni Oroszországot, valószínű, hogy a háború nem ér véget ezeken a területeken, hanem folytatódni fog, akár katonai, gazdasági, akár politikai eszközökkel, az ukrán területek feletti dominancia megszerzésére irányulva. Mivel az orosz célok nem lettek világosan definiálva, a háború addig tart, amíg Oroszország úgy érzi, hogy előnyben van, ami jelenleg a helyzet. Az egyik legnagyobb kihívás, amellyel szembe kell néznünk, az, hogy miként lehetne meggyőzni Vlagyimir Putyint a tárgyalások megkezdéséről. Ez egy ellentmondásos kérdés, hiszen Oroszország az agresszor, és felmerül a kérdés, hogy miért kínálunk bármit is az agresszornak, aki felelős a konfliktus kirobbanásáért. Azonban ha a békefolyamatot szeretnénk elősegíteni, kompromisszumokra van szükség. Valószínű, hogy az Egyesült Államok részéről javasolt intézkedések között szerepelne például bizonyos szankciók enyhítése Oroszországgal szemben. Ez egy olyan ajánlatcsomag lenne, amelyet Putyinnak fel lehetne ajánlani a területek rendezéséért és a szankciók feloldásáért cserébe, hogy leüljön tárgyalni. Oroszország nem az egyetlen gátja a békének; Ukrajna számos szálon függ a Nyugattól. Ha a Nyugat azt mondja Ukrajnának, hogy tárgyalásokra van szükség, különben leállítják a lőszerszállítmányokat vagy a Starlink-hálózatot, amely az ukrán katonai kommunikáció alapja, Ukrajna kénytelen lesz cselekedni. A legnehezebb feladat tehát Oroszország meggyőzése arról, hogy nyitott legyen a tárgyalásokra, hiszen ez a folyamat alapvetően meghatározza a jövőt.

Mennyire formálják a harctéri események az adott hetek eseményeit?

Teljes mértékben. Bármikor is következzenek be a tárgyalások, a felek mindent megtesznek, hogy a frontvonalon a lehető legjobb pozíciót érjék el. Hiszen ha a tárgyalások után a katonai műveletek a legoptimálisabb forgatókönyv szerint befejeződnek, akkor azzal a tarsolyukban tudják vinni azokat az eredményeket, amelyeket addig elértek. Oroszország célja elsősorban a donbaszi térség területeinek megszerzése, ahol jelenleg a terület 63-65 százalékát ellenőrzi. Bár voltak sikerei, ezek leginkább kis ukrán települések, 5-6-7 ezer fős városok elfoglalására korlátozódtak.

Ez egy kimerítő és elhúzódó konfliktus.

Ez a háború egy rendkívül kimerítő és lassú folyamat, amelyben a négyzetkilométerekben mért területi nyereségek nem mutatnak jelentős előrelépést. Oroszország tavalyi hadműveletei során körülbelül 3500-4000 négyzetkilométernyi területet tudott megszerezni. Az orosz stratégia lényege, hogy a legfontosabb ukrán erődített városokhoz minél közelebb kerüljön, széles frontot kialakítva, ezzel megteremtve a feltételeket a városok elfoglalásához. Számos logisztikai csomópont, mint például Pokrovszk és Csasziv Jar, még mindig az ukránok kezén van, de várhatóan a következő hetekben és hónapokban intenzívebb támadásokra lehet számítani ezeknél a helyszíneknél, hogy a lehetséges tárgyalásokig a helyzet javuljon. Ukrajna számára a cél a kurszki területek megvédése és stabilizálása.

Ez a terület ugyan kisebb kiterjedésű, de talán a jelentősége sokkal nagyobb.

Valóban, a nemzetközi jog szempontjából is elismert, hogy orosz területről van szó. Oroszország számára kétségtelenül kínos, hogy saját határait nem tudja megvédeni. Ukrajna kezdetben körülbelül 1000-1200 négyzetkilométeres területet hódított el, ám mára ez a szám 600-700 négyzetkilométerre csökkent. Az igazi lényeg azonban nem csupán a terület nagysága, hanem az, hogy augusztus 6-án az ukrán erők már birtokba vették ezeket a részeket, és most, februárban is folyamatosan jelen vannak. Ráadásul Oroszország észak-koreai katonák bevonásával próbálja erősíteni a helyzetét, hogy elkerülje a donbaszi frontról való erőelvonást.

Mennyire volt eredményes ez a vállalkozás?

Miután még mindig ott van az ukrán katonai jelenlét a kurszki területeken, úgy tűnik, hogy nem volt teljesen sikeres, bár néhány száz négyzetkilométer visszakerült Oroszországhoz, az oroszok nem szabadították fel ezeket a területeket. Az orosz döntéshozó kezdetben fix határidőket szabott meg, az elején arról beszéltek, hogy három nap alatt ki kell verni onnan az ukrán katonákat, aztán egy hónap lett a határidő, Putyin pedig valamelyik beszédében, még augusztusban, azt mondta, hogy októberig meg kell tisztítani ezt a területet.

Jelenleg éppen hat hónap telt el.

Februárt írunk, és még mindig ott vannak az ukrán katonák. Ez lehet adu Ukrajna kezében, azt mondja, ha vissza akarjátok kapni ezt a területet, akkor kössünk olyan kompromisszumot, hogy ha az ukrán csapatok kivonulnak a kurszki területekről, az oroszok pedig feladnak mást. Nyilván nem összemérhető a két terület, már a nagyságuk alapján se, de Oroszországnak nagyon fontos, hogy az orosz terület visszakerüljön hozzá, hiszen több mint százezer embert kellett evakuálni azokról a területekről, ez presztízsveszteség az orosz rendszer számára, ezt valahogy rendezni kell. A kérdésre a válasz az, hogy a felek a maximumot próbálják elérni most katonai eszközökkel, és ha leülnek tárgyalni, akkor ez az, amit be tudnak adni a közösbe, hogy mindenki számára a lehető legoptimálisabb békét tudják elérni.

Hogyan befolyásolják az egyéb területeken végrehajtott támadások, például a stratégiai célpontokra irányuló dróncsapások a háború menetét? Mennyire jelentős ez a hadviselés szempontjából?

Szuperfegyverek nem léteznek, nincs olyan, hogy valaki kiválaszt egy szuperstratégiát, és azzal akár a drónhadviselés terén legyőzi a másik felet. Volt olyan félelem, hogy ha az oroszok megsemmisítik az ukrán energetikai potenciált, az ukrán kritikus infrastruktúrát, akkor olyan nagy lesz a lakossági elégedetlenség Ukrajnában, hogy muszáj lesz belemenniük tárgyalásokba. Az ukrán energetikai termelésnek a fele kiesett. Egy részét helyreállították az őszi szezon előtt, de a tavalyi év során az oroszok egészen nagy pusztítást tudtak véghez vinni, és ezek a támadások folytatódtak az elmúlt hónapok során. Ezek károkat okoznak, de az ukrán lakosságban pont ellenkező reakciót váltanak ki. Ha ti áram, fűtés, vízellátás nélkül hagytok bennünket, akkor milyen partnerek vagytok? A posztszovjet térségben volt egy ilyen elképzelés, és ezt az oroszok terjesztik, hogy testvérnépekről van szó. Sajnos, Magyarországon is előjön, hogy az ukrán, a belorusz, az orosz, ezek testvérek, miért harcolnak egymással? Ha az egyik a másikat lerombolja, ez a testvérkép is megdől. Egyébként is, ez egy nagyon téves kép, inkább egy orosz birodalmi gondolat, amely azt mondja, ti számomra mind testvérek vagytok, és én vagyok a nagy testvér, aki jobban tudja, hogy mi kell a kistestvérnek. Ez egy birodalmi logika. Mindenesetre ez a kép is megdől, és pont ellenkező reakciót vált ki. Ez a fajta fegyver sem fog segíteni, de nagy károkat okoz. És ugyanúgy Ukrajna részéről a dróntámadások, például az orosz kőolajfinomítókkal szemben, vagy a lőszerraktárakkal szemben nem fogják elérni azt, hogy Oroszország belemenjen a békébe. Ez nem a békére kényszerítés eszköze. Mondok egy érdekességet: az elmúlt hetekben Ukrajna nagyon intenzíven támadta az orosz energetikai infrastruktúra létesítményeit, kőolajfinomítókat, egészen nagy károkat okozva ezekben. Oroszországban nagyon is napirenden volt ez, nagyon is benne volt a hírekben, ahogy Ukrajnában is, viszont nyugati reakció nem nagyon érkezett rá. Emlékezzünk vissza arra, hogy egy évvel ezelőtt, amikor Ukrajna ehhez a fegyverhez nyúlt, és intenzíven támadta az orosz létesítményeket, a közösségi médiában egy mém is megjelent, orosz energetikai bingó szöveggel és kihúzták azokat a legnagyobb orosz finomítókat, amelyeket közben kilőttek, vagy amelyekben kárt tettek bennük. A nemzetközi közösségekben az volt a visszhangja, hogy az Egyesült Államok rászólt Ukrajnára, hogy lehet, hogy ezt nem kellene csinálni, mert káoszt okoz az energetikai piacon, és felnyomja az árakat. Most ilyen jelzések nem érkeznek az Egyesült Államoktól, pedig a károkozás ugyanúgy megtörténik. Ez nem egy szuperfegyver, nem fogja rákényszeríteni az oroszokat a háborús magatartás megváltoztatására, de tud azért károkat okozni a másik félnek.

Ukrajna nemzetközi kapcsolatrendszerében a Szlovákiával és Magyarországgal való viszony kulcsfontosságú szerepet játszik. Ezek az országok nemcsak földrajzi közelségük miatt jelentősek, hanem a történelmi és kulturális kapcsolatok miatt is. A jószomszédi viszony elősegítheti a gazdasági együttműködést, a kereskedelmi kapcsolatok erősítését, valamint közös politikai célok megvalósítását. A magyar és szlovák kormányokkal való kapcsolat minősége befolyásolhatja Ukrajna regionális stabilitását és biztonságát is. Emellett a kisebbségi kérdések és a határon túli ukrán közösségek támogatása is jelentős tényező. Ha Ukrajna képes fenntartani a jó viszonyt Szlovákiával és Magyarországgal, az hozzájárulhat a regionális együttműködés erősödéséhez és a nemzetközi politikai színtéren való nagyobb elismertséghez.

Aggódom amiatt, hogy Ukrajna a jelenlegi geopolitikai helyzetet kihasználva próbálja előnyhöz juttatni magát, különösen figyelembe véve, hogy Magyarország és Szlovákia viszonya az európai közösséggel nem éppen felhőtlen. A két ország diplomáciai szempontból kicsit elszigetelődött, és mindkettőre erős politikai nyomás nehezedik. Amennyiben feszültségek merülnek fel Ukrajna és Magyarország, illetve Ukrajna és Szlovákia között, úgy Ukrajna sokkal bátrabban léphet fel, mivel könnyen érvelhet amellett, hogy ezek az országok Putyin szövetségesei, oroszbarát politikát folytatnak. Noha ez a kijelentés nem teljesen fedi a valóságot, Ukrajna ügyesen kihasználhatja ezt a kommunikációs stratégiát, és szövetségeseket kereshet az európai politikai színtéren. Ezzel szemben a lengyelekkel nem tudnának ilyen módon fellépni. Bár vannak feszültségek Ukrajna és Lengyelország között – például emlékezzünk vissza azokra az időszakokra, amikor a lengyel gazdák lezárták az ukrán határokat, és több mint egy évig nem engedték be az ukrán termékeket – a lengyel kormány, Donald Tusk vezetésével, erős kapcsolatokat ápol az Európai Unió többi tagjával. Lengyelország kulcsszereplő az ukrán fegyverszállítások és a haditechnikai támogatás terén, így Ukrajna nem engedheti meg magának, hogy nyíltan bírálja őket. Magyarország és Szlovákia esetében is léteznek kereskedelmi kapcsolatok, például a dízelolaj és gáz szállítása, de ezekben az országokban jóval nagyobb a mozgástér a kritikára. Ukrajna úgy érezheti, hogy Magyarország és Szlovákia amúgy is elszigetelt helyzetben van, és valószínű, hogy senki sem fogja őket megvédeni az Európai Unión belül, így könnyebben érvényesíthetik érdekeiket.

Donald Trump azt javasolta, hogy Ukrajna ritkaföldfémekkel támogassa az Egyesült Államokat, ha szeretné, hogy a további amerikai támogatás folyamatban maradjon. Ez a megközelítés egy új, piaci alapú szemléletet hozna a jelenlegi helyzetbe. Az Egyesült Államok eddig több milliárd dollárnyi támogatást nyújtott Ukrajnának, de felmerül a kérdés, hogy valóban elegendő-e ez a lépés a helyzet tartós megoldásához. A ritkaföldfémek értékesítése segíthetne Ukrajna gazdaságának megerősítésében, de a támogatás jövőbeni fenntartása komplex kérdés, amely a geopolitikai viszonyok mellett számos egyéb tényezőtől is függ.

Az amerikai támogatás mértékével kapcsolatos számok széles spektrumon mozognak, 60 és 150 milliárd dollár között ingadoznak. Az eltérés nagysága nem meglepő, hiszen a közvetlen támogatás mellett számos más tényezőt is figyelembe kell venni. A támogatások egy része az amerikai kormányzat által nyújtott segítséget jelenti az ukrán katonai műveletekhez, míg más részek olyan eszközök pótlására szolgálnak, amelyek korábban Ukrajnába kerültek. Nehéz pontosan megbecsülni a régi fegyverek és lőszerek piaci értékét, különösen az 1970-es és 1980-as évekből származó készletek esetében. Bár a számok változóak, egyértelmű, hogy az Egyesült Államok az elmúlt három évben legalább 60-70 milliárd dollárt biztosított Ukrajnának. Ez nem csupán katonai segítséget jelent, hiszen különböző projektek, például az ukrán energetikai infrastruktúra helyreállítása is amerikai forrásokból valósul meg. Az ukrán nyersanyagkészletek kérdését Trump is felvetette, amely eredetileg az ukrán vezetés javaslata volt. Ősszel Ukrajna bemutatott egy úgynevezett győzelmi tervet, amelynek célja a nemzetközi támogatás megszerzése volt. Zelenszkij ezt a tervet beutazta az Egyesült Államokban és Európában, találkozott Bidennel és Trumppal is, majd az ukrán parlament előtt is bemutatta. A győzelmi terv öt pontból állt, amelyek közül kettő konkrétan Trumpnak szólt, aki ekkor még nem volt hivatalban, de már jó eséllyel várták választásának eredményét. Az ötödik pont arra utalt, hogy a háború befejezésével az ukrán katonai egységek Európa védelmében is szerepet vállalhatnak, ezzel válthatják fel az amerikai csapatokat. Trump számára fontos volt, hogy az Egyesült Államok ne vállaljon túl nagy szerepet Európa védelmében, ezért az ukránok javaslata, miszerint ők is részt vennének a védelemben, vonzó lehetőség volt. A negyedik pont a nyersanyagokkal foglalkozott, ahol Zelenszkij hangsúlyozta, hogy Putyin célja Ukrajna nyersanyagkészleteinek megszerzése volt. Ukrajna valóban gazdag nyersanyagokban, de az iparág alulfinanszírozott, így a kitermelés nem valósult meg megfelelő módon. A csernozjom földek és más nyersanyagok, mint az urán, szén, és ritkafémek jelentős potenciált rejtenek, amelyeket megfelelő befektetésekkel ki lehetne aknázni. Zelenszkij üzenete világos volt: ha vége lesz a háborúnak, Európa profitálhat ezekből a nyersanyagokból, ami nemcsak gazdasági, hanem stratégiai szempontból is fontos lenne. Azonban a béke megteremtése elengedhetetlen ahhoz, hogy bármilyen befektetés megvalósulhasson, mivel a konfliktus folytatódása elriasztja a lehetséges befektetőket. Ráadásul a ritkafémek jelentős része jelenleg orosz ellenőrzés alatt áll Kelet-Ukrajnában, így a területek felszabadítása is kulcsfontosságú a tervezett kitermelés szempontjából.

Fehéroroszországban néhány héttel ezelőtt volt elnökválasztás, nem született meglepetés, az sem volt meglepő, hogyan reagáltak rá egyes országok, ugyanakkor nincsenek tüntetések, mint a korábbi választásoknál. Mi az oka ennek?

Fehéroroszország politikai életében meghatározott ciklusok vannak. Gyakorlatilag ugyanazokat a mintákat követi a politikai élet. Ez volt a hetedik választás. Az elsőt, az 1994-est tartják az egyetlen demokratikus választásnak, az akkor a második fordulóban győztesen kikerülő Lukasenka azóta is hatalmon van. Utána Lukasenka központosító intézkedéseivel szemben fokozatosan érett egy nagy ellenzéki összefogás. Aztán a lakosság utcára vonult, az aktivistákat, az ellenzéki vezetőket bebörtönözték, ez heves reakciókat váltott ki a Nyugat részéről. Fehéroroszországot szankcionálták. Az első szankciók, azt hiszem, 2002-ben, vagy 2003-ból származnak. Utána a hatalom megfélemlítéssel megpróbálta elérni azt, hogy a lakosság elégedetlensége megszűnjön. A következő választásokig volt egy változás az alkotmányban, a lakosság nem mert kivonulni az utcákra, az ellenzékiek vagy emigráltak, vagy nem pótolták még azokat a vezetőket, aktivistákat, akiket bebörtönöztek. Fehéroroszország később fokozatosan amnesztiát hirdetett, kiengedte a bebörtönzött embereket, volt egy hintapolitika, hogy aztán újra nyisson a Nyugat irányába. Általában minden második választásra, ahogy eltelik 8-10 év, a polgári közösség, a társadalom megint megérik arra, hogy szembemenjen Lukasenkával. A represszió súlya csökken, a megfélemlítéseket, a megveréseket, a bebörtönzéseket elfelejtik, és akkor megint tapasztalható a nagy elégedetlenség a lakosság részéről. 2020-ban voltak a nagy belarusz tüntetések, az azóta eltelt öt évben olyan szintű repressziót láttunk, és több mint százezer ember vándorolt ki külföldre, Litvániába, Lengyelországba elsősorban, hogy egyszerűen nem volt esély arra, hogy megismétlődjön az, ami 2020-ban bekövetkezett. Valószínűleg a következő választásoknál megint látunk egy olyan elégedetlenségi hullámot, mint a 2020-as, vagy a 2010-es is volt. Érdekesség, hogy a 2010-es elnökválasztás kilenc jelöltjei közül hetet bebörtönözték rögtön a választást követően. Az 1994 óta eltelt időszakban 23 különböző elnökjelölt mérettette meg magát a választásokon, és belőlük tizenötöt vagy tizenhatot bebörtönözték. Nem nagy életbiztosítás elnökjelöltnek lenni Fehéroroszországban. Most a választásnak nem az eredmény volt a tétje, mert az borítékolható volt ilyen viszonyok mellett, hanem az, hogy Lukasenka visszanyeri-e kvázi a legitimitást, mondhatja-e, hogy őt megválasztotta a lakosság. Öt évvel ezelőtt lehetett vitatkozni a választási eredménnyel, ezt meg is tette az ellenzék, csalásokra hivatkozva. Most ellenben a hatalom azt mondhatja, hogy itt ez az eredmény született, Lukasenkát újra megválasztották, és ezzel a mandátummal újra tud menni a nyugati országokhoz, folytathatja azt a hintapolitikát, amit korábban csinált, csak a 2020-as választások, majd pedig a 2022-es háború keresztet vetett erre a politikára. Most vélhetően próbál majd helyezkedni és a lehető legjobb feltételeket elérni.

Mekkora a mozgástere? Azért mégiscsak Vlagyimir Putyintól függ a leginkább, bár a korábbi évtizedekben már előfordult, hogy feszültté vált a viszony, pontosan a hintapolitika miatt.

Kétségtelen, hogy a helyzet rendkívül bonyolult ebben a viszonyban. Vlagyimir Putyin célja, hogy Fehéroroszországot minél inkább Oroszország befolyása alá vonja, ezzel csökkentve az ország szuverenitását és függetlenségét. Sajnos van jogi alapja ennek a törekvésnek, mivel a két ország között 1997-1998-ban létrejött uniós állam szerződés, amely azóta gyakorlatilag háttérbe szorult. A 2010-es években Putyin újra előtérbe helyezte ezt az egyezséget, hangoztatva, hogy folytatni kell az 1997-ben megkezdett integrációt. Aljakszandr Lukasenka, aki teljhatalmú vezető szeretne lenni, nem kívánja, hogy Oroszország korlátozza hatalmát. Célja, hogy ne csupán Oroszország kormányzójaként, hanem egy független állam vezetőjeként létezzen. A helyzet azonban bonyolult, hiszen a nemzeti érdek és a saját hatalmi ambíciói néha egybeesnek, így Lukasenka mindent elkövet, hogy megőrizze pozícióját. Az elmúlt években, különösen 2020-ban, Lukasenka hatalmát Oroszország támogatásának köszönhette, de ez a szövetség idővel fenyegetéssé vált számára. Ha teheti, próbálja eltávolítani magát ettől a befolyástól, keresve a lehetőséget a Nyugat irányába való elmozdulásra. Lukasenka üzenete a Nyugat felé az, hogy amennyiben az Európai Unió és az Egyesült Államok nem nyújtanak támogatást Fehéroroszországnak, akkor kénytelen lesz Oroszország karjaiba menekülni. Oroszország pedig könnyedén beolvaszthatja az orosz birodalomba, így az egyetlen módja annak, hogy megőrizzék a függetlenségüket, az a párbeszéd fenntartása Lukasenkával. A diplomáciai kapcsolatok megőrzése elengedhetetlen, különben Fehéroroszország elveszítheti önállóságát. Lukasenka ezt az érvet használja, hogy a Nyugat figyelmét felkeltse: beszélgessenek vele, tartsák fenn a kapcsolatokat, különben az orosz befolyás elkerülhetetlenül meg fogja határozni az ország jövőjét.

A választásokkal kapcsolatos helyzet Oroszország és Ukrajna viszonylatában rendkívül bonyolult, különösen Volodimir Zelenszkij legitimációja kapcsán. Oroszország nem ismeri el őt mint Ukrajna érvényes vezetőjét, ami tovább fokozza a feszültséget a két ország között. A helyzet feloldására több lehetséges megoldási javaslat is szóba jöhet. Az egyik megközelítés lehetne a párbeszéd és a diplomáciai tárgyalások előmozdítása, ahol mindkét fél hajlandó lenne kompromisszumokra. Esetleg egy nemzetközi közvetítő, mint például az Egyesült Nemzetek Szervezete vagy az Európai Unió is szerepet játszhatna a konfliktus kezelésében. Másik lehetőség a helyi autonómia növelése egyes ukrán területeken, amely segíthetne csökkenteni a feszültségeket és erősíteni a regionális stabilitást. A Nyugat számára ez a megoldás elfogadható lehet, amennyiben az ukrán szuverenitás és területi integritás megmarad. A Nyugat szempontjából fontos lehet, hogy támogassák Ukrajna demokratikus folyamatait, és biztosítsák, hogy a választások tiszták és átláthatóak legyenek. Ezen kívül, a gazdasági és katonai támogatás fenntartása is kulcsfontosságú, hogy Ukrajna képes legyen megvédeni magát a külső fenyegetésekkel szemben. Összességében a helyzet komplexitása miatt a megoldásoknak figyelembe kell venniük a regionális politikai dinamikákat, a történelmi kontextust és a nemzetközi közösség elvárásait.

Az, hogy Oroszország mit mond ebben a tekintetben, kevésbé számít. Az ukrán alkotmány egészen egyértelműen fogalmaz, hogy hadiállapot idején, márpedig Ukrajnában nemcsak hadiállapot, hanem háború is van, s ez nem egy politikai hatalom megtartása miatt született helyzet vagy állapot, hanem ténylegesen háborúban áll az ország, ilyen helyzetben az ukrán alkotmány nem teszi lehetővé választások lebonyolítását, noha valóban, Zelenszkijt 2019-ben választották meg, tehát tavaly hivatalosan lejárt volna a mandátuma, ahogy egyébként az ukrán parlamenté is. Az egyetlen módja annak, hogy ez a helyzet megoldódjon, ha véget ér a háború. Ha feloldják a hadiállapotot, akkor új választásokat kell tartani. Az ukrán társadalom egyébként készül erre, most vannak remények Donald Trump beiktatása után, hogy belátható időn belül valóban születik valamiféle megállapodás, fegyverszünet, netán béke, ami lehetővé teszi, hogy a választásokat megtartsák. Fél évvel ezelőtt az ukrán nyilvánosságban, az ukrán médiában nem nagyon olvashattunk erről szóló híreket, hogy vajon melyik politikai jelöltnek milyen esélyei vannak, vajon mi lesz a pártok helyzete. Vajon Valerij Zaluzsnij, a korábbi ukrán parancsnok, akit kvázi száműzetésbe küldtek Nagy-Britanniába nagykövetként, hazatérve elindul-e ezeken a választásokon? Ez most már része az ukrán nyilvánosságnak, erről beszélgetnek. Valószínűleg ténylegesen közel került az a helyzet, hogy választásokat fognak hirdetni Ukrajnában, de háború idején megtartani egy választást, sokkal súlyosabb problémákat eredményezne, mint ha fenntartják a jelenlegi állapotot. Például ha orosz támadás veszélye miatt a lakosságnak csak bizonyos része, 10 százaléka vagy 20 százaléka megy el szavazni, mert attól kell félni, hogy az oroszok célba veszik a szavazóhelyiségeket, az nagyban rontja a legitimitást. Mondhatjuk-e azt, hogy legitim egy olyan vezető, akit csak az ország lakosságának 15 vagy 20 százaléka választott meg? Valószínűleg ez nagyobb támadási felületet jelentene az ukrán vezetésnek, mint az, hogy az alkotmány adta korlátozások miatt várnak az új választás kiírásával.

Politikailag nézve elképzelhető, hogy más irányvonalak is komoly eséllyel indulhatnának, mint például egy oroszellenes, Nyugat-barát kormányzás?

Nem. Ha belegondolunk, Horvátországban a jugoszláv háború után mennyire csekélyek voltak a megbékélés esélyei a jugoszlávokkal vagy a szerbekkel. A háború következtében a horvátországi népek között a viszony olyan mély sebeket ejtett, amelyek generációkon át kihatnak, és hasonló folyamat zajlik Ukrajnában is. Oroszország területén most nincs háború, de bár az oroszok a testvériséget hangsúlyozzák az ukránokkal, az ukránok már nem tekintenek oroszokra testvérnépként; ez a viszony hosszú távon romba dőlt. Lehetséges a helyreállítás, de ez egy rendkívül nehéz feladat. Ukrajnában a politikai táj dominálja a Nyugat-barát irányvonal, más nézeteknek gyakorlatilag nincs realitásuk. Az oroszbarát politikai szereplők, akik a háború előtt aktívan politizáltak, vagy Oroszországba távoztak, vagy átalakították a nyilatkozataikat, és inkább semleges álláspontot képviselnek. Az oroszbarátság már nem része az ukrán belpolitikának. A politikai erők esélyeit tekintve Zelenszkij a legnagyobb esélyessel bír, bár nem nyilatkozott egyértelműen arról, hogy indul a második ciklusért. Támogatottsága körülbelül 50 százalék. A következő jelentős szereplő Szerhij Pritula, aki szintén Zelenszkijhez hasonló háttérrel rendelkezik, és 26-27 százalékra mérik. A kijevi főpolgármester, Vitalij Klicsko, 24 százalékon áll januári adatok szerint. Petro Porosenko, a korábbi elnök, körülbelül 20 százalékot mondhat magáénak. Zelenszkij a legesélyesebb, de Zaluzsnij, a népszerű katona és nagykövet, mint potenciális jelölt is komoly kérdéseket vet fel. Nem világos, hogy van-e politikai ambíciója, és ha lesz választás, visszatér-e Ukrajnába, hogy elinduljon. Zaluzsnij támogatottsága 70-80 százalék között mozog, míg Zelenszkijé körülbelül 50 százalék. Zelenszkij valószínűleg éppen ezért próbálta távol tartani őt a politikától, mivel versenytársának tekinti. Budanov, az ukrán katonai hírszerzés vezetője, szintén népszerűbb Zelenszkijnél, 70 százalék körüli támogatottsággal bír. Az, hogy a katonai vezetők politikai pályára lépnek-e, vagy inkább kormányzati pozíciókat keresnek, a jövő zenéje, de elképzelhető, hogy Zelenszkij és csapata megegyeznek velük, hogy közösen dolgozzanak egy új kormány keretein belül.

Amikor a háború véget ér, Ukrajna újjáépítésében az Európai Uniónak kulcsfontosságú szerepe lehet, különösen az Egyesült Államok befolyásának fényében. Az EU nemcsak pénzügyi támogatást nyújthat, hanem technológiai és szakmai segítséggel is hozzájárulhat a helyreállításhoz. Emellett az európai integrációs folyamatok felgyorsítása és a reformok ösztönzése révén Ukrajna hosszú távú stabilitását és fejlődését is segítheti. Az EU képes lehet arra, hogy a politikai és gazdasági partnerség keretein belül egy új, demokratikus és prosperáló Ukrajna alapjait fektessék le, mindezt az Egyesült Államok támogatásával és irányításával párhuzamosan. Az együttműködés lehetőségei széles spektrumot ölelnek fel, így a közös célok elérése érdekében az EU és az Egyesült Államok közötti szorosabb együttműködés elengedhetetlen.

Ha a kérdés az, hogy az Egyesült Államok vagy az Európai Unió vállalja-e a vezető szerepet Ukrajna helyreállításában, akkor a válasz valószínűleg részben a pénzügyi elkötelezettségeken múlik. Az a fél, amelyik nagyobb összegeket tud biztosítani a helyreállításhoz, mutatja meg a legerősebb szándékot és lehetőséget arra, hogy támogassa Ukrajna újjáépítését. Fontos hangsúlyozni, hogy ez nem csupán egy jótékonysági akció: Ukrajna katonai támogatása mögött stratégiai megfontolások is állnak. A nyersanyagokban rejlő lehetőségek és a potenciális piaci lehetőségek figyelembevételével érthető, hogy miért van érdekelt a világ ezen része Ukrajna fejlődésében. Egy fejlődő Ukrajna nemcsak hogy segíthetne a kontinens gazdasági problémáinak megoldásában, de a német exportproblémákra is választ adhatna. Lengyelország, mint közvetlen szomszéd, szintén jelentős lehetőségeket lát Ukrajnában. Amint a háborúnak vége szakad, ezek az országok valószínűleg mindent megtesznek azért, hogy a saját vállalataik és befektetéseik számára a legkedvezőbb helyzetet alakítsák ki.

Lehetséges, hogy más személy is betöltheti a kulcsszerepet, nem csupán Donald Trump?

A béke megvalósulása szorosan összefonódik azzal, hogy milyen körülmények között kerülnek a megállapodások végrehajtásra.

Nagyon nehéz elképzelni, hogy Vlagyimir Putyin elfogadna egy olyan békét, amely lehetővé tenné Ukrajna számára, hogy például az Európai Unió vagy a NATO tagjává váljon.

A NATO-tagság megvalósítása jelenleg nem tűnik reális célnak, míg az európai uniós tagság lehetősége egyértelműen létezik és elérhető számunkra.

Mikor?

Ez egy izgalmas kérdés, különösen, ha a következő tíz évre vetítjük. Az utóbbi időben olyan ambiciózus célok merültek fel, mint például Charles Michel optimista kijelentése, miszerint reméli, hogy Ukrajna az Európai Unió tagjává válik 2030-ra. Azonban ez a kijelentés erősen idealista, és nem igazán tükrözi a valóságot. Ha visszatekintünk az elmúlt három évtized uniós csatlakozásaira, láthatjuk, hogy az átlagos időtartam körülbelül tíz év volt. Természetesen voltak olyan esetek is, amikor a csatlakozás gyorsabb ütemben zajlott, ugyanakkor akadtak olyanok is, amikor a folyamat elhúzódott. Az időkeretek tehát rendkívül változékonyak, és érdemes óvatosan kezelni a konkrét határidőket.

Ukrajna romokban van gazdaságilag is, illetve a területe is szét van bombázva bizonyos részeken.

Pontosan, olyan országoknak sikerült tíz év alatt csatlakozni, amelyek sokkal jobb állapotban álltak. Infrastrukturálisan, jogilag.

A korrupció mindig is komoly kihívást jelentett Ukrajna számára.

Ukrajna előtt sürgető feladatok állnak, amelyeket sürgősen meg kell oldani. Jelenleg sok problémát háborús helyzetre hivatkozva halogatnak, ám bizonyos területeken már látható előrelépés. Az ország megkapta az uniós tagjelölti státuszt, és elindultak a csatlakozási tárgyalások. Számos olyan szektor létezik, amelyben a háború ellenére is lehet fejlődni, és már vannak pozitív fejlemények, de a folyamat hosszú távú elkötelezettséget igényel. A legfontosabb kérdés, hogy Oroszország nem tudja megakadályozni Ukrajna EU-tagságát. Ez a folyamat már megkezdődött, és szinte lehetetlen megállítani. A kérdés csupán annyi, hogy mindez mikor valósul meg: tíz vagy akár tizenöt év múlva. Ha tartós béke jön létre, a földrajzi közelség jelentős előnyöket biztosít. Donald Trump próbálkozásai, hogy nagyobb befolyást gyakoroljon Ukrajnára, nem biztos, hogy sikeresek lesznek, hiszen a fizikai távolság is kulcsszerepet játszik. Az EU ebben a helyzetben kedvezőbb pozícióban van, mivel Ukrajna európai ország, és Lengyelország például erős hatással bír Ukrajnában. Ezeket a lehetőségeket Európa ki fogja használni, mert az elmaradt károk, amelyeket a háború okozott, alsó hangon 600-700 milliárd dollárra rúgnak. Ezek elsősorban infrastrukturális károk, és a helyreállításuk hatalmas lehetőséget kínál azok számára, akik részt vesznek ebben a folyamatban. Ahogy a Marshall-segély is bizonyította, a második világháború utáni amerikai támogatás nagyban hozzájárult Európa újjáépítéséhez, és az Egyesült Államok is profitált ebből. Azok, akik pénzügyi támogatást, hiteleket nyújtanak, szintén kedvezményezettjei lesznek ennek a helyzetnek, mivel cserébe gazdasági kapcsolatokat és befolyást szereznek. A kulcsfontosságú kérdés, hogy mennyire lesz tartós a béke. Amennyiben csupán egy fegyverszünetet érünk el, amely nem oldja meg a problémákat, az a befektetők elriasztásához vezethet. Tartani fognak attól, hogy a konfliktus bármikor újra kirobbanhat, akár Oroszország újabb támadása miatt, akár Ukrajna területének visszaszerzési kísérlete miatt. A tartós béke tehát nélkülözhetetlen alapfeltétele a gazdasági fejlődésnek és a stabilitásnak Ukrajna szomszédságában.

Ha már Donald Trumpot szóba hoztuk, rengeteg tervvel, követeléssel, javaslattal állt elő szinte a világ minden térségében, az egyik leghangsúlyosabb a gázai rendezési terv. Az hogyan hathat az ukrajnai konfliktus megoldására, illetve milyen összefüggések lehetnek?

Donald Trump arra törekszik, hogy kezelje azokat a kihívásokat, amelyeket úgy tűnik, örökölt az előző adminisztrációtól. Nyilvánvaló, hogy a demokraták nem felelősek Oroszország ukrajnai agressziójáért vagy a Hamász 2023 októberi akciójáért Izraelben, amely háborúhoz vezetett. Azonban a demokraták felelőssége, hogy ezeket a válságokat nem tudták megfelelően kezelni, így a megoldás keresése most az új kormányzat feladata. Amennyiben az Egyesült Államok azt a nézetet vallja, hogy Kína a legnagyobb stratégiai kihívás, akkor logikus, hogy igyekeznie kell csökkenteni a katonai jelenlétet olyan régiókban, amelyek nem elsődleges fontosságúak. Ezzel szabadulnának fel erőforrások a Kínával való potenciális konfliktusra. Ugyanakkor nem lehet azonnal kivonulni Ukrajnából vagy Izraelből, amíg a konfliktusok fennállnak. Trump mindent megtesz, hogy javítsa a helyzetet, nem csupán politikai szempontból, hanem azért is, mert az amerikaiak hisznek abban, hogy a következő évtized vagy akár évszázad a Kína és az Egyesült Államok közötti összecsapásról fog szólni. Remélem, hogy ez nem következik be, de a tendencia ezt sugallja. Kína egyre nagyobb hatalomra tör, és arra törekszik, hogy csökkentse az amerikai befolyást, míg az Egyesült Államok próbálja megőrizni dominanciáját, és most érzi, hogy cselekvésre van szüksége, mielőtt Kína még nagyobb erőre tesz szert. Ami a gázai helyzetet illeti, Trump javaslata, hogy átvennék a kontrollt Gáza felett, és átmenetileg kitelepítenék a palesztin lakosságot, politikai kommunikációnak tűnik. Trump gyakran használ erőteljes retorikát, majd később a kedélyek lecsillapodnak, és megszületik egy megállapodás. Izrael és Gáza ügyében tavaly januárban már született egy megállapodás, és a közelmúltban újabb tárgyalásokat terveztek Izrael kivonulásáról Gázából, hogy a Hamász átvehesse az irányítást. Izrael nem szeretné, hogy a Hamász visszanyerje a hatalmat, ám a környező arab államok sem akarnak szerepet vállalni ebben a helyzetben. Trump megjelenése új lehetőséget kínál, hogy az Egyesült Államok részt vegyen a béketárgyalásokban, de javaslatai, mint a palesztinok kitelepítése, inkább károsak lehetnek a palesztinok számára, mint amilyen megoldást Izrael kínál. Trump logikája arra irányítja a feleket, hogy kerüljék el azt a szcenáriót, amelyet ő felvázol, és olyan megállapodásra jussanak, amely Izrael érdekeit is figyelembe veszi, anélkül, hogy a helyzet visszatérne a 2023 előtti állapothoz.