A WHO álláspontja szerint Izrael támadást intézett a gázai területen található szálláshelyeik és raktáraik ellen.


Miután az IDF tankjai beléptek Deir al-Balah városába, úgy hírlik, hogy három alkalommal is támadás érte a szervezet munkatársainak szállását, ami gyermekek biztonságát is veszélyeztette.

Az Egészségügyi Világszervezet (World Health Organization WHO) szerint hétfőn az izraeli erők támadást intéztek munkatársainak lakóhelyére és egyik főbb raktáruk ellen a Gázai övezetben, Deir al-Balah városában. Mint kiemelték, a csapások miatt miatt komoly károk keletkeztek, és IDF a szervezetnek dolgozó emberel mellett családtagjaikat, köztük több gyermeket is veszélybe sodortak - emelték ki.

Az izraeli hadsereg behatolt az épületekbe, és arra kényszerítette a nőket és gyerekeket, hogy az aktív konfliktus közepette gyalogosan evakuáljanak. A férfiakat megbilincselték, levetkőztették, kihallgatták, és fegyverrel kényszerítették őket az átvizsgálásra - áll a WHO X-en közzétett közleményében. Emellett említették, hogy két munkatársukat és két családtagot őrizetbe vettek, de szerencsére három embert már szabadon engedtek.

Hétfőn izraeli tankok először nyomultak be Deir al-Balah déli és keleti kerületeibe, egy olyan területre, ahol izraeli források szerint a hadsereg szerint túszokat tarthatnak fogva. A tankok lövedékei a térségben házakat és mecseteket találtak el, legalább három palesztint megöltek és több másikat megsebesítettek, írja a Guardian.

A városban rengeteg olyan gázai lakos van, akik a több mint 21 hónapja tartó gázai háború el kellett hagyniuk az otthonaikat, és Deir al-Balah fontos humanitárius csomópont, és többen arra figyelmeztettek, hogy az elkövetkező napokban rengetegen meghallhatnak az éhezés miatt. A WHO szerint ráadásul Gázában az egészségügy "térdre rogyott", hiány van üzemanyagból, gyógyszerekből orvosi felszerelésekből is, és ők sem tudják megfelelően támogatni a rendszert.

A szervezet megerősítette, hogy továbbra is a városban maradnak, és folytatják a munkájukat, még úgy is, hogy rendkívül aggasztónak találják a segítők számára kialakult veszélyes munkakörülményeket. Közleményük végén arra szólították fel a hatóságokat, hogy a túszokat azonnali hatállyal szabadon engedjék, és sürgették a tűzszünet mielőbbi bevezetését.

Related posts