A női nyugdíjasok bizonyára sok fejtörést okoz a legújabb döntés!
A nyugdíjasok, valamint a nyugdíjba vonulás küszöbén állók körében három alapvető kérdés merül fel, amelyek különös figyelmet igényelnek: először is, a nők számára biztosított kedvezményes nyugdíj feltételeinek átláthatósága; másodszor, az özvegyi nyugdíjak szabályozásának aktualizálása; végül pedig a nyugdíjak emelésének folyamata és annak igazságossága.
Farkas András "Nyugdíjguru" a Portfolión megjelent írásában hangsúlyozza: a közelgő választások előtt érdemes lenne a politikai pártoknak ezekre a kérdésekre is figyelmet fordítani.
A nyugdíjasok és a témában érintettek visszajelzései három jól körülhatárolt területet emelnek ki, ahol sürgető reformokra van szükség. Ezek a problémák nem kapcsolódnak közvetlenül az átfogó nyugdíjreformhoz vagy a finanszírozási rendszer gazdasági aspektusaihoz, hanem konkrét, mindennapi nehézségeket tükröznek, amelyek megoldásra várnak.
A Nők40 program kapcsán a leggyakrabban megfogalmazott igény az, hogy szélesítsék azoknak az időszakoknak a körét, amelyek beleszámítanak a jogosító időbe. Sokan például azt javasolják, hogy a felsőoktatásban eltöltött évek is figyelembe vehetők legyenek. Jelenleg ezek szolgálati időnek számítanak, de nem jogosító időnek, ami azt jelenti, hogy ezek a tanulmányi évek akár 3-5 évvel is meghosszabbíthatják a szükséges időtartamot a nyugdíjhoz való jogosultság eléréséhez.
Szintén gondot okoz, hogy a felnőtt hozzátartozók gondozásával töltött időszakokat nem lehet figyelembe venni a jogosító idő számításánál, ellentétben a súlyosan beteg gyermekek ápolásával, amely igen. Ez különösen igazságtalan, hiszen az állami ápolási rendszer hiányosságai miatt ezek a feladatok gyakran teljes egészében a családokra, különösen a nőkre hárulnak.
További kihívást jelent, hogy a munkanélküli segélyek, a megváltozott munkaképességűek támogatásai, valamint a társadalombiztosítási megállapodások keretében szerzett szolgálati idők nem számítanak bele a jogosító idő meghatározásába. Ez különösen kedvezőtlen helyzetet teremt sok nő számára.
A legtöbb vélemény a gyermekneveléssel eltöltött idő beszámításának szűkös mértékét kritizálja: jelenleg mindössze 8 év számítható be a 40 évnyi szolgálati időbe. Ezt a többgyermekes édesanyák gyakran elégtelennek találják, és arra törekednek, hogy a gyermekneveléssel kapcsolatos összes ellátási idő korlátozások nélkül kerüljön figyelembevételre.
Felmerült egy olyan javaslat is, hogy átmenetileg, egészen addig, amíg a Ratkó-unokák nyugdíjba vonulása (2038 körül) meg nem kezdődik, a nők számára 38 év jogosító idő is elegendő legyen a kedvezményes nyugdíjhoz. Ez az intézkedés valószínűleg széles körben népszerű lenne, ugyanakkor komoly költségvetési terhet jelentene, mivel a Nők40 program éves kiadása már most is megközelíti az 500 milliárd forintot.
A költségek emelkedésének egy részét csökkenthetné egy olyan rendszer bevezetése, amely a korhatár előtti nyugdíj igénybevételét levonásokkal sújtja, a korai igénylés időpontjától függően. Ez a megközelítés lehetőséget biztosíthatna a férfiak számára az előrehozott nyugdíjazásra, míg a nőknél egy fokozatosabb, mérsékeltebb csökkentés lenne indokolt.
Az özvegyi nyugdíjak vonatkozásában a legfontosabb elvárás az, hogy az elhunyt házastárs után járó özvegyi ellátás élethosszig tartó biztosítást nyújtson. Jelenleg azonban előfordulhat, hogy ha a halálesetet követően eltelt tíz év alatt nem teljesülnek az újraindítási feltételek, az érintett személy véglegesen elveszíti jogosultságát az özvegyi nyugdíjra.
Különösen sérelmezett szabályozás, hogy megváltozott munkaképesség esetén csak akkor éleszthető fel az özvegyi nyugdíj, ha az egészségi állapot legfeljebb 50%-os, holott a hivatalos minősítés már 60%-os állapot mellett is megadható. Az is problémás, hogy árvaellátás esetén csak abban az esetben éleszthető újra az özvegyi nyugdíj, ha azt legalább két gyermek kapja - ez hátrányosan érinti azokat az édesanyákat, akik csupán egy egészséges gyermeket nevelnek.
A jelenlegi nyugdíjemelési gyakorlatot a nyugdíjasok egyre inkább a létbizonytalanság forrásaként érzékelik. Számukra nem csupán alkalmi támogatások – mint a részleges áfa-visszatérítés, a Szép-kártya vagy a nyugdíjprémium – jelentik a megoldást, hanem egy olyan fenntartható jövedelemnövekedésre vágynak, amely tartósan hozzájárulna a nyugdíjalapjukhoz.
Egy új, alternatív nyugdíjemelési modell azt javasolja, hogy az inflációt követő emelés mellett a nyugdíjak növekedése tükrözze a nettó reálkeresetek emelkedésének meghatározott részét - jellemzően ennek felét. Például, ha az adott év inflációja 6%, a reálkeresetek pedig 5%-kal nőnek, akkor a következő évi nyugdíjemelés mértéke 8,5% lehetne.
