Fedezd fel a lenyűgöző Alsó-Cuha szurdok varázslatos világát, ahol a természet csodái és a vadregényes tájak találkoznak. Ez a festői szurdok a kalandorok és a természetkedvelők kedvenc úti célja, ahol a folyó kristálytiszta vize és a környező hegyek látv

Hallottatok már az Alsó-Cuha szurdokról? Míg a jól ismert Cuha szurdok széles, könnyen járható ösvényeivel sok látogatót vonz, addig az Alsó-Cuha egy teljesen más világot rejt. Itt a patak északi oldalán egy vadregényes, sziklás terület vár ránk, ahol a fák bedőlve, szinte védelmezőként állnak a kalandorok előtt. Bár van turistaút, néha meg kell állni és alaposan megfontolni a következő lépést... A köveken való lépegetés, a rönkökön való átkelés, és a keresztben fekvő fák között való bujkálás igazi kihívás, mintha egy természetes akadálypályán navigálnánk. De az a szépség, ami itt fogad minket, kárpótol minden fáradságért! Nyáron a mély völgy hűvös klímája és a zöld minden árnyalata – a mohás szikláktól kezdve a fák lombkoronájáig – egy mesés festmény hatását kelti. A patak lágy csobogása pedig olyan varázslatos atmoszférát teremt, hogy szinte elfeledjük a világ zaját. Persze, ez a csoda nem jön magától; meg kell küzdenünk érte. De higgyétek el, az élmény megéri a fáradtságot! Nézzétek meg, milyen csodák várnak ránk!

Hol található? Magyarországon, Győr-Moson-Sopron megye kis zugában, Veszprém megyébe benyúló területén, Vinye és Bakonyszentlászló között bújik meg. Térképen ITT.

A teljes túra megnézhető, vagy akár le is tölthető INNEN.

Megközelíthető Vinye felől a piros kereszt turistajelzésen, vagy Bakonyszentlászló felől a piros sáv jelzésen. Én Vinye vasútállomásról indultam, mert vonattal érkeztem, ami kényelmes megoldás a Cuha patak menti túrázásokhoz akár Veszprém-Zirc irányából, akár Győr felől.

A vasútállomásról a festői Cuha szurdok irányába kell elindulnunk, és nem sokkal később szembetalálkozunk a Betyárok táblájával. Javaslom, hogy előre töltsük le a Betyárvilág túra applikációját, hiszen rengeteg hasznos információra tehetünk szert általa. Ez az applikáció nem csupán egy hagyományos túrázó alkalmazás; jóval több annál. Színes, interaktív felülete egyedi élményt kínál a felhasználóknak, így az élményalapú túrázás itt kap igazán értelmet. A túra során a betyárok figurái életre kelnek az állomások helyszínein. Minden megállónál találunk egy képet és egy részletes leírást, amelyeket Kisfalusi Lehel lebilincselő előadásában hallgathatunk végig. Az ő ízes, élénk stílusával könnyen magunk elé képzelhetjük ezeket a ravasz banditákat. A túranavigáció során a beépített iránytű segít eligazodni, mutatva nekünk az utat. Az applikáció emellett figyelmeztet a különböző jelzésekre is, valamint praktikus megjegyzéseket fűz az egyes állomások megközelítéséhez. Az erdő mélyén azonban gyakran gyenge a jelerősség, sőt, sokszor még a telefonhálózat is elérhetetlen. Ezért a mobil applikáció GPS koordinátákra támaszkodik, és offline módban is működik, lehetővé téve számunkra, hogy a természetben is zavartalanul felfedezhessük a környéket.

Applikáció nélkül érdemes alaposan szemügyre venni a térképet és jól megjegyezni az útvonalat, hiszen ezen a nyomvonalon kell végighaladnunk. Az út jelentős része problémamentesen halad, csak a piros kereszt jelzést kell követnünk. Azonban a visszaúton lesz egy szakasz, ahol érdemes fokozott figyelmet fordítani, mert ott akadályok merülhetnek fel.

Kezdjük el utunkat a tábla közelében, követve a piros kereszt jelzést, amely kivezet minket a faluból. Haladjunk párhuzamosan a vasúti sínekkel, észak irányába.

Az utunk egy varázslatos, széles erdei ösvényen halad, ahol a természet zöld szőnyege minden lépésünket lágyan öleli körül. Jobbra, a végtelen mezőgazdasági tájak terülnek el, tele éppen érő kukoricával és napraforgókkal, amelyek a napsugarakat szívják magukba, mintha csak a nyár örök pillanatait akarnák megörökíteni. Balra pedig a vasút vonala kanyarog, időnként elhúzva mellettünk egy vonat, amelynek zöreje egy rövid pillanatra megzavarja az erdő csöndjét. Itt, ezen az úton, a látvány talán nem túl grandiózus, de a természet csendje és az idő múlása mindent felejthetetlenné tesz.

Útunk során elhaladunk a Köves úti öreg tölgyfa mellett, amely már 350 éve őrzi titkait, és még mindig büszkén áll az út mentén. A fáradt ágaival, mint egy bölcs öregember, mesélhetné a régi idők történeteit. De vigyázzunk, mert a közelben a zsiványok ólálkodnak, akik talán éppen a legújabb rablásukra készülnek. Hogyan lehetne őket átverni? Hozzatok magatokkal két pénztárcát, mint ahogy azt a régi mesterek tették! Oszd el a nálad lévő pénzt: az egyik tárcába tegyél csak aprót, míg a másikban hagyj több készpénzt. Ha a betyárok esetleg rátok támadnak, mindig a vékonyabb tárcát add át nekik, amelyikben csupán néhány aprópénz lapul. A zsiványok nem fognak időt tölteni a számolással, hiszen az irhájukat féltve hamar elillannak a zsákmányukkal. Így ügyesen kijátszhatjátok őket! De ne feledjétek, miután átvertétek őket, gyorsan távozzatok, nehogy a nyomukba eredjenek! Az ilyesmi mindig kockázatos, de egy kis leleményességgel elkerülhetitek a bajt. 😊

Hamarosan egy elágazás elé érkezünk, ahol a baloldalon a sínek irányába mutat a piros L jelzés. Talán érdemes egy kis kitérőt tenni, és felfedezni azt a területet is.

A vasúton túl találjuk Kitaibel Pál emlékoszlopát. Hogy ki volt ő? Kitaibel Pál (1757-1817) magyar botanikus és kémikus volt. Összegyűjtötte és leírta Magyarország növényeit, kőzeteit és ásványvizeit. Kora természettudományainak szinte minden ágában dolgozott. Az erdőben található eredeti emlékoszlopot az egykori Vörös Meteor Természetjáró Egyesület állította. A ma látható kb. 3,5 m magasságú faragott kopjafát Sándor Dénes erdélyi fafaragó készítette 1998-ban a Bakonyerdő megrendelésére, miután a korábbi állapota leromlott.

A lombos erdő zöldellő fái után fokozatosan a fenyves mélyébe lépünk, ahol a levegőt a fenyők különleges, friss illata tölti meg. Itt már egészen közel vagyunk Fenyőfőhöz, ahol az ősfenyves rejtett kincsei a legutóbbi jégkorszak interglaciális szakaszából származnak. Ez a különleges időszak, a fenyő-nyír kor, a jégkorszakok közötti melegebb éghajlati időszakot idézi fel, és a természet csodáit őrzi az utókor számára.

A Fenyőfői Ősfenyves sokáig mesterségesen telepített erdőként volt elkönyvelve. Az áttörést 1799-ben Kitaibel Pál jelentette be, aki nem csupán európai hírű orvos, hanem elismert botanikai szakértő is volt. Ő hívta fel a figyelmet erre a különleges területre, amely az őshonosnak tűnő fenyvesek közé tartozik. Érdekessége, hogy ez a homoki erdeifenyves (Festuco vaginatae-Pinetum sylvestris) az egyetlen helyszín Magyarországon, ahol ilyen típusú erdő található.

Ma a Fenyőfői Ősfenyves Természetvédelmi Terület különleges világát fedezhetjük fel. Ez a homokos talajon növekvő erdei fenyves nem csupán a fák királya, hanem a tápanyagban szegény környezet hűséges őrzője is. Az aljnövényzetében találkozhatunk a száraz, meleg alföldi homokos élőhelyeket kedvelő lágyszárúakkal, valamint a hűvösebb, nedvesebb hegyvidéki környezetet preferáló fajokkal is, ami igazán gazdag és változatos ökoszisztémát teremt. Az 1954 óta védett terület a természetvédelmi oltalom jegyében őrzi e különleges növény- és állatvilágot, melynek szépsége és egyedisége minden látogatót lenyűgöz.

Keresztezi utunkat a sárga kereszt, mely Bakonyszentlászló felől jön és a Pakucs-pihenő felé megy tovább, ezzel lerövidíthetnénk a túránkat, azonban akkor pont a lényeg, a legszebb rész maradna ki.

Folytassuk az utunkat egyenesen a piros kereszt jelzés mentén, a tágas erdészeti úton, amelyet egy csodás zöld alagút ölel körül. Haladjunk tovább. Tovább. És még mindig csak előre.

Út közben nagyjából ez a legnagyobb izgalom, ami szembe jöhet. Na jó, a szerencsések találkozhatnak őzzel, szarvassal, esetleg vaddisznóval (bár ők már nem biztos, hogy annyira szerencsések), de ez teljesen véletlenszerű. Ha zajt csapunk, akkor az állatok elszaladnak. De ha csendben megyünk, akkor sem biztos, hogy meglátjuk őket. Érjük be a gombával.

Ahogy már majdnem 3 kilométert megtettünk ezen a tágas úton (nekem ez körülbelül 45 percbe telt, mivel közben két vonatot is megörökítettem, és megálltam a Kitaibel Pál oszlopnál), hirtelen a piros kereszt felett egy apró nyilacskára lettem figyelmes a fán. Itt bizony ideje letérni a főútról.

A piros kereszttel megjelölt ösvény itt folytatódik, ezen a szűk kis úton.

A nyári hónapokban a keskeny ösvény rejtélyes kanyarulatokkal fonódik át a sűrű növényzet között, ahol a zártabb öltözet különösen ajánlott, hogy megvédjen minket a buja növények érintésétől.

Aztán kitisztul az erdő, kevesebb lesz az aljnövény, de továbbra is keskeny ösvény vezet a fiatal fák között. Nagyon hangulatos ez a rész, és szép, ahogy a lombkoronán átsüt a nap.

Egyszer csak felfigyelünk egy varázslatos sátortáborra. Nyáron ez a hely valóban életre kel, de télen a sátrak hiányoznak, eltűnnek a hó fedte tájban. A terület hatalmas, és a táborhelyeket különféle országok zászlói díszítik; itt például Svájc is megtalálható, a hegyek és tavak országának jelképeivel.

Ez itt az Ördögrét, egy varázslatos, napfényes tisztás, amely az erdő szívében bújik meg. Az elnevezésének titka a betyáros applikációban rejlik, ahol izgalmas történetek és kalandok várnak rátok. A rét tökéletes helyszín a bográcsozás örömeinek megélésére, míg a gyerekek szabadon futkározhatnak és játszhatnak, a szülők pedig néhány percnyi nyugalommal tölthetik meg a napjukat. Rönk asztalok és padok is rendelkezésre állnak, hogy még kényelmesebbé tegyék a pihenést. Ezen a túrán ez az első és egyben utolsó pihenőhely, így érdemes kiélvezni minden pillanatát!

A túraút az Ördögrét után kétfelé ágazik. Javaslom, hogy előbb menjetek fel a Remete barlanghoz a táblával jelzett úton.

Itt a táj egyre kihívásokkal teli, mivel egy meredek emelkedőn kell felfelé haladni a barlang bejáratához.

Az út továbbra is jól jelzett, jól követhető. A piros omega jelzi a barlangot.

Kövessük a piros omega szimbólumot, majd a magasban keressük meg a barlangot, amely a sziklák baloldali oldalán rejtőzik.

Kis figyelmet igényel a megközelítése, de nem túl bonyolult. Ez a járat a barlang felső bejáratához vezet. Ha elsőre nem érezzük a késztetést, hogy belépjünk a viszonylag szűk üregbe, érdemes inkább felfedezni a kicsit lejjebb található, sokkal tágasabb nyílást.

A fődolomitban keletkezett, 7 méter hosszú üreg emelkedő aljú területe fokozatosan tágul, mennyezetén pedig két, beomlásos eredetű kürtő található. Az egyik kürtő felső nyílása itt látható.

A bejárat mellett cseppkőbekérgeződést is megfigyelhetünk, és ha szerencsénk van, akkor akár pillangókat is.

A hatalmas sziklák lenyűgöző látványa igazi élményt nyújt. A mászás fáradalmai után remekül esik egy kis pihenés, miközben a nap meleg sugarai simogatják a bőrünket. Kellemes érzés, ahogy a hátunkon lévő póló lassan megszárad, miközben a természet csodáit élvezzük.

A barlang felfedezése után ajánlom, hogy mindenképpen térjetek vissza az Ördögrétre ugyanazon az úton, amin érkeztetek. Bár a piros háromszög jelzés a barlang után is folytatódik, és végül csatlakozik a piros kereszt jelzéshez, ez a magasabb útvonal nem adja vissza a szurdok varázsát. A patak lent zubog, és a legszebb részek így kimaradnak a túrából. A piros háromszög tehát egy alternatív útvonal, amit kifejezetten arra terveztek, hogy magas vízállás esetén is biztonságos legyen a feljutás. De majd megmutatom, hol találkozik újra a felső ösvény a többi úttal, és láthatjátok, hogy mennyi csodát hagytok ki. Éppen ezért érdemes visszatérni az Ördögrétig!

Kövesd a táblák útmutatását, és indulj el a Cuha patak festői mentén.

Első pillantásra nem tűnik fel semmi rendkívüli: csupán egy keskeny ösvény kanyarog a patak partján. De mennyire varázslatos ez a pillanat!

Aztán a völgy fokozatosan szűkülni kezd, és egyre közelebb érkezünk a patak csobogásához. Továbbra is a piros kereszt jelzés mentén haladunk, amely biztonságosan kalauzol minket. Az omega jel pedig egy másik barlanghoz, a rejtélyes Zsivány-barlanghoz vezet, ahol új kalandok várnak ránk.

Aztán kezdődik a kaland. Meredek út lefelé a patakhoz...

... aztán menj tovább, amerre látsz. Közben kapaszkodni kell minden fatörzsbe, hogy ne csússzunk bele azonnal a patakba.

Óriási mohával benőtt sziklák állnak őrt, miközben a patakmeder tele van hatalmas kövekkel, amelyek szanaszét hevernek. Az elhagyott fák dőlt állapotban pihennek, és az árválkodó ágak minden irányba szétszóródtak.

Sok esetben cikk-cakkban tudunk tovább menni, újra és újra átkelve a patakon, az út hol az egyik, hol a másik parton folytatódik.

Átkelés a sziklákon ugrálva, a farönkökön egyensúlyozva, mikor hogy sikerül. Aztán újra van egy kis ösvény, a fákon feltűnik a piros kereszt is, de nem lesz hosszú ez a szakasz.

A Cuha patak helyenként szinte függőleges falakkal vágódik be a szilárd mészkő- és dolomitpásztába. Mielőtt a könnyebben járható területekre érkezne, egy utolsó kanyarral a Bakony peremén formálja meg vadregényes útját: az Alsó-Cuha-szurdok, bár rövid, mégis impozáns dolomitfalai, a kövekkel borított medre és merész ösvényei egy lenyűgöző látványt nyújtó szűkületet teremtenek.

A sziklafalakon felfedezhetjük a gímpáfrány különleges szépségét. Ez a növény a hűvös, árnyékos szurdokvölgyek igazi jelképének számít, de sziklaerdők és bükkösök aljnövényzetében, sőt, barlangbejáratok környékén is otthonra lel. A gímpáfrány egyedülálló Magyarországon, hiszen ő az egyetlen olyan páfrányfaj, amelynek levelei teljesen osztatlanok. Nevét a gímszarvas nyelvére emlékeztető leveleiről kapta, ami még inkább különlegessé teszi e növényt.

A Cuha patak elnevezése valószínűleg a szláv nyelvben fellelhető "sucha" kifejezésből ered, amelyet gyakran hallhatunk a Felvidék vidékén is. Ennek a szónak a jelentése "száraz", ami arra utal, hogy a patak vízszintje szárazabb időszakokban meglehetősen alacsonyra süllyed, sőt, sokszor teljesen kiszárad. Ez a jelenség hazánk mészkővidékein a helyi éghajlati viszonyok következményeként nem ritka.

A szurdok lenyűgöző szépsége magas vízállásnál azonban megköveteli a körültekintést, hiszen ilyenkor könnyen járhatatlanná válhat. Hóolvadás vagy intenzív, elnyúló esőzések idején talán érdemes más programot választani. Azonban a megfelelő időpontban felfedezni ezt a csodálatos helyet felejthetetlen élményeket kínál!

A barlangot jelző tábla már kissé megfakult, de még mindig észlelhető, hogy merre kell felmászni a Zsivány-barlanghoz. Mindenképpen érdemes nekivágni a felfelé vezető útnak, hiszen ez a hely a számos, hazánkban található hasonló nevű erdőmélyi üreg közül kétségtelenül az egyik legelbűvölőbb és legvadregényesebb. A hatalmas barlangszáj álmosan tátong a hatalmas faóriások között, mintha régóta várná a felfedezőket. Legendák szerint itt talált magának rejtekhelyet Savanyú Jóska is, akinek történetei még ma is izgalmas színt visznek a környék legendáriumába.

A barlang felfedezése után új kihívások várnak ránk a patak partján. De hol is találjuk az utat?

Sok esetben egyébként jobban járunk, ha a patak kövein egyensúlyozunk és lépkedünk tovább, mert a gyalogút a patak mellett sáros és rettentően csúszik. Ráadásul hol emelkedik, hol lejt, így elég nehéz megállni rajta.

Az útvonal kellemesen bejárható a túrázásra fogékony gyerekek számára. Véleményem szerint ők még inkább élvezik a természetet, mint a felnőttek. Bár a szurdokon kívüli szakasz talán unalmasnak tűnhet számukra, a varázslatos applikáció biztosan hozzájárul, hogy még izgalmasabbá tegye a kalandot.

A csúszós kövek labirintusában, ahol a kidőlt fák akadályozzák az utunkat, néha csak a mászás segíthet, hogy átjussunk. Az iszap, ami a kövek mellett gyűlt össze, gyakran rejt magában meglepetéseket. De ha kellő ügyességgel navigálunk, valójában simán átvészelhetjük a kalandot szárazon.

Míg eddig a patak sima kövei és mohával benőtt sziklái nehezítették az utunkat, most a rengetegben elágazó, bedőlt fák várnak ránk. Annak érdekében, hogy a táj valóban érintetlen és vadregényes maradjon, motorfűrészes segítség nem érkezik. A fák, ahogy a földre dőltek, ott is maradnak. Most rajtunk a sor, hogy megtaláljuk a továbbjutás módját.

Bár megkopva, de azért még látszanak a jelzések a fákon. Mondjuk eltévedni nemnagyon lehet, hiszen a patakot kell követnünk felfelé, igazából csak egy út van. De azért kedves Bakonyerdő, Verga, stb. egy jelzés felújítás nagyon jó lenne ezen a szakaszon is. :-)

Itt vagyunk a piros háromszög jelzés elágazásánál, ami azt jelenti, hogy a Remete barlangtól innen érkezik le a piros háromszög. Gondolj csak bele, mennyi izgalmas élményről maradtunk volna le, ha a magasból jövünk! A sziklás patakmeder látványa igazán lenyűgöző, és kár lett volna kihagyni!

Minden leküzdött akadály után egy újabb kerül elénk, minden lenyűgöző látvány után egy újabbat fedezhetünk fel.

És mindkettőből van bőven. Akadályból is és látványból is. :-)

A keskeny, sáros ösvény nyáron is csúszós, itt sokat segíthetnek a túrabotok is, amik segítségével a köveken az egyensúlyunkat is könnyebb megtartani, a csúszósabb részeken pedig valamennyire megtartanak bennünket. Tehát ha van és szeretitek, hozzatok túrabotot magatokkal.

Folyamatosan érkeznek a lélegzetelállító helyszínek, sorra bűvölve el minket.

Amikor úgy tűnik, hogy a legnehezebb részen már átléptünk, hirtelen újabb kihívások merülnek fel. De azok számára, akik eddig eljutottak, ne legyen kérdés a kitartás! Ne add fel most, hiszen a gyümölcsöző végső cél már közel van!

Kicsi szelídülés, egy rövid "rendes" ösvény, aztán folytatódik a vad kaland.

A rengeteg idesodort fatörzs arra utal, hogy a patak vize nem mindig ennyire szelíden csordogál, és a vízszint sem mindig ilyen alacsony.

A felfestés már elég régi, de még mindig kivehető, így szinte biztosak lehetünk abban, hogy jó irányba haladunk.

A következő fán még kis nyilacska is mutatja, hogy merre. Nagyjából bele a patakba... :-D

A csúszós talajon egyensúlyozás és a túrabot ellenére is a fényképezőgép folyamatosan a markomban volt, nem tudtam elengedni. Annyira csodás itt a Cuha patak mentén, hogy egyik ámulatból esik az ember a másikba.

Ez a hely igazán lenyűgöző, szavakkal nehezen tudom kifejezni a szépségét. A fényképek csak egy apró részletét mutatják be ennek a csodának. Itt mindenképpen érdemes személyesen ellátogatni, hogy teljes mértékben átélhessük a varázslatos látványt. Érdemes felfedezni! 😊

Most már talán elmondhatjuk, hogy a legnagyobb kihívásokon túljutottunk. Ugyanakkor nem szabad elfelejtenünk, hogy a legizgalmasabb rész még előttünk áll.

Az igazán vadregényes rész, a sziklaszoros valójában mindössze kb. ötszáz méter hosszú, de azért fentebb sem szelídül meg teljesen a látvány. Bár a hatalmas sziklafalak a patak közvetlen partjáról eltávolodnak, azért még marad pici a vadregényességből.

Itt már egy varázslatos erdőn kanyarog az ösvény, ahol a fák sűrű lombkoronája alatt a napfény játékosan szűrődik át. A patak csobogása pedig még mindig ott hallatszik, mintha a természet titkos dallamát játszaná.

Még egy kicsit bele lehet menni, lehet csúszkálni a partján.

Egy természetes (?) gát kicsit megakasztotta a víz folyását, így lett egy kis tavacska a felduzzadt patakból.

Aztán az ösvény ismét a patak partjára kanyarodik, de most már alig csobog némi víz.

Ez a rész valóban varázslatos, a fények tánca és a színek harmóniája mind-mind egy elbűvölő mesét idéznek elő.

Aztán végleg elhagyjuk a patakot. A fákon itt még jól látszanak a piros kereszt jelzések.

Van egy apró rét az úton, ahol a fű nyakig ér, és a legjobb esetben gazos, míg a legrosszabb esetben csalánnal van tele. Emeljük fel a kezeinket, és kezdődhet a kaland!

Valahol itt kellett volna rejtőznie a Pakucs pihenőnek, de sajnos nem akart előtűnni. A betyáros applikáció iránytűje viszont kitartóan mutatja az utat, mintha tudná, merre kellene keresni.

Útközben egy táblával is összefutunk, ami jelzi, hogy az Ördög-réttől 1,2 km-t tettünk meg, és még 1,8 km vár ránk a Cuha szurdokig, illetve Vinyéig. Persze, ha sikerül rátalálnunk a helyes irányra. (Ha nem, akkor lehet, hogy egy kicsit hosszabb útra számíthatunk...)

Az elágazásnál a piros keresztek élénken ragyognak a fák törzsén, így könnyen észrevehetjük, merre érdemes folytatni utunkat. Itt minden világos és egyértelmű.

Ahogy átlépjük az erdő határát, hirtelen a Zsidó-rét nyílik meg előttünk. A táj szépsége lenyűgöző, de ahogy körbenézek, egy tábla sem jelzi, merre is tovább. A fák eltűnésével a jelek is mintha elillannának. Csak a fűben sejthető egy kocsinyom, ami arra utal, hogy valaki már járt erre. Ezt a nyomot választom, remélve, hogy az elvezet a következő állomásunkhoz.

Serényen haladtam előre, bár jelet sehol nem találva. Az iránytű funkciója az applikációmban valószínűleg itt is hasznos lenne, de abban az időben még nem birtokoltam ilyet. A rét közepén állítólag egy kopár fa vár rám, amelynek ágai úgy lógnak, mintha egy boszorka éppen az orrát lóbálná. Elvileg mellette kellene elhaladnom, de sajnos nem bukkantam rá.

Aztán a kocsi nyoma elágazott, de végül világossá vált, hogy mindkét út ugyanabba az irányba tart, csupán az egyik egy kis kitérőt tesz. Az erdő peremére vezetett.

Nem fedeztem fel semmiféle nyomot a fákon, és ekkor már egészen biztos voltam abban, hogy nem a megfelelő irányba haladok. Mégis, visszafordulni nem akartam, hiszen nem tudtam, merre mászhatnék tovább, ráadásul még előttem terült el a végtelen Cuha szurdok, amit nem akartam kihagyni. Szóval, nem tudom...

Átkeltem a patakon, majd folytattam az utamat, amely már a kukorica mezők mellett haladt el – emlékeztem, hogy az út elején is láttam őket. Így hát sejtettem, hogy hamarosan eljutok arra a széles, murvás útra, amelyen elindultam. És valóban, ez be is következett. Örömmel töltött el a felismerés, hiszen most már tudtam, hol is vagyok. Végül ezen az ismerős úton lépkedtem vissza a vasútállomás irányába, majd onnan a Cuha-patakhoz, a piros sáv jelzését követve. Így végül a tervezett 800 méter helyett 2,5 kilométert gyalogoltam.

Azóta sok térképet átnéztem és rengeteg fotót visszanéztem, de még mindig köd fedi a kérdést, hogy miként vesztem el a nyomot, és amikor az erdőből kiértem, merre is kellett volna haladnom. Át a réten, a torony felé?

A körtúra hossza ideális esetben körülbelül 6,5 kilométer, és a szintemelkedés nagyjából 100 méter. A túra kiindulópontja lehet Bakonyszentlászló, de választhatjuk a Bakonyszentlászló és Csesznek közötti országutat is, amely az Ördög-rét irányából közelíthető meg – ez az opció a legkompaktabb túraválasztás.

Ennél a táblánál kellett volna kiérni. Nekem nem sikerült, remélem Nektek sikerülni fog! :-)

A Betyáros applikáció meséjének vége pedig a Kőpince-barlangnál van, amiről a Cuha szurdokról szóló bejegyzésemben írtam.

Remélem, hogy felkeltette az érdeklődéseteket a Cuha-szurdok alsó szakasza! Ez a terület igazán varázslatos, tele rejtett szépségekkel és vadregényes tájakkal, igazi gyöngyszem a természetkedvelők számára! Bár az oda- és visszautak nem a legizgalmasabbak, a szurdok mélyén felfedezhető látvány mindenért kárpótol. Ráadásul a "hagyományos" Cuha-szurdok is könnyedén bejárható, ami viszont már inkább csak egy kellemes séta a tágas ösvényeken. Ne feledjétek, a Bakony rengeteg más csodát tartogat, amit érdemes felfedezni!

Ha szeretnétek naprakészen értesülni az új bejegyzésekről, ne feledjétek követni a Kiránduló facebook oldalát is! Ott örömmel várom a hozzászólásaitokat és a saját élményeiteket is, hiszen mindig izgalmas megismerni mások tapasztalatait!

Az információk egy része a www.termeszetjaro.hu, a https://betyarvilag.hu, a www.turistamagazin.hu, valamint a Wikipedia oldalain és a kihelyezett táblákon található forrásokból származik.