A legkiemelkedőbb német háborús sorozat a múlt sötét titkairól és az emberi kitartásról szól.
A csodálatos Anyáink és Apáink című film, amely sok helyen a Generációk háborújaként ismert, már 2013 óta létezik, de eddig magyar televízióban még nem láthattuk. Most végre elérkezett az idő: a Duna Televízió műsorára tűzi! Ne hagyjátok ki ezt az egyedülálló lehetőséget!
"Szerintem túlságosan is a múlt bűnein van a hangsúly, tovább kéne ezen lépnünk" - mondta a világ leggazdagabb embere, Elon Musk a németországi választások előestéjén egy szélsőjobboldali párt rendezvényére bejelentkezve. Hogy őt mi motiválta, az jó kérdés, de a felvetés nyilván megvitatható. Mennyit és hogyan kell a németeknek a nácizmus bűneiről beszélniük, lehet-e azt relativizálni, más népekre kivetíteni, szűrőkön keresztül megmutatni? A választ egy régi-új sorozat mutatja meg a maga erényeivel és hiányosságaival.
Időről időre születtek sikeres német háborús filmek a II. világháborúról, mint A tengeralattjáró (1981) vagy a Sztálingrád (1993) - mindkettő címe elég egyértelműen jelzi, miről is szól -, hiszen a németeknek deklaráltan fontos a szembenézés a múlttal. Ebbe a sorba tartozik a több magyar címen is futó, 2013-ban megjelent sorozat, az Unsere Mütter, unsere Väter, amit korábban főleg videómegosztókon lehetett megnézni, de most a Duna Televízió tűzi a műsorára, ami egyfajta megkésett hazai premier is. A Duna az eredeti német cím fordítását használja, vagyis Anyáink, apáink címen és öt résszel fut keddenként a sorozat - korábban az angol cím tükörfordítása, a Generációk háborúja volt közhasználatban. És nem győzzük hangsúlyozni, ez egy nagyon fontos sorozat nagyon fontos mondanivalóval - rendkívül izgalmas megjelenítéssel.
A cselekmény 1941-ben, a Szovjetunió elleni támadás előestéjén indul Berlinben, ahol öt barát utoljára találkozik, azt remélve, hogy karácsonyra véget ér a háború. Wilhelm Winter (Volker Bruch) hivatásos katonatiszt, míg öccsét, a háborúért kevésbé lelkes Friedhelmt (Tom Schilling) besorozták, Charlotte (Miriam Stein) ápolónő, aki egy hadikórházban fog dolgozni, a csinos Greta (Katharina Schüttler) énekesnői karrierről álmodik. És végül ott van a zsidó Viktor (Ludwig Trepte), akinek az apja szabóságot vezet, és aki menekülne az országból, de ehhez különleges papírokra lenne szüksége. Hamarosan mindegyikükre így vagy úgy, de rázúdul a háború kegyetlensége.
A Winter fivérek a legbrutálisabb csaták tüzébe kerülnek, ahol az eleinte habozó Friedhelmből hidegvérű gyilkos válik, aki parancsra akár civileket is kiolt. A hadjárat kezdetén még mint katonaként szolgáló Wilhelm esetében azonban valami eltörik. Egy robbanás következtében légnyomás éri, ami arra készteti, hogy dezertáljon. Ám a tábori csendőrök gyorsan rátalálnak, és büntetőszázadba kerül. Viktornak sikerül megszöknie az Auschwitz felé tartó vonatról, és csatlakozik a lengyel partizánokhoz, de zsidó származását titokban kell tartania előlük. Charlotte a hadikórház falai között szembesül a háború brutális következményeivel - miközben elárulja zsidó származású nővértársát -, míg Greta egy náci tiszt szeretőjeként népszerű sztárrá válik, de folyamatosan a vékony jégen egyensúlyoz, és egy "defetista" megjegyzés miatt börtönbe kerül. Viktort leszámítva minden szereplő bűnössé válik, és végül meg is bűnhődik tetteiért.
Kezdjük a lényegnél: az "Anyáink, apáink/Generációk háborúja" című történelmi sorozat szinte hibátlanul van kivitelezve. Két csatajelenete annyira lenyűgöző, hogy simán megállná a helyét a "Ryan közlegény megmentésében" – a többi jelenet is figyelemre méltó, de ezek kétségtelenül kiemelkednek. A költségvetése nyilvánvalóan jóval alacsonyabb volt, hiszen mindkét jelenetben csupán néhány tucat színész és statiszta vívja a harcot egy-egy romos ipari létesítményben, mégis annyira lendületesen van megkomponálva és vágva, hogy az ember szinte érzi a lövedékek becsapódását a falakba és a testekbe, valamint a gránátok robbanásának sokkoló erejét. Emellett vannak olyan apróbb, de emlékezetes pillanatok is, mint például amikor Friedhelm egysége szovjet katonákba ütközik egy kukoricatáblában. Ez a rövid epizód, bár látszólag jelentéktelen, remekül tükrözi, milyen kivételes érzéke volt a Philipp Kadelbach vezette stábnak a feszültség megteremtéséhez. Hasonlóképpen megdöbbentő az a jelenet is, amikor a két katona ráébred, hogy nem csupán a felfegyverzett ellenféllel kell megküzdeniük, hanem civilek életét is el kell venniük. Zsidókat, azokat, akik a partizánoknak nyújtanak támogatást, vagy azokat a vétlen helyi lakosokat, akik a megtorlás áldozataivá válnak. Itt jön be a sorozat másik, legalább ennyire erőteljes dimenziója.
Amikor szemügyre vesszük, miként törik meg a két Winter testvér, világosan látható, hogy a többi három szereplő kissé a háttérbe szorul mellettük. A lányok csak a záró részeknél kapnak nagyobb szerepet, míg Viktor karaktere egy egészen eltérő narratívát képvisel. Talán ő az, akinek a története a legkevésbé hatásos, de erről majd bővebben később.
Először az idősebb testvér az, aki rezzenéstelen arccal harcol, mint egy fém szobor a golyózáporban, míg Friedhelm gyámoltalannak tűnik, bátyja védelme alatt állva, a többiek pedig megvetően pillantanak rá. Ahogy az események folytatódnak, az idősebb testvérből harcedzett veterán válik, de valami mélyen eltemetett, emberi oldala is meghal benne; már csak egy gép működik, amely a parancsokat hajtja végre. Ha azt a parancsot kapja, hogy ölni kell, gondolkodás nélkül cselekszik – akár gyerekek életét is kioltja –, miközben a lelkében ott lüktet az emberség, amelyet minden erejével próbál elfojtani. Wilhelm sorsa azonban más irányt vesz; az ő összeroppanása gyors és drámai, a büntetőszázad tagjaként vezeklő életet él, mígnem egy újabb határvonalat lép át, és végleg elszánja magát, hogy véget vessen a kínzó, hithű náci őrmester életének.
Ehhez persze kellett két nagyszerű színész is. Tom Schilling kettejük közül az érzékenyebb, cizelláltabb játékkal, míg Volker Bruch a mély empátiával hívja fel magára a figyelmet - és ez nem dicséret, hanem megfigyelés,
Ahogy a sorozat önmagában is rendkívül hiteles, mind képi és tárgyi világában, mind történetmesélésében. Kivéve talán a Viktort érintő részt. Az ő esetében a megtett út azt jelenti, hogy védtelen áldozatból harcos lesz, de itt nyilván kisebb volt a készítők mozgástere is, cserében megkérdőjelezhető döntést hoztak. Ő a lengyel partizánok között is potenciális áldozat, akinek titkolnia kell a zsidóságát - különben végeznének vele. Tény, hogy a háború előtt a lengyel társadalomban erős volt az antiszemitizmus, de nem volt zsidóüldözés - Bund néven még zsidó politikai párt is működött.
Ennek fényében MINDEN EGYES lengyel szereplőt vérszomjas antiszemitaként ábrázolni nem bölcs és nem is etikus, még akkor is, ha tényleg akadtak ilyenek. Például azért, mert ezzel viszonylagossá teszik a nácik háborús bűneit, és tudatosan vagy tudat alatt, de megosztani igyekeznek a felelősséget. Volt is nagy felháborodás az erre különösen érzékeny Lengyelországban. Ahogy kapott kritikát azért is a sorozat, hogy öt egyértelműen szimpatikus német fiatalt állít a középpontba, akik 1941-ben mit sem tudnak arról, mi zajlik körülöttük - amiben van valami.
A koncentrációs táborok már javában működtek, miközben a zsidókat, melegeket és fogyatékosokat elhurcolták, és számos pap is a sötét sorsukra jutott. Az Einsatzgruppe halálkommandói pedig a megszállt területeken élő zsidókat a legkegyetlenebb módon, a helyszínen végeztek ki. Eközben a lengyel értelmiség kiirtása is gőzerővel zajlott, gyakran a szövetséges szovjetek támogatásával. E tényekről sokan tudtak, ám sokan jogszerűnek és indokoltnak tartották ezeket a szörnyűségeket.
Ugyanakkor nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a baráti társaság egyik tagja zsidó származású, ami talán éppen egyfajta tolerancia és nyitottság révén tartotta egyben őket. A történet kitalált karakterek köré épül, és ez lehetőséget ad a kreatív szabadságra. Gondoljunk csak bele, mennyire valószínűtlen, hogy a világháború alatt két berlini barát egy lengyel erdő mélyén találkozzon, ráadásul különböző oldalakon harcolva - ráadásul nem is egyszer. A sorozat, amely hol három, hol két, hol pedig hat epizódban került bemutatásra országonként, minden hiányossága ellenére is megérdemli a figyelmet.
