A Hyundai teljes mértékben felújítja Neuville autóját Japánban, miután műszaki probléma lépett fel.
A Hyundai Motorsport WRC programjáért felelős vezető, Christian Loriaux turbó problémára gyanakodott a Japán Rally első napjának végén, de a biztonság kedvéért a koreai gyártó mindent hajlandó cserélni Thierry Neuville autóján.
Thierry Neuville a péntek délelőtti utolsó szakaszig a a második helyen állt, ekkor azonban autója erőtlen lett, és mivel csak gumicserére volt lehetőség a nap felénél, a problémával kellett a vb éllovas belga versenyzőnek teljesítenie a délutáni programot is, melynek végén 7:41.3 perc hátránnyal a mezőny 15. helyére csúszott Neuville.
Christian Loriaux, a Hyundai WRC-programjának menedzsere, úgy véli, hogy a világbajnoki cím küszöbén álló versenyzőnél turbó problémák merülhettek fel.
Thierry-nek egy teljesen új turbóval állt neki a versenynek, míg a többi alkatrész már bizonyított a korábbi versenyeken - nyilatkozta Loriaux a Motorsport.com-nak. - Tudjuk, hogy a turbónyomás és a turbónyomást szabályozó berendezés nem működött megfelelően. A hiba pontos okát viszont még nem sikerült kiderítenünk. Ma este mindent megteszünk, hogy kiderítsük, és reméljük, hogy sikerül megoldanunk a problémát. Mindenki azon dolgozik, hogy a legjobb eredményeket érjük el, de néha a versenyzők, máskor pedig a csapat hibái okoznak akadályokat. Az idei évben az autóink megbízhatósága kiváló volt, így különösen frusztráló ez a helyzet.
Tanak növelte a bajnoki esélyeit a Japán Rally nyitónapján, miután Neuville autójában műszaki hiba lépett fel.
Szeretnénk bocsánatot kérni Thierry-től. Idén fantasztikus teljesítményt nyújtott, és nem is gondoltuk volna, hogy a világbajnoki cím küszöbén áll. Csak annyit kértünk tőle, hogy egyenletesen versenyezzen. A nehézségek ellenére rendkívül profi módon reagált, megőrizte a nyugalmát, és sikerült visszahoznia az autót a szervizbe, miközben türelmes maradt. Ha a helyében lettem volna, valószínűleg belerúgtam volna a kormányba és üvöltöttem volna mindenkivel. Éppen ezért szeretnénk elnézést kérni tőle. A verseny még nem ért véget, és fontos, hogy optimisták maradjunk.
Thierry Neuville nem szerette volna hibáztatni a csapatát, de bevallotta, hogy ez volt a legrosszabb forgatókönyv Japánban.
"Természetesen elfogadom a csapat bocsánat kérését, de ez nem változtat a helyzeten - mondta Neuville. - Ettől nem leszek boldogabb, de meg kell vizsgálnunk a hiba okát. Nem vagyok biztos benne, hogy a csapat a hibás a problémáért. A motorsportban bármikor lehet valamilyen probléma. Nyilván ez a legrosszabb dolog, ami történhetett velünk ezen a hétvégén. Jobb lett volna egy defekt, mint 7 percet veszíteni műszaki hiba miatt. De szép előnyt építettünk fel a szezon során és bízom benne, hogy a kemény munka meghozza az eredményt."
Neuville-nek összesen hat pontot kell gyűjtenie Japánban ahhoz, hogy elhódítsa a világbajnoki címet, és ezt akár már vasárnap megvalósíthatja.