783 évvel ezelőtt látta meg a napvilágot Árpád-házi Szent Margit, aki nem csupán a történelem, hanem a magyar kultúra és vallásos élet egyik kiemelkedő alakja.
A Magyar Királyság történetének egyik legviharosabb időszakában, 1242-ben jött világra Margit hercegnő, aki IV. Béla és Laszkarisz Mária bizánci hercegnő hetedik gyermekeként látta meg a napvilágot. Az Árpád-ház büszke királylánya, Margit, életét a magyar nép szabadságának szentelte, elkötelezve magát Jézus Krisztus iránt, akit jegyeseként tisztelt. Áldozata nem csupán a saját életének feladását jelentette, hanem egyfajta szimbóluma lett a haza iránti hűségnek és a szent célokért való küzdelemnek.
"Mielőtt még a világra jöttél volna, mielőtt a reggel első fényei érintettek volna, Áldozati Fehér Galamb, már Isten szívében foglalt helyed volt... Hazánk tatárdúlta földjeinek felszabadításáért, a menekülő Király és Királynő sorsának megmentéséért..." - írta Wass Albert Az Árpád-házi magyar szentek című művében, emlékezve Árpád-házi Margitra, és utalva a muhi csata utáni kétségbeesésre és a királyi pár végső áldozatára.
Margit, a felajánlott hercegkisasszony ennek megfelelően hároméves korában a domonkos apácákhoz került. Az apja által építtetett zárdában nevelkedett a Nyulak szigetén, ott töltötte szerzetesi éveit, ott élt haláláig. Nevelőnője Olympiades nővér volt. Itt tett fogadalmat 1254-ben. Később két alkalommal is lehetősége lett volna lemondani szerzetesi életéről, hiszen minden bizonnyal megkapta volna a felmentést apja kérésére. Ő azonban Jézus Krisztust választotta jegyeséül, visszautasítva II. Ottokár cseh király és a lengyel király házassági ajánlatát.
A legkisebb rangú feladatokat is örömmel vállalta, és a legelhasználódottabb ruhákban közlekedett. Napjait a munka töltötte ki, míg éjszakáit imádságokkal szentelte. Gyakran önként vállalt lemondásokkal próbálta kiengesztelni Istent. A róla szóló, 1510-ből származó legenda szerint jövendölő képességgel is bírt, amelyet néha apja diplomáciai ügyeinek megoldásában használt.
Az Árpád-házi királylány 1270. január 18-án halt meg a róla elnevezett Margit-szigeti kolostorban, pár nappal 28. születésnapja előtt. Ravatalát 1271 körül Albert és Péter lombardiai szobrászok faragták meg vörös és fehér márványból. Boldoggá avatása már 1276-ban megtörtént, szentté avatására azonban évszázadokat kellett várni, míg XII. Piusz pápa 1943-ban avatta szentté, mégpedig atyjának húga, Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepnapján, november 19-én.
A magyar irodalom egyik legjelentősebb műve Gárdonyi Géza Isten rabjai című regénye, amelyben János fráter, a történet középpontjában álló figura mellett megismerjük a királylány karakterét is. Ez a regény nem csupán a cselekmény izgalmaival, hanem a szereplők mélységével is lenyűgöz, ahogyan a történelmi háttér és az emberi érzelmek találkoznak.
Gárdonyi, a könyv megírása előtti érzéseiről így nyilatkozott:
A kilencvenes évek közepén bukkantam rá a Margit-legenda csodálatos történetére. Eleinte kíváncsisággal vágtam bele az olvasásba, de gyorsan elborzadtam, és letettem a könyvet. Vallási fanatikusok világának tűnt, gondoltam. Később azonban újra kezembe került a Margit-legendás mű. Ezúttal teljesen más perspektívából néztem rá! Azok a részek, amelyek első olvasásomkor megráztak, most mellette elhaladtak, mint a virágos kertben a trágyadomb. A sorok között sietve olvastam, ám egyszer csak egy szent élet szépsége ragyogott rám, mintha a napfény átsütne a deszkapalánk résein. A magyar írók már régóta arany keretbe foglalták a történelem nőalakjait, ám Margit királylány még mindig a porban hever. Támasszuk fel őt! - írta Gárdonyi, mielőtt papírra vetette volna e nagyszerű történelmi regényt.
Mint minden egyes munkája előtt, Gárdonyi alapos kutatásba fogott, és mélyrehatóan áttanulmányozta a korabeli kódexeket, a kolostori regulákat, valamint Margit gyóntatójának, Marcellus fráternak 1274-ben latinul megírt műveit. Az emlékiratok alapján egy rendkívül határozott és eltökélt fiatal nő karaktere rajzolódott ki, amely mélyen megérintette az olvasót.
Gárdonyi tanulmányai során képzelete szinte megállíthatatlanul átlépett a történelmi adatok korlátain, és képes volt felfedezni a krónika rejtett mélységeit. Fantáziájával újraalkotta a kolostorok világát, valamint a korabeli Magyarország mindennapjait, olyan élénk képekkel fűszerezve, amelyek életre keltették a múltat. Hosszú előkészületek után, egyetlen év leforgása alatt született meg az „Isten rabjai” című regénye, amely nemcsak a történelmet idézi fel, hanem a lélek legmélyebb rétegeit is feltárja.
A történet során Margit királylány karaktere különleges fényben tűnik fel, ahogy imáival, könnyeivel és önfeláldozó engesztelésével hódol az Ég előtt. Szeretete és eltökéltsége nem csupán a saját sorsát formálja, hanem apja harcait is erősíti az ország védelméért folytatott küzdelemben. Margit szívből jövő odaadása és belső ereje inspiráló példaként szolgál mindazok számára, akik az igazság és a béke mellett állnak ki.
A zord történelmi kor napjaiba az író tündérmesét is szőtt, mely elviselhetővé teszi az országban történt viszálykodások, az ármányok és a méltatlan helyzetek elviselését.
Az írótól megszokott módon a könyvtrilógia befejező részéből fontos alapüzenet cseng ki, mely szerint IV. Béla és leánya Margit szép örökséget hagyott ránk, melynek megőrzésére a mai kor emberének is törekednie kell.
A történelmi regény izgalmasan eleveníti meg IV. Béla küzdelmes életútját. A király kétségbeesetten próbálja megoldani a körülötte lévő feszültségeket: egyezkedik a pápával, próbálja megfékezni a kunok támadásait, és harcba száll a cseh király ellen. De nemcsak külső ellenségekkel kell szembenéznie; fia, István is az apja ellen fordul, és a hatalomra áhítozó főurak, valamint ispánok csak tovább fokozzák a feszültséget. Ráadásul a tatárok fenyegetése állandó árnyékot vet az országra, bármikor újra támadhatnak a kán seregei. IV. Béla ereje már megfogyatkozott, de vigaszt leli szent életű lányában, Margitban, akinek jelenléte reményt adhat a nehéz időkben.
"Kegyelem. Ezt nem is kell túlmagyarázni. Béla megtérése, számvetése, ahogy azt én elképzeltem, meghatott, és megszerettem a királyt. Az Ég tartja a Hazát történetben már abszolút Béla-párti vagyok, titkolni sem próbálom. Tisztelettel és csodálattal írok róla, főleg mert az országépítés során is találkozik az emberi gyarlósággal, a hajlongó főurakkal, az ország érdekeit figyelembe nem vevő ispánokkal. És ott nyüzsögnek körülötte a tatárok kémjei, akiket el akar kapni. Margit személyén keresztül azonban meg tudom fogalmazni a reményt; ő Béla kapaszkodója, vigasza agg korára. Szeretetével sok mindent megértet a királlyal. Kettejük párbeszédei sokszor az én belső vívódásaim, kétségeim. Margit érteti meg az apjával azt is, hogy Krisztus töviskoronája mennyivel értékesebb, mint egy király koronája vagy a földön elért gazdagság" - vallja Zsuffa Tünde a vele készített egyik interjú során.
Mégis sokan keresik a titkot, melyekre a fent említett regényekben választ kaphat az olvasó és közelebb kerülhet az Árpád-házi királylányok - Erzsébet és Margit - lelkületéhez és a kor szelleméhez.
Évről évre számos ember gyűlik össze Margit sírjánál, a róla elnevezett szigeten, hogy méltóképpen megemlékezzenek róla. Az ünnepség során felidézik életét és hagyatékát, hasonlóan ahhoz, ahogyan Wass Albert is tette az Árpád-házi magyar szentekről való visszaemlékezésében. Ez a rövid és tömör összegzés egyben a magyar királylány szívhez szóló történetét is magában foglalja, amely örökre élni fog a nemzet emlékezetében.
Királyi szülők oltalmában nevelkedett, majd kolostor papnői formálták sorsát. Szívéből áradó ártatlanság és jóság ragyogott, Jézus volt az, aki életét vezérelte. A mulandó kincsek sosem vonzották, népünk megváltásáért lelkesedett szívből. Hite fénylett, mint egy világító fáklya – életáldozatát az egész világ tanúja volt. Szenvedéseit Krisztuséval hasonlította össze, égető fájdalmában élt, szent lénye lángolt. A Duna szigetén, hófehér Galambként, felemelkedett az Égbe, Jézusnak ígérve. Magyar Öreg Isten, óvd őt védelmező tenyeredben.
