25 éve küzd a nő a gyötrő fájdalmakkal – megosztotta tapasztalatait, amelyekről ritkán esik szó.

Egy 40 éves nő huszonöt éve folyamatos fájdalmaktól szenved, amelyek időnként teljesen magatehetetlenné teszik. Gerincbetegsége - amely a degeneratív porckorongbetegség előrehaladott stádiuma- már tinédzserkorában kezdődött, amikor a fiatalkori változatával diagnosztizálták. Azonban az évek során egyre súlyosabbá vált az állapota.

A Huffington Postban megjelent egy cikk, amelyben arról írnak, hogy a krónikus fájdalommal élni rendkívül megterhelő és kimerítő élmény. Az érintettek gyakran úgy érzik, mintha saját testük foglyai lennének, és mintha egy sokkal idősebb, fáradt testben ragadtak volna. Amikor valaki azt mondja, hogy tisztában van a fájdalmakkal, valójában sokkal mélyebb és árnyaltabb ismerettel bír, mint sokan mások. Ismeri a fájdalom minden rezdülését, a testében zúgó belső hangokat, és pontosan tudja, hogy milyen érzelmek és tapasztalatok húzódnak meg a különböző fájdalmakkal kapcsolatos érzések mögött.

Gerince állapota súlyosan kihat mindennapjaira, és a láthatatlan betegségével való együttélés révén sajnos azt is megtapasztalja, mennyire nem törődnek mások a fogyatékkal élő emberek problémáival.

- Ez nem az a létezés, amit bárkinek is ajánlanék - mondja. - Mégis, valahogy sikerült túllépni a legnehezebb időszakaimon. Éppen ezért megosztom a betegséggel, a szenvedéssel és másokkal kapcsolatos élményeimet.

Sokan nem értik, hogy az életed nem a megszokott keretek között zajlik, és hogy a "normális" fogalma számodra más jelentést nyer. Míg néha rátalálsz a boldogságra, sokan hajlamosak figyelmen kívül hagyni, hogy a lehetőségeid korlátozottak. Ez sokszor frusztráló, főleg amikor le kell mondanod a vágyaidról, vagy amikor nem tudsz találkozni valakivel, akire vágytál.

Kezdetben minden érzéked a fájdalomra irányul, hiszen az ismeretlen és rémisztő. Ahogy telik az idő, a fájdalom zúgása egyfajta háttérzajjá alakul, amely csupán akkor hívja fel magára a figyelmedet, amikor elér egy elviselhetetlen szintet.

Hosszú távú fájdalmakkal küzdve az élet apró örömei mintha elhalványulnának, és a depresszió szürke fátylat terít a mindennapokra. Az alvás és a pihenés hirtelen a prioritások élére kerül, olyannyira, hogy a barátokkal való késő esti összejövetelek gyakran háttérbe szorulnak.

Azok, akik nem élnek fájdalomban, soha nem fogják megérteni azt a kimerültséget, amelyet ekkor a mindennapokban tapasztalni. Az emberek ezért gyakran nem értik, miért fekszel le korán, vagy miért nem tudsz késő estig kint maradni.

A krónikus fájdalom árnyékot vet az életedre, és sok szép pillanatról megfoszt. Hiányoznak a baráti találkozók, a születésnapi ünneplések, és a mindennapi apró örömök, miközben mások szabadon élvezik az életet. Te viszont az ágyban fekszel, csendes reménnyel a megkönnyebbülés iránt, miközben a világ körülötted folytatja a nyüzsgést.

Gyakran előfordul, hogy az emberek bizonytalanok abban, miként válaszoljanak mások szenvedésére.

Emlékszem, hogy az életem során gyakran találkoztam a "Mindenkinek fáj" vagy a "Nekem is fáj a hátam, szóval lépj túl rajta" típusú megjegyzésekkel. Ezek az észrevételek nem hoznak megoldást, csupán felerősítik a bennem lévő feszültséget.

Sokan azt állítják, hogy olyan világban élünk, ahol a kellemetlen igazságokról nem esik szó, és ha mégis megpróbálunk beszélni róluk, az emberek hajlamosak azt gondolni, hogy csupán figyelemre vágyunk. Kultúránk nem épült fel olyan mély, őszinte párbeszédekre, amelyek lehetővé tennék, hogy valóban ott legyünk a másik számára, amikor szüksége van ránk. Az empátia és a támogatás gyakran háttérbe szorul, pedig éppen ezek segíthetnének a nehéz pillanatok átvészelésében.